Verstappen a hatalmas sikerek ellenére sem kapta meg ezt a rangos elismerést

verstappen a hatalmas sikerek ellenére sem kapta meg ezt a rangos elismerést

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, lifts the trophy in celebration

Verstappen 2023-ban 19 futamot tudott megnyerni a 22-ből, megnyerte a harmadik világbajnoki címét, és megdöntötte a zsinórban aratott legtöbb futamgyőzelem rekordját, hiszen Miami és Monza között tízszer tudott diadalmaskodni.

Mindez azonban most nem volt elég arra, hogy pályafutása során másodszor is övé legyen az év férfi sportolója díj a Laureus-gálán, amelyet tegnap este tartottak. Miközben 2022-ben, az első bajnoki szezonját követően őt választották meg a legjobbnak, most fejet kellett hajtania egy másik sportág legendája, nevezetesen Novak Djokovic előtt.

A szerb teniszező tavaly maga is rekorderré vált, hiszen a négyből három Grand Slam-tornát is meg tudott nyerni, és összesen már 24 Grand Slamnél jár, amely a férfi mezőnyben egyedülálló. Djokovicnak összességében ez már az ötödik Laureus-díja, hiszen 2012-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben is ő kapta az elismerést.

A két említett sportoló mellett egyébként Lionel Messinek, Erling Haalandnak, a rúdugrás új világcsúcstartójának, Armand Duplantisnak és a sprinter Noah Lylesnak volt még esélye idén, de értelemszerűen Verstappenhez hasonlóan ők is lemaradtak a díjról.

A szakértők között eközben vita folyik arról, hogy mennyit is érnek valójában Verstappen sorozatos győzelmei az F1-ben.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World