Veréb Tamás kiakadt a magyar tévéműsorokra: „Elborzaszt, hogy valaki szerint erre van igény”

Hírösszefoglalónkban még: Fodor Zsóka részletesen mesélt egykori párjairól, Tóth Andi nem egyedül készül az X-Faktorba, egy egész stábot visz magával.

Veréb Tamás

Januárban Gálvölgyi János komoly, szókimondó kritikát fogalmazott meg a mai felkapott tévéműsorokról és celebekről.

Most egy másik színész Veréb Tamás is úgy érezte, hogy fel kell szólalnia a hazai műsorok és híreségekkel szemben, mert „sorra tűnnek el a valódi tehetségek, a valódi tartalmak, a minőség”.

Gyerekek, hát kik ülnek zsűri székekben, és kik vannak minden műsorban? Tényleg ilyen világot szeretnétek?

– tette fel a kérdést még tavaly szeptemberben közösségi oldalán a színész, akinek már akkor elege volt, most pedig el is mondta, hogy miért.

„Ki kellett írnom magamból. Nem mondom, hogy ezzel megváltom a világot, de ha senki nem szólal meg, akkor nem fog változni semmi. Tudom, nem vagyok vele egyedül a szakmában, sokan látjuk, milyen mélyrepülésben vannak bizonyos televíziós közegek, a kollégákkal néha megkérdőjelezzük azt, hogy milyen műsorok és milyen emberek kapnak lehetőséget” – magyarázta Veréb Tamás a story.hu-nak.

„Vannak még minőségi műsorok, ahol igényes a szórakoztatás, mint például a Sztárban Sztár vagy a Sztárbox, a sport miatt. De hogy negatív példát is mondjak, vállalom, például a Kőgazdag fiatalok… engem elborzaszt, hogy valaki szerint erre van igény.

Aki látta ennek csak a címét vagy a beharangozóját, az tudja, hogy miről beszélek, mikor azt mondom, hogy ez egy trash műsor, amire ezek szerint szükség van. Én mindig szégyellem magam ezért

– tette hozzá.

Tóth Andi

A napokban kiderült, hogy Tóth Andi lesz az X-Faktor női zsűrije, azonban a hírek szerint nem egyedül fog megérkezni az RTL tehetségkutatójába. Az énekesnőről tudni lehet, hogy régóta ugyanaz a stáb készíti fel a műsorokban való megjelenésre, ő pedig – a Blikk információi szerint – a „győztes csapaton” azt követően sem szeretne változtatni, hogy a konkurenciához igazol.

Tóth Andi már korábban beszélt arról, hogy kevés ember van, akiben maximálisan megbízik, de sminkese, Bényei Bettina, fodrásza Frohner Fecó és stylistja, vagyis Kiss Márk a feltétlen bizalmát élvezik. Az előbbi két szakember már jelezte is, hogy a csatornaváltással sem szűnik meg a közös munkájuk Tóth Andival.

„Minden komolyabb fotózásra, tévéműsorra elhív, sok mindenen mentünk már keresztül együtt. A hét elején megkapom a ruhatervet Kiss Márktól, ahhoz Bényei Bettivel, a sminkessel kitaláljuk a sminket és a hajat, amelyet aztán egyeztetünk Andival, és persze, változtatunk rajta, ha erre neki igénye van” – árulta el a közös munkáról Frohner Fecó korábban a Blikknek.

„Mivel a forgatások még távol vannak, jelenleg is zajlanak a mentorok beauty csapataival az egyeztetések. Természetesen mindig igyekszünk a mentorok mellé olyan szakembereket felkérni, akikkel szeretnek és tudnak is együtt dolgozni.

Azt pedig már előzetesen megígérhetjük, hogy mindenki nagyon jól néz majd ki a műsorban

– mondta el Verebély Marcell, az X-Faktor senior kreatív producere.

Fodor Zsóka

A színésznő már kétszer állt oltár elé, azonban mindkét kapcsolata zátonyra futott a párjának alkoholizmusa miatt. A 81 éves Fodor Zsóka a Hot! magazinnak adott interjút, ahol gyermekkorától kezdve a párkapcsolatain át rengeteg mindent mesélt életútjáról.

„Amikor még csak udvarolt, jó humorú anyám azt mondta rá: »Menj hozzá, lányom: első férjnek jó lesz!«

János szeretni való ember volt, viszont nem volt benne semmi ambíció.

Nyolc hónap után váltunk el, barátságban; tudtuk, hogy nem közös az utunk” – mesélte el első férjéről, Szerdahelyi János a színésznő, akivel még az Irodalmi Színpadon ismerkedett meg.

veréb tamás kiakadt a magyar tévéműsorokra: „elborzaszt, hogy valaki szerint erre van igény”

(Fotó: Németh Kata / Index)

Másodszorra Henkel Gyulával házasodott össze Fodor Zsóka. A színész akár a Budapesti Operettszínházban játszott kimagasló szerepeit is feladta volna Fodor Zsókáért, de a színésznő ezt nem hagyta.

„A második férjem tündéri ember és tehetséges színművész volt, de az alkohol rabja. Bár akkor is aranyos volt, ha ivott, egy idő után emiatt mégsem akartam vele élni, így ennek is vége lett. Később is volt erősen italozó udvarlóm.

Én valahogy vonzom a piásokat

– jellemezte második férjét Zsóka, aki második válása után nem talált párra.

„A válásaim után többé nem dobbant meg a szívem, márpedig szerelem nélkül nem tudnék létezni egy kapcsolatban. Ez már nem számít, ám azt máig sajnálom, hogy nem szültem gyereket; ahogy jó társat, úgy jó apajelöltet sem találtam, sajnos” – tette hozzá a színésznő.

(Borítókép: Veréb Tamás. Fotó: Szollár Zsófi/Index)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World