Újabb fordulat a korrupciós botrányban: lemondott Palkovics László bizalmasa

Távozott cégvezetői posztjáról Barta-Eke Gyula, aki a volt innovációs és technológiai miniszter bizalmasa volt. A vádak alapján Barta-Eke többször kapott tízmillió forintot meghaladó csúszópénzt, és abban a korrupciós botrányban érintett, amelynek keretében vádat emeltek 54 ember (zömében volt kormányzati tisztviselők) ellen.

Távozott posztjáról Barta-Eke Gyula, aki a Palkovics László volt miniszter irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője volt – szúrta ki a 24.hu a vállalat cégbírósági dokumentumaiból. A vállalatvezető lépésére azt követően került sor, hogy

vesztegetés elfogadása és befolyással üzérkedés miatt vádat emelt ellene az ügyészség.

A lap azt is hozzátette: a március 13-ai hatállyal leköszönt cégvezető havi bruttó 2,3 millió forintos fizetéséről és évi 450 ezer forint keretösszegű SZÉP-kártyáról és gépkocsihasználatról mondott le.

újabb fordulat a korrupciós botrányban: lemondott palkovics lászló bizalmasa

Barta-Eke Gyula 2016. május 11-én

Érintett a korrupciós ügyben

Ahogy azt korábban megírtuk, a napokban vádat emeltek 54 ember (köztük több kormányzati tisztviselő) ellen, akik kenőpénzért cserébe elsősorban vissza nem térítendő európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre. Barta-Eke a tizenkettedrendű vádlottja a minisztériumokon átívelő vesztegetési botránynak – a bűncselekményre még 2022-ben derült fény.

Az ügyészség 124,5 millió forint erejéig kért vagyonelkobzást vele szemben, valamint öt évre börtönbe küldené. A vádak alapján Barta-Eke többször tízmillió forintot meghaladó csúszópénzt fogadott el.

Ugyanakkor a vádirat szerint

AZ ELSŐRENDŰ VÁDLOTT – EGY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUMI REFERENS – JÓL SZERVEZETT KORRUPCIÓS HÁLÓZATOT ÉPÍTETT KI, AMELYBEN SZÉLES KÖRBEN TARTOTT KAPCSOLATOT PÁLYÁZATÍRÓKKAL, PROJEKTMENEDZSEREKKEL ÉS PÁLYÁZÓ CÉGEK VEZETŐIVEL.

A rendszer lényege az volt, hogy a minisztériumi személy több munkatársát – köztük vezető kormánytisztviselőket – bevonva, milliós összegekért cserébe elintézte a pályázatok nyertességét, az ellenőrzések cégek számára kedvező lefolytatását, valamint a pályázatokkal kapcsolatos kérelmek, jogorvoslati eljárások pozitív elbírálását. Az elsőrendű vádlottnak még arra is volt gondja, hogy a pályázatok helyszíni ellenőrzését is kontroll alatt tartsa, és a Pénzügyminisztérium helyszíni ellenőrzési osztályvezetőjét is bevonta az említett hálózatba.

A lap hozzátette: Barta-Eke Gyula – aki korábban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kancellárja is volt – 2019 és 2022 közt a korábban Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alá tartozó IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-t vezette. E minőségében ő volt az, aki egyes EU-s pályázatokhoz az előminősítési tanúsítványt kiállította. A vádirat szerint Barta-Eke Gyula a tanúsítványok kiállításáért cserébe egyenként hárommillió forintot kért a pályázóktól.

Varga Mihály: A korrupcióval szemben zéró tolerancia van

Varga Mihály pénzügyminiszter a legutóbbi Kormányinfón a korrupciós ügyről elmondta, 2022-ben a Pénzügyminisztérium hozta elsőként nyilvánosságra, hogy az ügyészség eljárást folytat, a kollégák munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették.

Úgy gondolják, hogy amíg ilyen vádak megfogalmazódnak, azonnal lépni kell az ártatlanság vélelme ellenére is.

Magyarországon a korrupcióval szemben zéró tolerancia van, amíg a kollégák nem tisztázzák magukat, a munkájukra nem tartanak igényt

– tette világossá a pénzügyminiszter. A gyanúsítottak közt a Miniszterelnökségen és Pénzügyminisztériumban dolgozó tisztviselők vannak, az ügyben helyettes államtitkárok is érintettek.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World