Ungár Péter az összefogás kampánynyitójáról: Ez térugrás volt egy alternatív valóságba
A DK–MSZP–Párbeszéd-összefogás vasárnap megtartotta a kampánynyitó eseményét, amire az LMP társelnöke, Ungár Péter a közösségi oldalán reagált. Szerinte Karácsonyék eseménye időutazás volt, „egy térugrás egy alternatív valóságba”, és nevetségesnek tartja, hogy győzelemben és az Orbán-kormány leváltásában reménykednek ezzel a szövetséggel.
Mint megírtuk, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd összefogása vasárnap megtartotta a kampánynyitó eseményét, ahol beszédet mondott többek között Karácsony Gergely főpolgármester, Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, EP-listavezető és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, EP-képviselőjelölt.
Az LMP társelnöke, Ungár Péter pedig nem is várt sokat, közösségi oldalán reagált a rendezvényen elhangzottakra.
Ez inkább volt egy időutazás vagy egy térugrás egy alternatív valóságba
– kezdte Facebook-bejegyzését Ungár, majd hozzátette, hogy „történelminek biztosan nem nevezhető a szövetség (hiába mondták ezt többen is a felszólalók közül), hiszen az elmúlt tíz évben a háromból két párt mindig összefogott valamelyikkel”.
Aki őszintén, röhögés nélkül tudja azt mondani, hogy a júniusi EP-választáson előrehozott választásokat ki tud kényszeríteni, az hamis reményt árul az ellenzéki szavazóknak, ami véleményünk szerint súlyos hiba
– véli az LMP-s politikus, miután kifejti, hogy a 2022-es történelmi vereség után eléggé elrugaszkodott dolog azt hinni, hogy június 9-én legyőzhetik a Fideszt, majd már másnap előrehozott választásokat írhatnak ki a hatalom leváltására. Ungár ezt inkább nevetségesnek tartja.
Véleménye szerint négy évvel ezelőtt ez egy „remek kampányesemény lehetett volna”, de ha a történelmi vereség után két évvel pontosan ugyanazzal a taktikával jön elő az összefogás, mint akkor, az a múlt politikája lesz, és ugyanúgy meg fog bukni, mint 2022-ben. Ez pedig „joggal okoz dühöt és csalódottságot a szavazókban”. Szerinte Karácsony pont ezt tette, ők viszont ennek pont az ellenkezőjét fogják.
A DK listáját vezető Karácsony Gergely és Szentkirályi Alexandra harca a régi lemez, amiben mindkét fél jól érzi magát, Vitézy Dávid a változás, amivel egyik oldal sem tud mit kezdeni. Ez a mai naptól mindenki számára egyértelművé válhat
– zárta gondolatait az LMP társelnöke. Szerinte az önálló zöldalternatíva Vitézy és az LMP a júniusi választásokon.
Reagált a Fidesz is
Az ellenzéki összefogás kampánynyitó eseményére a Fidesz közleményben reagált, amelyben azt „Gyurcsány Ferenc és a baloldal rendezvényének” nevezte.
Gyurcsány Ferenc és a baloldal egyszer már tönkretette az országot, és hazudtak reggel, éjjel meg este. Ha ma Gyurcsány Ferenc és a baloldal dönthetne, belevinnének minket a háborúba, tudjuk jól, hiszen Gyurcsány Ferenc leírta, hogy aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember
– fogalmaz a közlemény.
Hozzátették, hogy „a június 9-i választás tétje ez: háború vagy béke?!”
„A kormány és a kormánypártok békét akarnak, a dollárbaloldal azonban háborúpárti” – olvasható a közleményben.
News Related
-
Így még nem alázták meg sportága királyát Szinte minden létező karrierlistát vezet, négyszeres NBA-bajnok, az alapszakasz és a döntő négyszeres MVP-je, 19-szeres All-Star, de úgy még sohasem alázták meg LeBron Jamest, mint hétfő este Philadelphiában. A Los Angeles Lakers csillaga pályafutása legsúlyosabb vereségét szenvedte el, amikor a 76ers 44 ponttal ...
See Details:
Így még nem alázták meg sportága királyát
-
Az adventi időszak hétvégéin az óbudai Zichy-kastély három múzeuma, a Kassák, az Óbudai és a Vasarely összefogásával változatos élmények várják a látogatókat. December első hétvégéjén a Vasarely Múzeum Budapest készül programokkal, amelyeken érvényes múzeumi belépővel lehet részt venni. A múzeum legújabb időszaki kiállítását pedig nem csak ezért érdemes megnézni: Szentpétery ...
See Details:
A gyönyörű épület funkciója régen teljesen más volt, mint amire most gondolnánk
-
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület Az időjárási körülmények elősegítették a madárinfluenza terjedését a vadon élő madarak körében, a betegnek látszó és elhullott példányokat kerülni kell – közölte az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A következő napokban ügyelni kell arra, hogy senki ne ...
See Details:
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület
-
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt Az ír Paul Lynch vehette át Londonban a Booker-díjat Prophet Song (Próféta éneke) című disztópikus családregényéért, amely egy képzeletbeli, diktatúra felé sodródó Írországban játszódik. A Dublinban élő Lynch ötödik regénye a nyugati demokráciákban tapasztalható nyugtalanságot tükrözi, és az olyan katasztrófákkal szembeni ...
See Details:
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt
-
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak Fájdalmas nyilatkozatot tett a finnországi sífutó-világbajnokság 20 km-es versenye után a svéd Calle Halfvarsson. A versenyző a célba érést követően azonnal a melegedőbe sietett, ugyanis a -15 Celsius-fokos hidegben megfagyott a pénisze. „A fenébe is, 10 percig kellett feküdnöm a sátorban, hogy felmelegedjen. Rettenetesen ...
See Details:
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak
-
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború Az ukránoknak el kell fogadniuk egy mérsékelt területvesztést a Donyeck-medencében, de az igazi tárgyalás az Egyesült Államok és Oroszország között zajlik – mondta az Indexnek az orosz-ukrán háború várható végkimeneteléről George Friedman geopolitikai stratéga, aki úgy tudja, Washington és Moszkva ...
See Details:
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború
-
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen Lázár János építési és közlekedési miniszter egy hétfő esti klubesten arról beszélt, hogy teljes mértékben ingyenessé tennék a 14 év alattiak számára a tömegközlekedést. Lázár János a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) exkluzív Nagyvállalati Klubjában tartott előadást hétfő este vállalati vezetők én ...
See Details:
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Mégis kinek a halála?

Ezért módosítanák újra a kormánypártok az Alaptörvényt
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Bekeményít a tél: havazás és ónos eső is várható
-
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Tizedeli a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Visszatér az RTL egyik legkedveltebb műsora
-
Mégis kinek a halála? Tabuk, félelmek, nehezen megválaszolható morális kérdések, szövevényes jogi értelmezés és országonként eltérő, bonyolult szabályzás lengi körül az aktív életvégi döntést – a köznyelvben: aktív eutanáziát. Eközben dr. Karsai Dániel alkotmányjogász november 28-án, kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán szólal fel azért, hogy maga dönthessen az ...
See Details:
Guardiola nem győzi dicsérni hátvédjét
OTHER NEWS
Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ...
Read more »
Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ...
Read more »
Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ...
Read more »
Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ...
Read more »
Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ...
Read more »
Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ...
Read more »
Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ...
Read more »