Több mint 10 évvel tovább élnek, akik így étkeznek

Szakértők egyre inkább hangsúlyozzák, hogy nemcsak az a fontos, mit eszel, hanem az is, mikor és hogyan. Ha pedig odafigyelsz ezekre, akkor legalább 10 évvel tovább élhetsz!

több mint 10 évvel tovább élnek, akik így étkeznek

A nők többsége alakformálás vagy a ráncmegelőzés érdekében tartja fontosnak az egészséges, kiegyensúlyozott étrendet, ezért gyakori, hogy csak kampányszerűen figyelnek oda tudatosan, hogy milyen táplálékot fogyasztanak. Pedig általános egészségi állapotunkra is hatással van az étkezésünk, sőt egyre több kutatás támasztja alá, hogy a várható élettartamot is befolyásolja.

Nemcsak fiatalon éri meg egészséges étrendre váltani

Egy 2022-es norvég kutatásban 204 ország étkezési és halálozási adatait vetették össze, és az elemzés után létrehoztak egy modellt, ami az illető étrendje alapján meg tudja jósolni a várható életkorát. Számításaik alapján, ha egy nő 20 éves korától kezdve felhagy a feldolgozott élelmiszerek és a vörös hús fogyasztásával, helyette pedig friss zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, magvak és teljes kiőrlésű gabonák kerülnek a tányérjára, akkor kicsivel több mint 10 évvel tovább élhet. Férfiak esetében pedig 13 évvel nő a várható élettartam. És a kutatás szerint nemcsak fiatalon éri meg átalakítani az étkezési szokásainkat: ha 60 évesen váltanak, akkor a nők 8, a férfiak pedig 9 születésnappal többet ünnepelhetnek.

Hasonló eredményre jutott egy 2023-as brit kutatás is, mely szerint, ha egy 40-es éveiben járó nő egészségesebb étrendre vált, 10,4 évvel megugrik a várható élettartama (ugyanez az érték férfiak esetében 10,8 év). Mindez pedig arra vezethető vissza, hogy az egészségtelen étkezési szokások rengeteg súlyos, krónikus betegség kialakulásáért hozzájárulhatnak, csak az Egyesült Királyságban évente 75 ezer ember hal meg idő előtt ezek miatt.

több mint 10 évvel tovább élnek, akik így étkeznek

Az Eurostat adatai szerint a magyarok harmada nem fogyaszt naponta zöldséget és gyümölcsöt, ami elég szomorú arány.

Mit (ne) egyél, ha tovább szeretnél élni?

A zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek és magvak az abszolút nyerőek, ha hosszú távon szeretnél javítani egészségeden. Szintén tavaly publikálták egy kutatás eredményét, amiben 100 ezer ember étkezési szokásait követték nyomon 30 éven keresztül, és arra jutottak, hogy a fenti élelmiszerek fogyasztása 20%-kal csökkentette a rák, valamint a szív-, a keringési-, a légzőszervi és az idegrendszeri betegségek kialakulását. Ez egyébként egybeesik azzal a megállapítással is, amire a Netflix „Éljünk 100 évig: A kék zónák titkai” című dokumentumsorozatának szakértői jutottak.

Természetesen nem gond, ha nem kizárólag ezekből az étrended, tehát ha szeretnél, ehetsz például húst és halat is. De előbbinél fontos, hogy lehetőleg sovány hús legyen, és ne feldolgozott hústermék, mint amilyen a virsli, a szalámi és társaik. Ugyanígy a hal esetében is: egy grillezett lazac például remek választás, mert tele van omega-3 zsírsavakkal, de a konzerv lazackrém messze áll az egészséges vacsorától.

Az időzítés és a környezet is számít

Táplálkozási szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy egészségi állapot nemcsak azon múlik, hogy miből és mennyit eszünk. Nem mindegy ugyanis, hogy a nap melyik szakaszára esik a legfőbb kalóriabevitel, illetve hogy kellő figyelmet, időt tudunk-e szánni az evésre. Az étkezések menetrendjére viszont nem igazán létezik olyan általános szabály, mint az egészséges/egészségtelen élelmiszerek esetében, mert nagyon egyéni, hogy kinek melyik napszakban milyen intenzitással működik az emésztése. Ma már az a tévhit is megdőlni látszik, hogy mindenkinek kötelező reggelizni, különben el fog hízni.

Az viszont szinte mindenkire érvényes, hogy a lefekvés előtti 2 órában nem ajánlott tele ennie magát, különben a szervezete nem tudja megfelelően feldolgozni a tápanyagokat, és az alvása sem lesz elég pihentető. Ugyanígy fontos szabály (és valószínűleg ezt a legnehezebb betartani), hogy lehetőleg ne kapkodva, rohanva egyél, hanem ülj le nyugodtan az ebéd, vacsora és a többi idejére. Ha a tudósoknak igazuk van, azt a napi néhány percet sokszorosan visszakapod később!

Természetesen a kiegyensúlyozott, egészséges étrend mellett a fizikai aktivitás is elengedhetetlen, ha sokáig szeretnél élni. Az alábbi galériában olyan mozgásformákat gyűjtöttünk össze, amelyek szinte bárhol, bárki számára könnyen elérhetőek:

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World