Kovács Zoltán megvédte Ferenc pápát: a Vatikánnak semi köze a kegyelmi ügyhöz

kovács zoltán megvédte ferenc pápát: a vatikánnak semi köze a kegyelmi ügyhöz

Kovács Zoltán megvédte Ferenc pápát: a Vatikánnak semi köze a kegyelmi ügyhöz

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a közösségi oldalán közölte a magyar kormány álláspontját a kegyelmi ügy katolikus egyházat érintő vonatkozásairól.

Mint korábban írtuk, Novák Katalin Ferenc pápa tavaly tavaszi látogatása alkalmából adott kegyelmet K. Endrének és még jónéhány más elítéltnek.

Ezzel együtt a Vatikán nem igazán keveredett bele az ügybe (leszámítva azt, hogy a DK-s Kálmán Olgától kaptak egy levelet bő egy héttel ezelőtt). A jelek szerint azonban a magyar kormány a nemzetközi sajtótól kapott egy megkeresést azzal kapcsolatban, hogy lehet-e vatikáni érintettsége az ügynek.

Kovács Zoltán a kathpress.at osztrák katolikus portál megkeresésére válaszolva a X-oldalán közölte,

a magyar kormány tisztázza, hogy a Vatikánnak nem volt köze a Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelmi botrányhoz.

„A kegyelemről szóló döntés a Szentszékkel vagy Ferenc pápával való konzultáció nélkül született. Amint megjegyeztem a Kathpressnek, Magyarország elnökei időnként élnek kegyelmi jogukkal, gyakran különleges események vagy ünnepnapok alkalmából” – írta Kovács Zoltán.

Hozzátette, „Ferenc pápa 2023. áprilisi látogatása is egy ilyen alkalom volt. Az államfők kegyelmi ügyekben önállóan döntenek, külső intézményekkel vagy személyekkel, például a Szentszékkel vagy a pápával való egyeztetés nélkül. Ez természetesen Magyarországon esetében is így volt”.

Azt egyébként sem a hazai, sem a nemzetközi sajtóban nem igazán vetette fel eddig senki, hogy a katolikus egyházat vagy Ferenc pápának bármilyen felelőssége lehet az ügyben. Az esetnek ehelyett inkább egy református-szála lehet az eddig megjelent sajtócikkek fényében.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World