Sainz nem boldog Leclerc manővere miatt – „Inkább nem kommentálom”

sainz nem boldog leclerc manővere miatt – „inkább nem kommentálom”

Charles Leclerc, Ferrari SF-24, Carlos Sainz, Ferrari SF-24

A két vörös autó csak a hatodik és hetedik helyről várhatta a vasárnapi futam kezdését, de az első körben veszítettek néhány helyet, egészen konkrétan George Russell-lel és Nico Hülkenberggel szemben.

Ennek pedig látszólag az volt az oka, hogy Leclerc az elnyújtott 1-es kanyar külső ívén tulajdonképpen leterelte Sainzot a pályáról, ami talán egyfajta törlesztés volt a részéről a spanyol sprintfutamon bemutatott védekezése miatt.

Ami a nyitókörben történteket illeti, Sainz szerint „egyértelmű” volt, hogy márkatársa agresszív manővere miatt veszítettek pozíciókat. „Inkább nem kommentálom” – válaszolt a Sky F1-nek a háromszoros győztes, amikor az említett esetről kérdezték. „Az viszont teljesen világos, hogy mindketten két helyet vesztettünk ezzel, tehát egyikünknek sem segített.”

Sainz persze azért tisztában volt azzal is, hogy a Ferrarinak ezúttal nem volt a legerősebb a versenytempója. „Figyelembe véve a tempónkat, lehetetlen volt az ötödiknél előrébb végezni. Ott volt a gyenge rajtunk az 1-es és 2-es kanyarban történtekkel, és onnantól kezdve már hátrányból kellett zárkóznunk.”

„Ezt követően aztán nagyon korán kellett kiállnunk a kemény abroncsokért, majd a 18. körtől kezdve egy kiállással kellett végigmennünk, és a kemény gumin sosem lehet igazán előrébb jutni. Legalább az ötödik helyet megmentettük, ami az autónk sebességét és a hozott döntéseket figyelembe véve a maximum volt, amit most elérhettünk.”

Leclerc eközben csak szűkszavúan reagált a rajt utáni eseményekre: „Az volt a verseny rajtja. Ilyenkor mindig nehéz a gumikkal, ez már csak ilyen.” Sainz a verseny után azt is elismerte még, hogy a McLaren egyszerűen most gyorsabb volt náluk, így emiatt sem juthattak igazán előrébb a versenyen.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World