Osváth Zsolt egy pedofil eset miatt került a pszichiátriára

osváth zsolt egy pedofil eset miatt került a pszichiátriára

Osváth Zsolt egy pedofil eset miatt került a pszichiátriára

Osváth Zsoltot gyerekkorában pszichiátriára küldték, miután jelentette az őt nevelő intézet igazgatójának, hogy tudomására jutott egy gyerek és egy nevelő viszonya. Az influenszert begyógyszerezték, mert azt gondolták, megbolondult, és csak hallucinál. Elmondása szerint később kiderült, hogy igaza volt, ugyanis a viszonyból egy gyerek is született.

Osváth Zsolt a Blikknek nyilatkozott arról, hogy gyerekként ő is tanúja volt egy pedofil esetnek, azonban eleinte nem hittek neki. Az influenszer, youtuber azt követően beszélt tapasztalatairól, hogy napvilágot látott a kegyelmi ügyként emlegetett pedofilbotrány, amelyben elnöki kegyelmet kapott a pedofilsegédletben érintett K. Endre.

A történtek hatására lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter, Balog Zoltán pedig a református zsinat lelkészi elnöki tisztségéről köszönt le.

Osváth Zsolt az egyik fő szervezője volt a gyermekvédelem ügyében szervezett influenszer- tüntetésnek, ahol többek között elmondta, hogy nevelőotthonban nőtt fel, így saját bőrén tapasztalta a gyerekek kiszolgáltatottságát. Osváth most rossz tapasztalatáról beszélt.

Kapcsolatban voltam az egyik nevelttel, akit aztán elcsábított az egyik nevelő, aki történetesen az én nevelőm is volt. Ez nyilván nagyon nem helyes, ám a kiszolgáltatottságot akkor tapasztaltam meg igazán, amikor mindezt jeleztem az igazgatónak

– mondta Osváth Zsolt, akit vallomása után elvittek a pszichiátriára.

„Egyszerűen azt mondták, hogy bolond vagyok, hallucinálok, és elvitettek a Kútvölgyi kórház zárt osztályára. Két hétig voltam benn, ebből az időszakból azonban csak két dologra emlékszem –idézte fel az influenszer. – Az egyik, hogy annyira be voltam gyógyszerezve, hogy fel sem tudtam ülni, mert azt éreztem, hogy annyira húz az ágy, hogy semmi erőm nem volt ellenállni neki. A másik emlékem erről az erősen begyógyszerezve töltött időszakról az, hogy egy Elvira nevű nő végig fel-alá mászkált, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem valamiféle indulóját szavalta megállás nélkül, újra és újra.”

Osváth hozzátette, később kiderült, nem bolondult meg, ugyanis a tudomására jutott viszonyból két évvel később egy gyerek született.

Akkor 28 éves volt a nevelőm, a nevelt gyerek pedig 16. Két évvel azután, hogy bolondnak neveztek, megszületett a Viktória nevű kislányuk. Nemrég tudtam meg, hogy bár voltak hullámvölgyek a kapcsolatukban, azóta is együtt vannak. Mindenesetre egy bocsánatkérés azóta sem hangzott el senki részéről azért, hogy hallucinációnak állították be, amit mondtam, és teletömtek gyógyszerrel a zárt osztályon. Pedig jó esett volna, ha legalább ezt megteszik

– tette hozzá Osváth Zsolt.

Az influenszer hangsúlyozta, egy gyermeket ért bántalmazás nemcsak akkor trauma, amikor megtörténik, hanem évekkel később is, vagy akár egy egész életen át.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World