Kötelezettségszegési eljárást indít az EU a Mészároséknak adott autópálya-koncessziók miatt

kötelezettségszegési eljárást indít az eu a mészároséknak adott autópálya-koncessziók miatt

Kötelezettségszegési eljárást indít az EU a Mészároséknak adott autópálya-koncessziók miatt

Az Európai Bizottság három ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. A kormány 2022-ben adta 35 évre Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének az állami gyorsforgalmi utak meghatározó részének üzemeltetési jogát, amivel akár 700 milliárd forintot is kereshetnek.

A Bizottság most azért indított kötelezettségszegési eljárást, mert úgy látják a 35 évre szóló koncesszió nem volt átlátható a becsült szerződéses érték tekintetében, nem hárítja át kellő mértékben a működési kockázatot, és indokolatlanul hosszú időre került megkötésre, ami sérti az uniós jogot. A kormánynak mostantól két hónapja van, hogy válaszoljanak a Bizottság által megfogalmazott érvekre. Ellenkező esetben a Bizottság indokolással ellátott vélemény küldéséről határozhat. Tavaly novemberben Lázár János arról beszélt, hogy azért kapta Mészáros és Szíjj László a koncessziót, hogy a fix bevétellel versenyképessé tudják tenni a vállalataikat. Egyébként Szíjj László volt az a vállalkozó, akinek a jachtján Szijjártó Péter 2020-ban a nyaralását töltötte. A külügyminiszter azóta sem tisztázta, hogy a NER-es nagyvállalkozó ezért mit kért cserébe.

kötelezettségszegési eljárást indít az eu a mészároséknak adott autópálya-koncessziók miatt

Emellett eljárás indult amiatt is, mert a magyar kormány nem hajtotta végre az Európai Unió Bíróságának (EUB) azt a döntését, ami kimondta, hogy Magyarország azzal, hogy nem biztosította a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek számára a nemzetközi védelmi eljáráshoz való tényleges hozzáférést, megsértette a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló irányelvet. Azt kifogásolták, hogy a magyar szabályok szerint a harmadik országbeli állampolgárok csak az Európai Unió területén kívül található magyar nagykövetségen kérhetnek menedékjogot.

A harmadik eljárás pedig azért indult, mert a Bizottság továbbra sem tartja összeegyeztethetőnek az uniós szabályokkal a lex-CEU-t. Előírták, hogy nemzetközi szerződésnek kell meglennie a székhelyük szerinti országgal, valamint az Egyesült Államokban is oktatási tevékenységet kellt volna folytatniuk.

„A 2021. május 18-án elfogadott új jogszabály már nem tartalmazza a második említett követelményt. Az új törvény azonban továbbra is előírja, hogy Magyarország és a székhely szerinti ország között nemzetközi szerződést kell kötni, ami miatt folyamatosan sérülnek a GATS-ban és az Európai Unió Alapjogi Chartájában lefektetett elvek” – írta a Bizottság, ami most felszólító levelet küld a kormánynak.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World