Íme a működő szlovák repülő autó, ami egy világsztárral a fedélzetén szállt fel – videó

Nagy mérföldkőhöz érkezett a Szlovákiában kifejlesztett AirCar, amely nagyjából három perc alatt tud autóból repülővé alakulni, ugyanis most először egy plusz utassal a fedélzeten szállt fel.

Pozsonyban rendezik majd meg május 12-17. között a nagy tudományos fesztivált, a Starmus fesztivált, amin több Nobel-díjas tudós is részt vesz majd, többek között azért, mert itt átadják át a Stephen Hawking-érmet.

Ezen a rendezvényen fog ingyenes koncertet adni Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene francia csillaga, de ha már elutazott Pozsonyba, akkor kipróbálta a Szlovákiában kifejlesztett AirCar nevű repülő autót is, így ő lett az első utasa a járműnek.

íme a működő szlovák repülő autó, ami egy világsztárral a fedélzetén szállt fel – videó

Jean-Michel Jarre, a háttérben pedig a jármű megálmodója, Stefan Klein. (Fotó: KleinVision / Northfoto)

Az AirCar 2022 jauárjában kapta meg a légi alkalmassági bizonyítványát, azóta pedig már 130 repült órát és több mint 520 felszállást teljesített, viszont még egyszer sem szállt fel úgy, hogy a pilótán kívül más is ült volna a járműben, így ez a mostani teljesítmény jelentős mérföldkőnek számít a gép életében.

íme a működő szlovák repülő autó, ami egy világsztárral a fedélzetén szállt fel – videó

Az AirCar átalakulás közben. (Fotó: KleinVision / Northfoto)

A repülésre a pöstyéni repülőtéren került sor, és az AirCar tervezője, Stefan Klein vezette a járművet, ami végül két repülést teljesített a sztárvendéggel – derül ki a hvg.hu beszámolójából.

íme a működő szlovák repülő autó, ami egy világsztárral a fedélzetén szállt fel – videó

Az AirCar felülnézetből, autó formában. (Fotó: KleinVision / Northfoto)

Az AirCar nemrég nehéz pénzügyi helyzetbe került, azonban néhány napja kiderült, hogy a járművet megtervező KleinVision nevű cég eladta a repülő autó felhasználásának jogait a kínai Hebei Jianxin Flying Car Technology vállalatnak. A tervező, Stefan Klein azt is elmondta az üzlet kapcsán, hogy az AirCart Kínában fogják gyártani.

íme a működő szlovák repülő autó, ami egy világsztárral a fedélzetén szállt fel – videó

Íme az AirCar repülő formájában. (Fotó: KleinVision / Northfoto)

Az AirCar jelenleg egy BMW-motorral működik, így teljesen hétköznapi benzint fogyaszt és nagyjából három perc alatt alakítható át autóból repülővé. A használatához nem csak jogosítványra, de pilótaigazolványra is szükség van. A jármű olyan futópályán tud fel-, illetve leszállni, amilyet a kisrepülők is használnak.

(Borítókép: Az AirCar felszállás közben. Fotó: NorthFoto)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World