Geszti Péter őszintén vallott visszatéréséről

geszti péter őszintén vallott visszatéréséről

Geszti Péter őszintén vallott visszatéréséről

Geszti Péter tíz év kihagyás után ismét visszatért a televízió képernyőjére. A döntését nem bánta meg, de azt sem, hogy az eltelt időszakban mással foglalkozott.

Geszti Péter nem bánta meg, hogy 10 év kihagyás után visszatért a képernyőre, de azt sem, hogy 10 évig mással foglalkozott – leginkább azzal, ami a legjobban érdekelte, vagyis zenéléssel, dalszerzéssel. Ez a későbbiekben sem fog változni, de annyi időt és energiát, amennyit az Adom a napomra szán, nagyon szívesen szakít ki az életéből. A dalszerző-műsorvezető erről az NLC-nek adott interjúban beszélt.

Geszti Péter elmondta: nem mérlegelte előre, hogy mekkora sikere lesz a műsornak. Azt tartotta fontosnak, hogy őt érdekelje.

Arra számítottam – és ez egyébként be is igazolódott –, hogy nagyon sok olyan érdekes beszélgetésben lesz részem, ami egyszerűen kedvet csinál az élethez, nekem is és másoknak is, illetve hogy az egyéb különböző alkotói munkáimba is be fogom tudni építeni azokat az energiákat és tanulságokat, amelyeket egy-egy ilyen beszélgetés hoz magával

– fogalmazott.

Geszti Péter meglepőnek tartotta, hogy ennyire nagy az igény egy tulajdonképpen hagyományosnak mondható talkshow-ra, amellyel bele tudunk nézni egy-egy ember napjába. Úgy véli, a műsor sikerének az lehet az oka, hogy hangulatában vissza tud csempészni a nézők képernyőjére valamit azokból az időkből, amelyeket az emberek talán jobban értettek, és amelyekben talán mindannyian jobban tudtuk követni, hogy mi történik körülöttünk a világban.

Több olyan beszélgetés is volt, ami megfordította a véleményét egy-egy emberrel kapcsolatban.

„Szépnek és elgondolkodtatónak tartom azt, hogy bármivel is foglalkozunk, mindannyiunk életében eljönnek ugyanazok a töréspontok, konfliktusok, örömök, bánatok, és csakis abban különbözünk, hogyan reagálunk rájuk. Ezeknek mindig van tanulsága” – tette hozzá Geszti Péter.

A Televíziós Újságírók Díja gáláján a műsor megnyerte a legjobb talkshow-nak járó díjat.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World