Fellebbezett az Aston Martin F1-es csapata az időmérő eredménye ellen! – hivatalos

Mint ismert, a kínai időmérőn Carlos Sainz Jr. a Q2-ben a falnak csúszott a Ferrarival, amely miatt piros zászlóval félbeszakították a kvalifikáció második szakaszát – videó a balesetről itt!

Ezt követően Sainz vissza tudott menni a pályára és tovább is jutott, végül a Q3-ban a hetedik rajtpozíciót szerezte meg, azonban nem biztos, hogy meg is tarthatja a pozícióját – ugyanis az Aston Martin Racing fellebbezett az időmérő eredménye ellen.

Még több F1 hír:

fellebbezett az aston martin f1-es csapata az időmérő eredménye ellen! – hivatalos
Max Verstappen-pole Kínában, Hamilton már a Q1-ben búcsúzott!

Abból derül ki, hogy Sainz visszatérése ellen van kifogásuk, hogy a fellebbezésben a sportszabályzat 39.6-os cikkelyére hivatkoznak, amelyben ez áll: „Az a versenyző, akinek az autója megáll a pályán az időmérő edzésen vagy a sprintkvalifikáción, az nem vehet részt az adott edzésszakaszban.”

Az Aston Martin és az érintett versenyző képviselőit magyar idő szerint 12 órára idézték be a stewardok, tehát kora délután várható ítélet az ügyben. Az Aston minden bizonnyal azt reméli, hogy Stroll előrébb kerülhet a rajtrácson, aki a 11. helyen esett ki a Q2-ben.

Eközben az F1-es időmérő összefoglalójáért kattintsatok ide, míg Leclerc szerint Sainz túlment a határon.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World