Ez lehet a "nyerő páros" a Ferrarinál Hamilton érkezésével

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 Team, talks to the media after Qualifying

Az olasz gárda utoljára a 2000-es években nyert világbajnokságot, ezen változtatnának a hétszeres egyéni győztes érkezésével. Sokan vannak, akik izgatottan várják a Hamilton-Leclerc páros szereplését, köztük van Jacques Villeneuve is, aki így értékelte a brit leigazolását a GPFansnek:

„Megpróbálták Vettelt, de ő már akkor kiégett, amikor a Ferrarihoz érkezett. Alonso majdnem működött, de túl nagy volt a káosz. Lewis lehet az, aki végre új korszakot nyithat a Ferrarinál, ez lehet a csapat második verziója. Minden idők legnagyobb versenyzője minden idők legnagyobb csapatánál.”

„Nehéz ennél jobb megoldást találni, amikora Ferrarinak ismét győzelmekért kell harcolnia. Kellene valami jó, miután tíz-tizenöt évig csak a majdnem jutott nekik. Minden alkalommal, akár világbajnokot, akár fiatalokat hoznak, mint Leclerc, vagy Sainz, két-három évig próbálkoznak, de a csapaton belüli káosz nem áll le. Csak folytatódik.”

Alonso és Vettel után Villeneuve kíváncsian várja, Hamilton mire lesz képes a Ferrarinál és azt is elárulta, ki lehet a maranellóiak új nyerő párosa: „Érdekes lesz látni, hogy Lewis meg tudja-e tenni, amit Alonsónak és Vettelnek nem sikerült.”

„Vettelben sosem hittem, Alonsóról gondoltam, hogy talán sikerülhet neki, mert neki majdnem meglett és kemény harcos, Lewis lehet az, akivel jöhet áttörés. Emellett Jock (Jock Clear, a Ferrari teljesítménymérnökeinek vezetője – a szerk.) is ott van, kíváncsi leszek, hogy ő lesz-e mellette, mert szerintem nagyon hasznos lenne Lewisnak. Ez lenne a logikus nyerő páros a Ferrarinál.”

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World