Elnyelte a szaharai por Athént
Jelentős mennyiségű szaharai por lepte el kedden Athént és más görög városokat. A hatóságok figyelmeztetése szerint a por koncentrációja csökkentheti a látási viszonyokat, és a finom részecskék növekvő szintje pedig egészségügyi kockázatot jelenthet.
Napok óta tartó erős déli szelek után narancssárga színű köd lepett el több régiót Görögországban, korlátozva a látási viszonyokat. Kostas Lagouvardos, az athéni obszervatórium időjárás-kutatási igazgatója szerint ez az egyik legjelentősebb ilyen történés a Szaharából származó por- és homokkoncentráció miatt 2018 óta, amikor a felhők Kréta szigetét borították be – írja a The Guardian.
Görögországot már március végén és április elején is sújtották szaharai porfelhők, amelyek Svájc és Dél-Franciaország egyes részeit is elérték.
A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a por koncentrációja korlátozhatja a napfényt és a látási viszonyokat, miközben növeli a finom szennyező részecskék koncentrációját, ami kockázatot jelent az egészségügyi problémákkal küzdő emberek számára.
A Szahara évente 60-200 millió tonna ásványi port bocsát ki. Míg a legnagyobb részecskék gyorsan visszaérnek a földre, a legkisebbek több ezer kilométert is képesek utazni, és akár egész Európát beteríthetik.
A görög meteorológiai szolgálat szerint az égbolt szerdán kezd kitisztulni.
News Related-
Így még nem alázták meg sportága királyát
-
A gyönyörű épület funkciója régen teljesen más volt, mint amire most gondolnánk
-
Az őszi vonulások miatt a madárinfluenza terjedésére figyelmeztet a madártani egyesület
-
Egy rakás pénzt nyert, mert leírta azt, amit gondolt
-
Lefagyott a pénisze a svéd sífutónak
-
Súlyos jóslat: a sztárelemző megmondja, hol lesz a következő háború
-
Lázár János grandiózus tervről számolt be egy privát eseményen
-
Mégis kinek a halála?
-
Ezért módosítanák újra a kormánypártok az Alaptörvényt
-
Bekeményít a tél: havazás és ónos eső is várható
-
Napi horoszkóp november 28.: az Oroszlánoknak érdemes szerényebb hozzáállást tanúsítaniuk, a Mérlegek a sikert ünnepelhetik
-
Tizedeli a Magyarország felett vonuló darvakat a madárinfluenza
-
Visszatér az RTL egyik legkedveltebb műsora
-
Guardiola nem győzi dicsérni hátvédjét