Elnyeli a föld a kínai nagyvárosokat

A 2 milliós vagy annál népesebb települések komoly veszélyben vannak a vízkitermelés, a közlekedés, a tengerszint-emelkedés miatt. Lenne megoldás, Tokióban már bevált, hogy a helyi talajvíz-kitermelést pihentették, és ezzel megállt a város süllyedése.

Egy új tanulmányból kiderült, Kína nagyvárosai vészesen süllyednek a talajvíz kitermelése és az épületek súlya miatt. A gyors urbanizáció több millió ember lakhatását veszélyeztetheti a következő száz évben. Az érintett városok között van Peking és Tiencsin, Észak-Kína legnagyobb part menti városa is.

Ahogy a tengerszint emelkedik, 2120-ra a tenger közelében lévő területek legalább 22-26 százaléka a tengerszinttel lesz egy magasságban, így az itt élők legalább 10 százalékának veszélyben van a lakhatása. Ez akár 100 millió embert is érinthet. A kutatók szerint a föld süllyedése gyorsabb, mint a tengerszint emelkedése, a kettő együtt viszont óriási veszélyt jelent.

Az új, Science-ben megjelent tanulmány 2015 és 2022 között végzett talajmérésekre támaszkodik. Ezen hét év alatt minden, több mint 2 millió lakosú kínai városban szondáztak talajsüllyedést. A vizsgált 82 város 45 százaléka évente több mint 3 milliméterrel, 16 százalékuk több mint 10 milliméterrel süllyed évente.

Az érintett városok az ország keleti részén és a part mentén találhatók, ezért nagy veszély a tengerszint amúgy is gyors emelkedése.

A süllyedésnek természeti okai is vannak, például a geológiai elhelyezkedés és az alapkőzet mélysége, ami a talaj teherbíró képességét befolyásolja. A kutatók feltárták, hogy a talajvízveszteség üres pórusteret hagy a kéregben, ami a ránehezedő súly miatt összenyomódik.

A talajvíz változása főleg az emberi tevékenységnek köszönhető, a közlekedés, a szénhidrogén-bányászat mélyfúrásai mind okolhatók a talaj változásaiért, a csapadék viszont csak 12 százalékban felelős a süllyedésért.

elnyeli a föld a kínai nagyvárosokat

A lakosok egy mély gödröt néznek, amelyet az út süllyedése okozott a kínai Zhengzhou Henan tartományban 2015-ben

Máshol is veszélyes

A legfontosabb a talajvíz-kitermelés hosszú távú, tartós ellenőrzése lenne, mert a destabilizált, repedezett talaj növeli az árvizek kockázatát. Jelenleg az ország területének hat százaléka van a tengerszint alatt, és a süllyedésnek csak a talajvíz-kitermelés lassítása tudna gátat vetni. Erre jó precedens Tokió, ahol sikerült lassítani a süllyedést a hetvenes években. Akkor a kikötő környéki régióban volt nagy süppedés, de a hatóságok máshonnan kezdték hozni a vezetékes vizet, és törvénybe foglalták, hogy a lakosok ne használjanak helyi kútvizet. Ez megállította a rohamos merülést.

Az épületek és az infrastruktúra nem csak Kínában van veszélyben, New York, Baltimore és Charleston szerkezeti integritását is fenyegeti a süllyedés. A NASA február végi műholdfelvételein tisztán látszik a szárazföldi mozgás a keleti parton. A műholdadatok szerint 2007 és 2020 között a föld New York és Norfolk alatt átlagosan 1-2 millimétert süpped évente. De Delaware, Maryland, Dél-Karolina és Georgia több megyéjében ennek duplája vagy háromszorosa is volt, főleg a tengerparti városokban, ahol a tengerszint-emelkedés is ráerősít az emberi tevékenységekre.

Maryland közelében és Virginia környékén a süllyedés valószínűleg a talajvízkivonás és a víznek a víztartó rétegekbe való visszaszivattyúzása miatt történik. Ezt egyébként a sós víz beszivárgásának megakadályozása miatt csinálják. Georgia, Dél- és Észak-Karolina partvidékének magas süllyedési arányát valószínűleg befolyásolja a gátak jelenléte, amik elzárják a folyókon utazó üledék továbbjutását. Ez az üledék töltené fel a part menti területeket.

A NASA kutatói szerint a süllyedő föld miatt a sós tengervíz be fog szivárogni a termőföldekre és az édesvízkészletekbe, de hatással lehet a vadon élő állatok élőhelyeire, és felboríthatja a mocsaras területek ökoszisztémáját is.

(Borítókép: Helyiek néznek egy megsüllyedt épületet Ziyuan megyében, Kínában 2015-ben. Fotó: Getty Images)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World