Elődöntőbe jutott Orsós Sztálvira a birkózó Európa-bajnokságon

Az 53 kilogrammban szereplő Orsós Sztálvira a negyeddöntőben is győzött, ezzel bejutott a csütörtök késő délutáni elődöntőbe a bukaresti birkózó Európa-bajnokságon, melyen az 57 kilósok között érdekelt Bognár Erika kiesett.

A tavaly január óta magyar színekben versenyző, a 2023-as kontinensviadalon ezüstérmes Orsós a nyolcaddöntőben hátrányból fordított és nyert az ukrán Lilija Malancsukkal szemben, a nyolc között pedig a francia Tatiana Debien várt rá, akivel küzdelmes mérkőzést vívott.

A kétszer három perc során mindössze két másodpercre zökkent ki a mérkőzés a meddő állóharcból, abban a két másodpercben viszont az orosz színekben két Eb-címet begyűjtő Orsós villant, ami győzelmet ért a számára.

Az eseménytelen első menetben csupán a francia passzivitása és akcióképtelensége miatt járó egy pont született, majd a másodikban egy perc után a harmincéves magyar került kényszerhelyzetbe, miután a mérkőzésvezető passzivitásért figyelmeztette.

Orsósnak harminc másodperce volt pontot csinálni, ő pedig ezt meg is tette egy villámgyors csípődobással, amiért négy pontot kapott, ezzel eldöntötte a mérkőzést.

Orsós Sztálvira a 15:45-kor kezdődő elődöntős programban azzal a svéd Emma Malmgrennel mérkőzik, akitől a tavalyi Eb fináléjában kikapott.

Később, a 17 órakor induló helyosztók során két magyar lép szőnyegre: az 55 kilós Szenttamási Róza és a 76 kilogrammban szereplő Nagy Bernadett egyformán a bronzérmért küzd majd meg.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World