Kődobálás, kilőtt rakéták és görögtűz várta a Ferencvárost a pireuszi pokolban

Közel két évtizedig egyetlen magyar labdarúgócsapat sem élte meg a kupatavaszt a nemzetközi porondon, a Ferencváros viszont 2023 után 2024-ben is a kieséses szakaszban szerepelhet: ezúttal a Konferencia-ligában az Olimpiakosz lesz az ellenfele a 16 közé kerülésért.

A tavaly az Európa-ligában nyolcaddöntős magyar bajnok maga mögött hagyta az ősz végi hullámvölgyet, amikor a sérült Varga Barnabás hiányában kilenc meccsből csak kettőt tudott megnyerni. A válogatott csatár felépülésének is köszönhetően viszont remekül kezdte a 2024-es esztendőt, ugyanis mindhárom mérkőzését megnyerte az OTP Bank Ligában, ráadásul igencsak gólerős játékkal.

Utóbbiban elévülhetetlen érdemei vannak a tavaly még paksi játékosként gólkirály Vargának, aki a tíz találat felét vállalta magára idén. A zöld-fehérek nemcsak a góllövőlista éllovasának visszatérésével erősödtek a tavaszi folytatásra, hanem új játékosok igazolásával is, akik közül az elefántcsontparti középpályás, Habib Maiga és a bosnyák csatár, Kenan Kodro is bevethető a harmadik számú európai kupasorozatban.

A két klub keretének értéke között azonban így is jelentős a különbség, az Olimpiakoszé dupla annyit ér a szakértők szerint. Ennek ellenére a Ferencváros korántsem esélytelenül várja a párharcot és a pireuszi első felvonást, mivel a rivális ebben a szezonban elmarad a várakozásoktól, amit nemcsak bajnoki tabellán elfoglalt negyedik helye mutat, hanem az is, hogy már két edzőváltásra is sor került ebben az idényben.

Az viszont jelentősen megnehezíti a Ferencváros és Dejan Stankovic vezetőedző felkészülését, hogy José Luis Mendilibart vasárnap nevezték ki, azaz éppen a csütörtöki összecsapáson debütál majd a piros-fehérek kispadján. Ennek nyomán ugyanis nem lehet tudni milyen taktikai, szerkezeti és személyi változások várhatóak a görög csapatban. A spanyol tréner tavaly mindenesetre hasonló feladatot kapott, akkor márciusban került a Sevillához, amelyet aztán az Európa-ligában vezetett végső diadalra éppen Budapesten.

A Ferencvárosnak ez lesz a hatodik párharca görög ellenféllel szemben, az Olimpiakoszról kellemes emlékeket őrizhet, mert 1996-ban elbúcsúztatta az UEFA Kupa első fordulójában, miután 3-1-es hazai sikerét követően idegenben 2-2-es döntetlent ért el.

Nem akármilyen hangulat fogadta 1996-ban a zöld-fehéreket

„Dermesztő visszagondolni, milyen elképesztő hangulatot csináltak a görög szurkolók. Idegen volt számunkra az a gyűlölet, ahogy fogadtak: kővel dobálták a buszunkat, a pályára lőttek egy rakétát a meccs előtti edzésen, aztán a biztonsági őrök kergettek valakit, aki berohant a gyepre. Ilyen állapotok voltak. Engem nem zavart, sőt, kifejezetten feldobott, ezt szerettem a legjobban. Azóta is sokszor eszembe jut, hogy ezekért a meccsekért volt érdemes annyit dolgozni az edzéseken, megérte ez a sok szenvedés. Éreztük, hogy jók vagyunk, Miriuta Laci szabadrúgása megnyugtatott minket az első félidőben, és úgy éreztük, egy percig sem kérdéses a továbbjutásunk. Limperger (Zsolt) is emlékezetes gólt szerzett a fordulás után, így végül 2–2 lett, s 5–3-as összesítéssel jutottunk tovább”

– elevenítette fel az emlékeket a csapat egykori kapusa, Szeiler József a Mandinernek adott interjúban.

A meccs előtti edzésen petárdákat lőttek a pályára, megdobálták a buszunkat, a szurkolók felmásztak az éjszakában a labdafogó hálóra, begyújtották a görögtüzeket, olyan volt, mintha a füstben repültek volna. Ez a mai világban és körülmények között már elképzelhetetlen lenne. A pokoli hangulat azonban garantált, de nem hiszem, hogy ne dobná fel a játékosainkat ez az atmoszféra. Mi is hozzá voltunk szokva, hogy pokoli hangulatban játszottunk az Üllői úton, számukra sem újdonság”

– hangsúlyozta a klubot 20 éven át szolgáló Szűcs Mihály.

A Ferencvárosnak nem csak az Olimpiakosszal van közös múltja, hiszen a kilencedik kerületiek 1965-ben a BEK-ben a Panathinaikoszt, hat évvel később pedig a második számú sorozatban a Panionioszt is kiejtették. Ami rossz előjel, hogy a legutóbbi két alkalommal az FTC alulmaradt görög riválisával szemben: 1997-ben az OFI Kréta és 1998-ban az AEK Athén búcsúztatta az UEFA Kupában. Az Olimpiakosz egyetlen magyar ellenfele a nemzetközi kupasorozatokban a Ferencváros volt.

Az Olimpiakosz és a Ferencváros eddigi menetelésében akad közös pont: a görögök az Európa-liga selejtezőjében nyáron előbb a Genket, majd a Cukarickit búcsúztatták veretlenül, amelyek így a Konferencia-ligába kerültek – éppen a Ferencvárossal azonos csoportba. A magyar bajnok aztán ősszel a belga és a szerb csapatot megelőzve végzett veretlenül másodikként a csoportjában a tavaly döntős olasz Fiorentina mögött.

A pireuszi gárda a Sallai Rolandot is foglalkoztató német Freiburg, illetve a Konferencia-ligát tavaly megnyerő angol West Ham United mögött lett harmadik az El-csoportkörében, így esett le a Kl-be, ahol most a magyar bajnokkal akadt össze.

A több mint 32 ezer néző befogadására alkalmas Karaiszkakisz Stadionban csütörtökön – közép-európai idő szerint – 18.45-kor kezdődő találkozót élőben közvetíti az M4 Sport és a Kossuth Rádió. A visszavágót egy héttel később a Groupama Arénában rendezik.

Forrás: MTI

kődobálás, kilőtt rakéták és görögtűz várta a ferencvárost a pireuszi pokolban

Unibet

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World