A Honda 22 privát tesztet tervez, mindent vagy semmit alapon állnak hozzá 2024-hez

a honda 22 privát tesztet tervez, mindent vagy semmit alapon állnak hozzá 2024-hez

Joan Mir, Repsol Honda Team

A koncessziós rendszernek köszönhetően a MotoGP két nagy gyártója, a Yamaha és a Honda az utóbbi évek küszködése után 2024-re számos előnyhöz juthat, hiszen jelenleg nagy lemaradásban vannak az első számú bajnoki esélyeshez, a Ducatihoz képest.

Az előnyök elsősorban ott jelennek meg, hogy a szezon során, míg a gyártók a fejlesztéseiket kénytelenek lesznek befagyasztani, addig ők folytathatják a motorfejlesztést. Továbbá a Yamaha és a Honda mellett szól az is, hogy annyi privát tesztnapot tarthatnak a versenyzőikkel, amennyit csak akarnak.

A úgy döntött, hogy a tesztelésre helyezi a fő hangsúlyt, és a Motorsport.com úgy értesült, hogy a japán gyártó már meg is tervezte a 2024-es szezonját, főként a teszteket illetően, amely akár 22 alkalmat is felölelhet.

Nyár után azonban fordulhat a kocka, hiszen a Yamaha és Honda számára biztosított előnyöket felül fogják vizsgálni idővel, és amennyiben a számok azt mutatják, úgy további változtatásokra lehet számítani, ami az előnyök csökkentését is eredményezheti.

Természetesen az állandó versenyzőknek, így Joan Mirnek és Luca Marininek számos feladatot kell ellátniuk, ez az extra 22 teszt tehát óriási terheket róna rájul. Stefan Bradl azonban fontos szerephez juthat, így vélhetően ő fogja elvégezni a munka jelentős részét.

A Honda azonban igyekszik a lehető legoptimálisabban elosztani a feladatokat, így egy további tesztilótát is alkalmazni kívánnak. Az biztos, hogy Marquez kiválásával, valamint az elmúlt években mutatott teljesítményt figyelembe véve nagy meglepetés lenne, ha a Honda visszatalálna az élre rövid távon, de később akár meglepetést okozhatnak.

Eközben a Forma-1-ben is zajlik az élet, minek után a mexikói hírportálok szerint Max Verstappen lebecsüli Sergio Perezt, aki a pletykák szerint Lando Norrist szeretné maga mellé.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World