Nem a mostani az első konfliktus Csipes és Kozák között

nem a mostani az első konfliktus csipes és kozák között

A hatszoros olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta verbális molesztálással vádolta Csipes Ferenc edzőt csütörtök reggeli Facebook-posztjában. A következmények nem maradtak el: a poszt után alig telt el egy-két óra, Csipest máris felfüggesztették, szövetségi és honvédos vizsgálat is indult.

Csipes és Kozák között nem ez volt az első konfliktus. Nagy port kavart 2012-ben, hogy a friss londoni kétszeres aranyérmes Kozák elhagyta a Honvédot és az Újpestbe igazolt. A Honvédban Csipes Ferenc volt, az Újpestben az akkori vőlegénye, Somogyi Béla lett az edzője, akivel később összeházasodtak, két gyermekük született.

A váltást Csipes elég arrogánsan kommentálta: „Megértem Dana döntését, hiszen ha Bécóval, a vőlegényével ugyanilyen szinten tud kajakozni, egy versennyel kétszer annyit tud behozni a családi kasszába, mint eddig. Ha ez megjátszható, miért ne tennék meg?” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak. A helyzet pikáns volt, mert Csipes a válogatott edzője is volt, így tovább dolgoztak együtt.

Csipes szerint alapvetően rossz az a rendszer, amelyik megengedi az efféle, szerinte anyagi haszon diktálta klubváltást. „Könyörgöm, vegyük már észre, hogy hibás a rendszer, és állítsuk le ezeket a folyamatokat, mert egyre rosszabb lesz a helyzet!” – mondta.

Ábrahám Attila a szövetség akkori főtitkára helyre tette Csipest: „Aki fizeti a prímást, az rendeli a nótát alapon a szövetség elvárja, hogy Csipes Ferenc ellássa a munkáját, és a női válogatott edzőjeként foglalkozzon Kozák Danutával” – mondta.

Megszólalt akkor Kozák Danuta is az ügyben. Sajnálta, hogy Csipes félreismerte, a váltás nem anyagi haszonszerzésből történt. „A párommal mi ezt az új felállást úgy vállaltuk el, hogy tudjuk, lesznek tételek, amelyeket saját költségen kell megoldanunk – mondta. – Bécó nem fog olyan pénzhez jutni, amelyet ne a közös eredményeink után venne fel. Aki ismer, tudja, mit miért teszek, tudja, hogy nem a pénz motivál.”

Kozák 2020-ban hagyta ott az Újpestet a Ferencváros kedvéért. Ez a váltás már jóval barátságosabb volt. Kozák a fociban szinte elképzelhetetlen átigazolást azzal indokolta, hogy szüksége van új impulzusokra. Az újpesti szakosztályvezető, aki a Magyar Nemzet tudósítása szerint virággal is kedveskedett, megköszönte a nyolc évet, és további sok sikert kívánt a versenyzőnek.

OTHER NEWS

5 hrs ago

A NATO legnagyobb európai légibázisa jön létre Romániában

5 hrs ago

Kiderült, hogy mire készül a német szélsőjobboldal

5 hrs ago

Napvilágot látott a taktika, amivel megverhetjük a skótokat

5 hrs ago

Közösségi média 55 felett: Szexting és más meglepő szokások – Interjú Forgács Mariannal

5 hrs ago

Nem a győzelem mámorát, hanem a fájdalmát érzi a Gyulaházát 48 éve vezető tanácselnök-polgármester

5 hrs ago

Tippeljen: Ön szerint mennyit keres egy szakács az Adrián? És egy felszolgáló?

5 hrs ago

Rogán az FT-nek: „Nem lehetsz mindig nyertes helyzetben”

5 hrs ago

Ezúttal Rómában ragadtak a Wizz Air magyar utasai, étlen-szomjan egy teljes napra

5 hrs ago

Szélsőséges nyári időjárás: a meleg- és a csapadékrekord is megdőlt szombaton

5 hrs ago

Kimenekült égő házából egy kondorosi férfi, de visszament a lángokat oltani és meghalt

5 hrs ago

Eldőlt, hol játszik a következő szezonban a magyar válogatott középpályás – HIVATALOS!

6 hrs ago

Bondár Anna tenisztornát nyert Csehországban

6 hrs ago

Míg a magyartól retteg, a skót szurkolókat imádja a német sajtó

6 hrs ago

Több magyar településen is házak váltak lakhatatlanná a szombati vihar után

6 hrs ago

Donald Trump fia szerint abban a pillanatban vége lesz a háborúnak, hogy győz az apja

6 hrs ago

Nem ússzuk meg szárazon, felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

6 hrs ago

Max Verstappen: Elég nagy a különbség Checo és köztem, semmi nem maradt a dominanciánkból!

7 hrs ago

Jelentős haszonnal adtak túl Tóth Balázson – HIVATALOS!

7 hrs ago

ÉLŐ! Kövesd élőben a magyar válogatott sorsdöntő Eb-mérkőzését a skótok ellen!

7 hrs ago

Egy esetet leszámítva 1956 óta először történik ilyen a magyar olimpiai csapattal

7 hrs ago

A szovjetek elleni 0-6 után csak két gólon múlt, hogy csoportharmadikként továbbjussunk a vb-n

7 hrs ago

Gerinc Szűkület: Figyelmeztető Jelek, Amelyekre Oda Kell Figyelni

7 hrs ago

Megválasztották a világ legcsúnyább kutyáit

7 hrs ago

Őrületes dráma, 124. perces góllal váltott osztályt a korábbi BL-negyeddöntős futballcsapat

7 hrs ago

Moszkva csökkentené az atomfegyverek bevetéséről szóló döntései idejét

7 hrs ago

Két magyar is meghalt a görögországi hőségben

8 hrs ago

Katy Perry furcsa módját választotta, hogy felhívja magára a figyelmet - videó

8 hrs ago

Gasztro-Európa-bajnokság: a bajor csülökkel azért nehéz versenyezni – képek

8 hrs ago

Heti horoszkóp június 24-30.: a Rákok zsúfolt hétre számíthatnak, a Mérlegeknek érdemes okosabban gazdálkodniuk az idejükkel

8 hrs ago

Nyílt levél annak a személynek, aki nem adta meg azt a szerelmet nekem, amit megérdemeltem volna

8 hrs ago

Ritkán látott fotók: Diana és Vilmos herceg kapcsolata egész más volt, mint sok családban

8 hrs ago

Két magyar turista is meghalt a görög turistaparadicsomban

8 hrs ago

Házakat tett lakhatatlanná az éjszakai vihar Kelet-Magyarországon

9 hrs ago

A Glastonbury legnagyobb fellépője egy olyan banda lesz, amelyről még sokan nem hallottak

9 hrs ago

A NASA űrszemete csapódott egy floridai házba, a család a bírósághoz fordult

9 hrs ago

Búcsúzók és érkezők: vérfrissítés előtt áll a magyar politika

9 hrs ago

Már márciusban elárulta Orbán, hogy mire készül július 1-től

9 hrs ago

Lovasrohammal oszlatták a legnagyobb a tel-avivi tüntetést

9 hrs ago

Újból hatalmas tömeg lepheti el a Bazilikát

9 hrs ago

Mbappé búcsúajándéka: gigantikus összeget követel a sztár a PSG-től