Ebben a világban nincs hierarchia, mégis minden működik

Vető Orsolya Lia élénk színekkel és izgalmas formákkal hozta el a nyarat a Virág Judit Galériába. A festőművészt Az olvadás mintázatai címet viselő tárlatról, valamint az alkotással való viszonyáról kérdeztük.

A fiatal festőművész már gyermekkorától az anyagok bűvöletében élt: a természetben megtalálható és tapasztalható színekkel, formákkal, matériákkal játszott, a gyermeki érdeklődés pedig felnőttként is megmaradt nála. Művészetében az organikus elemek keverednek az ultramodern, neon alakzatokkal, a naturális összetevők a mesterséges motívumokkal.

Vető Orsolya Lia

A Virág Judit Galériában 2024. július 12-ig mintegy harminc képét tekintheti meg a közönség. A tárlat négy év munkásságát öleli fel, és két sorozatból, a Biophilia és a Folyékony időszeletek (Liquid Slices of Time) szériából áll.

Keretet adott az oktatás

„Ebben semmilyen korlátozás nem volt, a rengeteg tapintási inger beleíródott az emlékeimbe. A képeim, úgymond, gesztusfestmények, bár nálam nem annyira jelennek meg a stílusra jellemző indulatok, inkább finoman viszonyulok ehhez az egészhez, sokkal több átgondolt festészeti lépés, önelemzés, újragondolás eredménye, ahogy a festői mozdulat rögzítődik a vásznon” – fogalmaz Vető Orsolya.

Budapesten tanult a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, utána Pécsen a Képzőművészeti Doktori Iskolába járt.

Ez így öt plusz négy év tanulmány, közben művészettörténet szakot is végeztem, szóval eddig folyamatosan iskolába jártam. Biztonságos közeg volt, keretet adott az életemnek, hogy azt csinálok, amit akarok, festhetek és tanulhatok, nem kellett arra gondolnom, hogy ebből kéne megélnem. Szép, hosszú folyamat volt, mire megtaláltam, mi érdekel, mire karakteressé vált a stílusom.

Lassú, de folyamatos igénye van a megújulásra, és bár a kiállított képei egy külső szemlélőnek hasonlóak lehetnek, Orsolya számára nagyon is különböznek egymástól az alkotások. Képein sok a vissza-visszatérő elem, forma vagy szín, de ezek más és más variációban és elrendezésben, rétegezve bukkannak fel mindegy egyes alkotáson, éppen ezért mindig más jelentés rajzolódik ki. Mint mondja, az asszociációk esetenként különböznek, mindenki máshogy értelmezi a képeket.

Az anyag szeretete is ebben a rétegződésben és a technikában mutatkozik meg. A művésznő olaj-, illetve akrilfestékkel dolgozik, néha külön-külön, máskor ezek kombinációját keni a felületre.

Ha megnézzük a felületeket, rengeteg finoman eldolgozott részlet van rajtuk, például egy színáttétes felület, ami lazúros festékekből áll össze. Ezzel az anyaggal lehet játszani, ilyenkor az alatta lévő réteg felsejlik. Az is lehet, hogy egy milliméter vastagra veszem a festéket, máskor két milliméter vastagon hagyom. Apró módosítás, de arról szól, hogy az anyagból az apró variálásokkal milyen újdonságokat tudsz alkotni. Szeretek pepecselni, és bármennyire is lendületesek a képeim, meg csomó spontán kialakult felület van, nagyon sok precízen kitalált elem is készül. A véletlennek azért van nagy szerepe a kompozíciók alakulásában, mert mindig továbblendít a következő képhez.

Képein az élénk színek dominálnak, amelyek egymást felerősítő színkombinációk.

„Inkább az anyagi feltételekkel állok szoros viszonyban. Nem úgy alkotok, hogy kitalálok egy koncepciót, és utána megkeresem hozzá az eszközöket, hanem az eszközök ismeretéből, az azokra való közvetlenségből indulok ki. Érdekes, hogy azok a festékek, amik egyébként eredetileg az első festékek voltak, természetes anyagokból készültek, például növények leőrölt verziója olajjal összekeverve. Ha ezt a festéket felkenem a vászonra, az óhatatlanul visszarendeződik természetes formájába: úgy rendeződik, úgy folyik, hogy visszaidézze azt, amiből lett” – mondja.

A kőporból készült festék sokszor sziklákra vagy geódákra emlékeztető formákat ad ki a vásznon, máskor virágszirmok tűnnek ki a foltokból. Ezt a természetességet lehet turbózni (vagy éppen ütköztetni) a neonokkal, aminek hatására a képen egyfajta vizuális feszültség jelenik meg.

Úszkáló elemek

Képein nincsenek „főszereplők”, nincs kiemelt, központi elem vagy kompozíció, az elemek antihierarchikusan, demokratikus módon jelennek meg a felületen.

Minden úszkál a térben. Engem ez foglalkoztat: hogy mozgásban legyen minden kompozíció, hogy felcserélődhessenek rajta a szerepek, és hogy ezeket az absztrakt motívumokat kicsit személyesebben, játékosabban is megismerhessük.

Orsolya vallja, hogy az általa művelt festészetet bárki értheti, nem kell hozzá művészettörténeti háttértudás, mert az érzékekre hatás, az ingerekre adott reakció képessége minden nézőben benne van.