Mentené politikai örökségét, de lehet, épp most löki a szakadékba Emmanuel Macron

Jelenleg úgy tűnik, nem fognak bejönni Emmanuel Macron francia elnök számításai, aki az európai parlamenti választások után feloszlatta a francia Nemzetgyűlést, és új választásokat írt ki annak reményében, hogy azon pártja megerősödve kerülhet ki. Ugyanakkor hiába nőtt valamennyire a mögötte álló koalíciók támogatottsága, az még mindig elmarad mind a szélsőjobboldali, Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörüléstől, mind a szélsőbaltól a zöldeken át a szocialistákig összeálló Új Nemzeti Fronttól. Mi a mostani választás tétje a különböző szereplők között?

Június 30-án tartják az előrehozott francia parlamenti választások első fordulóját, miután Emmanuel Macron francia elnök még az európai parlamenti választások után feloszlatta a parlament alsóházát, a Nemzetgyűlést, amiért a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés (RN) több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a francia államfő pártja.

Macron akkor amellett érvelt, hogy a választások után átalakult a francia politika, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, azonban mint azt korábban elemeztük, a francia elnök leginkább abban reménykedhetett, hogy Le Penék hatalmas győzelme a francia politika baloldalán és centrumában olyan sokkot okoz, hogy a választók beállnak majd mögé, miközben kifogná a szelet az RN vitorlájából is.

Ugyanakkor ha így is számolt Macron, a terve meghiúsulni látszik,

ugyanis jelenleg nagy az esélye, hogy a kétfordulós választást Le Penék nyerik, és utána egy társbérlet jöhet.

De mégis, miért vált az időközben az elnökválasztások örök második helyezett Marine Le Pen pártja népszerűvé, és miért vehető szinte biztosra, hogy a Macront támogató centrista-liberális Ensemble! (jelentése: Együtt!) koalíciója elveszti a választásokat?

A francia politika megújítását ígérte, de csak jobbra tolta azt

Macront még 2017-ben választották elnökké, majd még abban az évben nyáron tartott parlamenti választásokon frissen alakított pártja, az En Marche! – amit 2022 szeptemberében neveztek át Renaissanse-szá (RE) – parlamenti többséget is szerzett.

Annak ellenére, hogy már 2013 óta töltött be változatos pozíciókat a végrehajtó hatalomban – 2012-től a francia köztársasági hivatalban dolgozott, 2014-től pedig gazdaságért és iparért felelős miniszter volt –, a szocialista Francois Hollande elnökségéhez és általa kinevezett kormányhoz képest egyfajta kívülállóként, politikai megújítóként pozicionálta magát, aki azzal kampányolt, hogy szerinte egy normális elnök helyett Franciaországnak egy, a római főistenre, Jupiterre utalva egy „jupiteri elnökre” lenne szüksége, aki felkavarná az állóvizet.

Az ígéretével több választó is rezonált, hiszen mind az elnökválasztás két fordulóját, mind a parlamenti választást megnyerte 2017-ben, majd 2022-ben elnökként újrázott is.

Azonban Macron időközben egyre népszerűtlenebbé vált, ami az előrehozott választással még inkább nőtt.

Már elnöksége első ciklusában is gyakorivá váltak az ellene és szakpolitikája ellen szervezett tüntetések – elég csak a sárga mellényes tüntetésekre gondolni, melyek változó intenzitással egészen a koronavírus-járványig kitartottak, míg újrázása után először a nyugdíjreform utáni sztrájkok, majd a francia rendőrség túlkapásai miatt voltak tömegtüntetések, legutóbb pedig leginkább az ausztrál partokhoz közeli, ám Franciaországhoz tartozó Új-Kaledóniában lévő tüntetésekkel foglalkoznak a hírek.

Macron neoliberális gazdaságpolitikáját kritikusai gyakran bélyegzik elitistának, hiszen például úgy emelte 62 évről 64 évre a nyugdíjkorhatárt, hogy szerinte annak nem volt alternatívája, miközben egyes közgazdászok szerint például a gazdagokra kivetett vagyonadóval vagy progresszív adózási rendszer bevezetésével el lehetett volna ezt kerülni.

Emmanuel Macron és Gabriel Attal 2024. február 14-én

Ráadásul 2022-ben pártja elvesztette parlamenti többségét, és még koalíciós partnereivel együtt is csak egy kisebbségi kormányt sikerült felállítani a Nemzetgyűlésben, ami parlamenti többség nélkül vagy ügyek menténi koalíciókkal tud elfogadtatni egy törvényt, vagy pedig Macron egyszerűen az alkotmány 49.3-as pontjára hivatkozva megkerüli a Nemzetgyűlést, és rendelettel hirdet ki törvényeket.

A sokszor rendelettel kormányzó Macront pedig emiatt már nemcsak elitizmussal, hanem autoriter kormányzással is vádolják.

Neoliberális, leginkább a vállalatok és gazdagok érdekét figyelembe vevő gazdaságpolitikája miatt sokan fordultak baloldali, akár szélsőbaloldali pártokhoz, míg a közvélemény szerint elitista és autoriter hozzáállása az időközben antiszemita és a német megszállás éltetését hátrahagyó szélsőjobboldalnak ágyazott meg – jelenleg emiatt is mérik az Ensemble!-t mind a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés, illetve a szélsőbaltól a balközéptől és a zöldpártokig terjedő Új Népfront (NFP) mögé.

Sőt, néhányan úgy látják, a Nemzetgyűlés feloszlatása is egy elitista, önző lépés volt Macrontól, mivel így akarta a franciákat megleckéztetni, amiért az elnök szerint a franciák rosszul szavaztak az EP-választáson – erről beszélt például Alain Duhamel publicista is nemrégiben.

Népszerűtlenségét pedig jól mutatja, hogy a Macron mögött álló koalíció színeiben induló jelöltek plakátjain az elnök nem is szerepel, sőt próbálnak távolságot tartani az elnöktől a kampányukban.

Áttörni végre azt az üvegplafont

Macron számításai annyira nem váltak be, hogy jelenleg nemhogy csökkent, még nőtt is a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörülés előnye – míg az EP-választáson a Jordan Bardella vezette pártra a választók 31,37 százaléka szavazott, jelenleg a választás előtti utolsó közvélemény-kutatásokban 32-36,5 százalék közöttre mérik a különböző kutatócégek a pártot.

Ráadásul azzal, hogy Le Pentől átvette a jelenleg politikai karanténban lévő párt vezetését a 28 éves Bardella, a párt sikeresen lemosta magáról a szélsőjobboldali jelzőt, hogy helyette jobboldali-konzervatívként pozicionálja magát, ami már nemcsak a választók egy része, hanem már a politikai jobbközép számára is elfogadható:

az egykoron Nicolas Sarkozy által megalapított Republikánusok elnöke együtt szeretett volna indulni Le Pennel, azonban mivel pártjából nem mindenki értett ezzel egyet, ezért a szebb napokat látott párt kettészakadt egy lepenista és egy macronista frakcióra.

Bardella a héten bemutatott programjában leginkább a migráció visszaszorításáról beszélt, ami kapcsán például megkönnyítené a bevándorlói háttérrel rendelkező elítélt bűnözők kitoloncolását, megnehezítené a nem francia szülőktől, ám Franciaországban születettek állampolgársághoz jutását, illetve azt ígéri, hogy a bevándorlókra szánt központi költségvetést rendkívül megritkítaná, amit aztán más prioritásokra költenének.

Marine Le Pen és Jordan Bardella 2024. június 2-án

Ezenkívül a párt korábbi, Oroszországhoz fűződő kapcsolatait feledtetve azzal próbálta megszólítani a jobbközépen szavazókat, hogy keményen lépnének fel Oroszországgal szemben, és továbbra is támogatnák Ukrajnát, de kizárta Macron tervét, miszerint francia katonákat küldenének Ukrajnába, és Oroszország megtámadására alkalmas rakétákat adnának Kijevnek – igaz, a francia félprezidenciális rendszerben a biztonság- és külpolitika az elnök feladata, így ilyenekben a fő döntés nem a kormányfőé.

Ezzel egy időben Le Pen azzal növelte a választás tétjét, hogy szerinte Macron alkalmatlan a fegyveres erők irányítására,

és szerinte a Nemzetgyűlés majd a költségvetés kapcsán lehetetleníti el a francia elnök biztonságpolitikai terveit.

Ezenkívül Le Pen az alkotmány módosítását is felvetette, hiszen amennyiben valóban társbérlet jönne össze, a francia elnöknek és az Alkotmánybíróságnak számos alkalma lenne arra, hogy egy Bardella-kormányt gyengítsen, vagy annak ígéreteit ellehetetlenítse, amivel a párt által korábban kitűzött 2027-es teljes hatalomátvételt nehezítené – emiatt egyébként Macronnak az előrehozott választással az is célja volt, hogy a párt vitorlájából kifogja a szelet.

Szélsőbalról megállítani a szélsőjobbot

A Bardella–Le Pen-duó legnagyobb kihívója jelenleg nem a kormányzó Ensemble! és a miniszterelnök, Gabriel Attal, hanem a második helyre mért, a szélsőbaltól a zöldeken át a szocialistákig összefogott Új Népfront (NFP).

A mostani választásra összefogott baloldali pártok közül a legdominánsabb a 2022-es elnökjelölt, Jean-Luc Mélanchon és az általa fémjelzett szélsőbaloldali La France insoumise (fordítása: Engedetlen Franciaország), azonban a szocialista Olivier Faure a koalíció miniszterelnök-jelöltje.

Az NFP programjában többek között azt ígéri, hogy 1600 euróra növelné a minimálbért, visszavonná Macron népszerűtlen nyugdíjreformját, az alapvető élelmiszerekre, a gázra és a villanyra árplafont vezetne be, illetve többet költenének a zöldátállásra és a szegényebbek megsegítésére.

Olivier Faure 2024. június 14-én

Faure-ék tervét mind Attal miniszterelnök, mind Bardella a vitán fenntarthatatlannak nevezte, miközben a szocialista vezető szerint lenne rá pénz – egyrészt visszahoznák a leggazdagabbakra kivetett vagyonadót, míg a legnagyobb cégek „szuperprofitjaira” is új adónemet vezetnének be, amelyekkel állítása szerint 2024 végére további 30 milliárd, 2025-ben 100 milliárd, 2026-ra pedig már 150 milliárd eurónyi adóbevétellel gazdagodhatna az államháztartás.

A baloldal azt ígéri, azokat adóztatnák jobban, akik ezt megengedhetik maguknak, és azokra költenék, akiknek erre szükségük lenne.

Azonban a párt nincs könnyű helyzetben, hiszen egyrészt a francia gazdaságpolitikát már évtizedek óta a neoliberális gondolkodás vezérli, ráadásul programjuk arra már nem tér ki, hogy a kis- és középvállalkozások miként tudnák kigazdálkodni a havi 1600 eurós minimálbért, illetve amennyiben erre köteleznék a cégeket, akkor a megemelkedett költségeik miatti áremelés hogyan nem gerjesztené tovább az inflációt, vagy hogy egyáltalán a cégek mennyire ellenkeznének mindezekkel, és őket hogyan győznék meg ezek fontosságáról.

A kaotikus első fordulót egy még kaotikusabb követheti

Mint fentebb írtuk, jelenleg az országos kutatások szerint az erősorrend a szélsőjobboldali RN, a szélsőbaloldali-zöld NFP és a macronista, centrista-neoliberális Ensemble! – szám szerint a szavazók 36,5 százaléka támogatja Bardelláékat, 29 százalékuk Faure-ékat, 20 százalékuk pedig Macron koalícióját.

Azonban az EP-választásokhoz képest a Nemzetgyűlés tagjait nem tisztán arányos választási rendszerben választják, hanem az 577 mandátum mindegyikét egyéni körzetekben, ún. FPTP-rendszerben, azaz a győztes mindent visz elvvel osztják ki a jelöltek között.

A választás azonban kétfordulós: az első fordulóból a másodikba a legtöbb szavazatot szerző jelölt mellett azok jutnak tovább, akikre legalább a regisztrált szavazók 12,5 százaléka szavazott – fontos, hogy nem a választáson résztvevők, hanem a regisztráltak számítanak.

emiatt elképzelhető, hogy több körzetben nem kettő, hanem három jelöltre is lehet majd szavazni a második fordulóban.

Az ilyen körzetek elsősorban Le Penéknek kedveznének, hiszen így nem állna fenn az a helyzet, mint az elnökválasztások során, amikor a választók és a politikusok a szélsőbaltól a jobbközépig összefognak a politikai karanténban lévő párt ellenében.

Amennyiben a választáson való részvétel magas lesz, akkor megnő az esélye, hogy több ilyen, ún. triangulaires (jelentése: háromszög alakú), azaz három jelölt közötti versenyek jöhetnek létre a második fordulóban, ami megosztaná a Le Pen-ellenes szavazatokat, és ezzel megkönnyítené a Nemzeti Tömörülés jelöltjeinek a mandátumszerzést.

Emiatt több mint kétszáz baloldali és liberális politikai és közéleti szereplő követeli azt a balközép Le Monde napilapban megjelent nyilvános levélben, hogy

hármas verseny esetén a „demokratikus erők jelöltjei” fogjanak össze, hogy megakadályozzák a Nemzeti Tömörülés többségbe kerülését a Nemzetgyűlésben.

Azaz arra szólították fel előre a harmadikként továbbjutó jelölteket, hogy lépjenek vissza a továbbjutó nem lepenista jelölt javára, míg az olyan körzetekben, ahol két jelölt maradt talpon, buzdítsanak a nem lepenista jelöltre való szavazásra.

Ugyanakkor ez mind a baloldali összefogásnak, mind Macronéknak nehéz kérdés: a baloldali lista szerint ugyanis Macron és Bardella is ugyanaz a neoliberális, tőkét képviselő politikus, amivel szemben baloldali, munkáspárti alternatíva kellene, míg Macron konkrétan kijelentette, hogy a szélsőjobboldalnál a szélsőbal szerinte négyszer annyira rosszabb, amiért utóbbi például könnyítene a nemváltoztatás bürokratikus terhein – nem a műtéten, hanem hogy valakinek az okmányában azt tüntessék fel, hogy milyen nemű –, ami az elnök szerint teljesen abszurd.

Emiatt jelenleg nem tudni, hogy a második forduló hogyan nézhet ki, és hogy egyáltalán miként nézhet majd ki a következő Nemzetgyűlés – az egyetlen biztos dolog, hogy az Attal-kormányt adó parlamenti pártok mandátumszáma rendkívül lecsökken Macron népszerűtlensége, illetve a szélsőbal és a szélsőjobb térnyerése miatt.

A második fordulót egy hét múlva, július 7-én tartják majd.

(Borítókép:  Emmanuel Macron 2024. június 26-án. Fotó: Benoit Tessier / REUTERS)