Oroszországban a könyvtárakba is betört a háború

Törvényjavaslat szabályozná a „külföldi ügynökök” könyveinek könyvtári hozzáférését Oroszországban. Amennyiben a törvénytervezetet elfogadják, 2024. szeptember 1-től – mások mellett – a világhírű Dmitrij Gluhovszkij, Mihail Zygar és Ljudmila Ulickaja írók műveit zárhatják el az olvasók elől.

• Nyáry Krisztián író szerint egy ilyen jogszabály a teljes korlátozásra ma nem alkalmas, de arra mindenképpen jó, hogy egyes írók gyanússá váljanak.
• Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész úgy véli, ezek az írók még népszerűbbek lesznek, ha a tiltás rájuk irányítja a figyelmet.

Vannak világhírű orosz írók, akik lehetnek akármennyire népszerűek, no meg állhatnak pályájuk csúcsán, mégis el kellett menekülniük Oroszországból. A hatalom ugyanis nem nézi jó szemmel, hogy azt írják le, amit gondolnak, tükröt tartva a rezsimnek, amely emiatt minden lehetséges módon próbál utánuk nyúlni, és ellehetetlenítve őket, és a művészetüket.

Az egyik ilyen állami intézkedés az Orosz Föderációban a külföldi ügynökök tevékenységét szabályozó törvény, amely 2022. december 1-jén lépett hatályba, és 2022–2024 között több mint 300 ember szerepelt a külföldi ügynöknek kikiáltottak listáján, köztük írók, köztük Borisz Akunin, Dmitrij Glukhovszkij, Mihail Zygar és Ljudmila Ulickaja.

Az elmúlt a hetekben pedig most az Állami Duma kulturális bizottsága azt javasolta az orosz Országgyűlésnek, hogy fogadja el azt a törvényjavaslatot, amely szabályozná a „külföldi ügynökök” könyveinek könyvtári hozzáférését.

Annak próbáltunk utánajárni, milyen hatással lehet az orosz kulturális életre, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadják. A kérdést Nyáry Krisztián íróval, irodalomtörténésszel, és Hetényi Zsuzsa műfordítóval, az ELTE oktatójával jártuk körül.

Erős központi akarat érvényesül

Nyáry Krisztián szerint a folyamat már évek óta tart, és ha összefüggésbe teszi, nemcsak Oroszországban, hanem a világban is. Megfogalmazása szerint az Egyesült Államokban valóságos könyvtári háború dúl – attól függően, hogy republikánus vagy demokrata vezetés van hatalmon –, és az állami könyvtárak polcairól könyveket vesznek le, vagy azért, mert a homoszexualitás megjelenik bennük, vagy azért, mert nem elég érzékenyek, például a Me Too szempontjából.

Oroszországban erős központi akarat érvényesül, az Egyesült Államokban azonban nem mindenütt, a szabályozás csak néhány állam könyvtárára vonatkozik. De ez úgy általában a nyugati világ szempontjából elég riasztó. Ami meg a konkrét orosz esetet illeti, ott azért megvannak azok a reflexek, valószínűleg az orosz olvasókban is – különösen ezen szerzők olvasóiban –, hogy ha magas irodalomról beszélünk, ezután is hozzájussanak ezekhez a művekhez

– vélekedik az irodalomtörténész, aki szerint a nyolcvanas évek második felében Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin műveit szinte minden értelmiségi olvasta, hiába tiltották be azokat, s most is valami ilyesmire számít.

Gyanakodjatok, legyetek éberek

Hetényi Zsuzsa úgy látja, ez az intézkedés valójában a kulturális életnek és az orosz lakosságnak szóló szovjet típusú üzenet: „gyanakodjatok, legyetek éberek, ne legyen külön véleményetek, vágjátok el magatokat a veszélyes külföldtől, csak a rendszerhez hű személy érvényesülhet, tapsoljatok ütemre.”

Elmondta, ha nem fogadják el a törvénytervezetet, az üzenet hatása akkor is érvényesült. A teljes lista azonban külföldről nem érhető el az orosz Igazságügyi Minisztérium honlapján.

Szívesebben írnám Igazság?ügyinek, hiszen a listában szintén szereplő Glukhovskyt már bűnözőként körözik, »az Orosz Fegyveres Erők lejáratása« címén nyolc évre ítélték – távollétében, hiszen a felsorolt írók, amint a leghíresebb köztük, Szorokin is, már külföldön élnek

– fogalmazott Hetényi, majd hozzátette, hogy van olyan is, például Zygar, a non-fiction író, aki már nem is oroszként határozza meg magát, hanem úgy, hogy „oroszországi származású”. A külföldi ügynökök listájában amúgy szerepel rock-énekes, a Budapesten többször vendégszerepelt Grebenscsikov, de mások is, például irodalomtörténészek: „Mindegyiküket támogatóan fogadták Nyugaton, és egyre nagyobb a közönségük, elsősorban a több millió emigrációba kényszerült vegyes identitású oroszországi és ukrajnai menekült.”

Nyílt politikai figyelmeztetés

Arra a kérdésre, hogy az intézkedés a világhírű írók népszerűségét mennyire vetheti vissza az orosz olvasók körében, Hetényi Zsuzsa úgy véli, hogy ez az olvasást nem fogja korlátozni: „Könyvtárba, ahol ezek a művek zárt helyre kerülnek, egyre kevesebben járnak. Az egyébként erősen korlátozott és kontrollált, de mégis határtalan internet korában egy ilyen intézkedés abszurd. Csak nyílt politikai figyelmeztetés arról, hogy a szó szabadsága megszűnt.”

Szerinte a könyveket még meg lehet venni, a könyvek kiadása és árusítása még nem tiltott, de ez is bekövetkezhet. Akkor külföldön lesznek, és már vannak is kiadók és internetes folyóiratok, számuk egyre nő. Ezen a véleményen van Nyáry Krisztián is, aki nem hiszi, hogy az internet korában meg lehet állítani egy olvasót, aki a kedvenc írója könyvét akarja beszerezni.

Egy ilyen jogszabály a teljes korlátozásra ma nem alkalmas, de arra mindenképpen jó, hogy egyes írók gyanússá váljanak, vigyázni kell velük. Adott esetben még az író-olvasó találkozókra sem lehet meghívni őket, és az államilag befolyásolt média sem készíthet velük interjút. Ám nem gondolom, hogy akik a kormány ezen döntésével egyetértenek, azok korábban hosszú, tömött sorokban álltak sorban Ulickaja könyvbemutatóján

–  fogalmaz Nyáry, aki szerint ezáltal kialakulhat egy második nyilvánosság, saját szabályokkal, amelyekről azt gondolhattuk, hogy a különböző rendszerváltások után már magunk mögött hagytuk, de most valószínűleg újra elő fogják venni.

Nyáry Krisztián 2022. március 11-én

Ám Nyáry úgy véli, hogy a politika mégis ártalmas lehet, az adott szerzők szempontjából kellemetlen, mert a nyilvánosságukat korlátozza, és ez akár az egzisztenciájuk is hatással lehet. Ugyannakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a könyvtáraknak abban is fontos szerepük van, hogy a könyvek azokhoz is eljuthassanak, akik anyagi okokból azt nem vehetik meg. A könyvtárakban – ahogyan a könyvesboltokban is – ráadásul olyan művekkel találkozhatunk, amelyekről nem tudhatjuk, hogy nekünk szólnak, és először ott vesszük kézbe.

Elhiszik az állami propagandát

Hetényi megfogalmazása szerint ez a gyűlöletkeltő intézkedés mint propagandaeszköz a kihirdető rezsimet jellemzi, nem az írókat. A gyakorlatban csak ez a jelentősége. „Könnyen megjósolható, hogy ezek az írók még népszerűbbek lesznek, a tiltás rájuk irányítja a figyelmet” – fogalmaz a műfordító, aki azt is elmondja, hogy amikor 2002-ben egy új orosz irodalomtörténetet szerkesztett, akkor az értékrendet lényegében meg kellett fordítania: a korábban betiltott és cenzúrázott szerzőket visszahelyezte, a szovjetek nagy részét pedig kihúzta vagy pár sorban tárgyalta, így a közel 100 szerzős összképet a fejéről a talpára állította,

„egyszóval, ez a feketelista lényegében dicsőségtábla. A pad alatt olvasható könyv mindig érdekesebb, mint a kötelező olvasmány.”

A politika nem tudja az írók ellen fordítani az olvasókat, mondta Nyáry, aki szerint az ok egyszerű, „ez nem az olvasóknak szóló törvény, hanem kommunikációs célú jogszabály, amely döntően azokat célozza, vagy a meggyőződésükben erősíti meg, akik amúgy is elhiszik az állami propagandát, és efféle szépirodalmat nem olvasnak.”

Nyáry az orosz esetet párhuzamba állította a magyar „úgynevezett” gyermekvédelmi törvénnyel, amely véleménye szerint szintén nem akadályozza meg az olvasókat, hogy hozzájussanak olyan művekhez, amelyek megjelenítik a homoszexualitást, a nemváltást.

Sőt azt látjuk, amikor egy-egy konkrét cím is szerepel a hírekben, hogy ledarálták, lefóliázták, azokból bestseller lesz, mert a figyelem még nagyobb lesz. A könyvesboltokat azonban gyanússá teszi, szóval összességében mégis csak többet árt, mint használ.

Hetényi Zsuzsa arról is szót ejt, hogy ezt a szovjet korszakból átvett módszert egykoron az egész úgynevezett szocialista tábor is gyakorolta, „ilyen Z-jelzésű könyvek a magyar könyvtárakban is voltak 1991 előtt, ám a rendszerváltáskor egy pillanat alatt kiszabadultak, nem törlődtek el. A történelmi léptékről, az idők forgásáról valahogy megfeledkeznek a politikusok.”

Felidézte, hogy 2024. június 16-án volt a 80. évfordulója annak az 1944-es könyvégetési akciónak, amikor az akkori könyvnapon, a Budafoki Papírgyárban „ünnepélyesen” megkezdték a nem kívánatosnak nyilvánított 250 zsidó származású szerző mintegy félmillió könyvének bezúzását. Utána a szerzők közül is sokakat megsemmisítettek, olvasóikkal együtt. „Ennek ellenére a szerzők és könyveik velünk vannak, nevüket az emlékezéssel és újra olvasással egyre jobban bevéssük.”

(Borítókép: Nyáry Krisztián és Hevényi Zsuzsa. Fotó: Papajcsik Péter / Index, Wikipédia)