Van egy jó csapatunk, van egy kiváló stratégánk. Ez is sokkal több, mint ami hiányzik!

Lejátszotta második csoportmeccsét is a magyar labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságon. Marco Rossi csapata sokkal szervezettebben és kevesebb hibával futballozott, mint tette azt pár nappal korábban Svájc ellen. Ezúttal azonban Németország volt az ellenfél.

Aki időben érkezett a stuttgarti stadionba, vagy jó ütemben foglalta el a helyét kedvenc foteljában a tévékészülék előtt, az nem maradt le a létszámolvasásról: három Bayern-játékos. Jelen. Hárman a bajnok és kupagyőztes Leverkusenből. Jelen. Bajnokok Ligája-győztesek és spanyol topcsapatok futballistái. Jelen. Londoni sztárcsapat. Jelen. A helyi sikercsapatból van itt valaki? Jelen. Összesen 489 mérkőzés a lábakban, vagyis 44,5 találkozó az idei szezonban átlagban a legmagasabb szinten.

Kevés helyzet, kevés labda, de az elmúlt időszak eredményei mellettünk szóltak

Kik lennének a kihívók? A piros sarokban pedig az az ellenfél árnyékolgat, szurkálja a levegőt, aki a közelmúltban már tud felmutatni szép eredményeket a párosításban. A 2021-ben megrendezett 2020-as Eb harmadik csoportmérkőzésén Münchenben borzolta a kedélyeket. Leon Goretzka úgy örült a 84. percben szerzett egyenlítő góljának, mintha megnyerték volna az egész tornát. A hosszabbítással együtt tíz percre volt a magyar csapat a csodától, a halálcsoportból való továbbjutástól.

Robert Andrichsal és Schaefer András

Egy évvel később a Nemzetek Ligájában sem tisztelte az olasz mester alakulata a nagy múltú ellenfelet, és bebizonyította, hogy bár egy futballmérkőzés valóban közel 90 percig tart, de azt mégsem mindig a németek nyerik. Döntetlen hazai pályán, majd győzelem Szalai Ádám parádés sarkazásával Lipcsében. Igaz, könnyű volt nekünk, három játékosunk is hazai pályán játszott. Közös pont, hogy mindhárom alkalommal gólt szereztünk a mérkőzés elején. Azonban egyet nem szabad elfelejteni: egyik találkozón sem volt kilenc kísérletnél és 35 százalékos labdabirtoklásnál több a magyar csapat neve mellett.

A hatalmas minőségi különbséget nem lehet mindig eltüntetni

Ezúttal sem volt nálunk többet a labda. A németeknél egy éppen visszavonulni készülő, most a 99%-os passzhatékonyságától és Skócia elleni teljesítményétől „fényévekkel” elmaradó Toni Kroos próbált sokszor a védelembe visszahúzódva irányítani. Ezúttal „csak” 131 átadásából 124 talált csapattársat (95%), minden szerelési kísérlete jó volt, és az összes párharcát is megnyerte. Sokszor kereste a labdával ugyancsak közeli kapcsolatot és barátságot ápoló, a mérkőzés legjobbjának választott Ilkay Gündogant, hogy ő három olyan gyorsasággal bíró csikót röpítsen támadásba, akiket messze egy határban nem láttunk már rég a magyar rónán.

A magyar oldalon két változtatás volt a svájciak elleni kezdőcsapathoz mérten. Dárdai Márton került Szalai Attila helyére, és Bolla Bendegúz is lehetőséget kapott a jobb oldalon. 335 mérkőzés a lábakban, 30,5 találkozó átlagban, játékosonként az idényben. Svájcban, az olasz és a német másodosztályban, az NB I-ben és néhány jobb csapatban. Nem játszott olyan magyar játékos, aki klubcsapatával előrébb végzett volna bármely német játékos klubcsapatánál a kezdőben.

Pár kontra és a pontrúgások, Manuel Neuer is kellett a német sikerhez

Ha innen közelítjük meg, akkor ismét nagyot alkotott Marco Rossi és válogatottja. Az első félidőben bár labdával kevesebbet (28 százalék) találkozott, de kontrái veszélyesek voltak. Jól szűkítették a területeket, nagyobb hangsúlyt fektetve a centrális területekre, folyamatosan terelve az ellenfél építkezését a szélek felé. A legnagyobb reményeink pontrúgásokból lehettek volna, ezek kifejezetten jól és veszélyesen is sikerültek, de vagy Manuel Neuer hárított hatalmasat, vagy pár centin múlott csak a sikerességük.

Manuel Neuer és Willi Orbán

Bármennyire szeretnénk fenntartani a rózsaszín szemüvegünket, a német számok ebben a periódusban is jobban festettek. A hazai nyolc szöglettel szemben nálunk csak három szerepelt a lőlapon, és míg Jamal Musialáék 17-szer jártak a tizenhatosunkon belül, addig legjobbjaink csak négyszer tévedtek a másik büntetőterületen belülre az első játékrészben. Kai Havertz közeli próbálkozásánál Gulácsi Péter nagyot védett, Robert Andrich lövését még Bolla mentette a gólvonal előtt, de Gündogan harcossága és Musiala befejezése ellen már nem volt ellenszer.

Az egyetlen gyógyír Danny Makkelie kezében volt, de a szájáig nem jutott el. Csendben maradt a síp, és az embernek egy pontosan nyolc évvel ezelőtti, 2016. június 18-án lejátszott Európa-bajnoki csoportmérkőzés és Szergej Karaszjov villant be azonnal. Sokakat kísértett, sokaknak okozott álmatlan éjszakákat még a találkozót követően is hosszú ideig az orosz játékvezető. Fizimiskájával és kiváló teljesítményével egyaránt. Tegnap a 22. percben hasonló polcra kerülhetett a magyar szívekben a holland Makkelie is.

Elfáradt, majd cseréivel sem lép(het)ett előre válogatottunk

A mérkőzés végkimenetel azonban nem ezen az egy momentumon múlt. A második félidőre már nem ugyanaz a vagány csapat jött ki, amelyet láthattunk az első félidőben. Bár Varga Barnabásnak ezen a meccsen is megvolt a fejelési lehetősége, de a labda egy hajszálnyival magasabban érkezett középre Dárdai Márton indítását és Sallai Roland álombeadását követően, így a skótok elleni gólszerző már nem tudta azt lefelé bólintani. A második játékrészben már csak négy kísérletünk volt, egyre jobban fáradt az egész mérkőzéses nyomozásban és koncentrációban a csapat. Elkezdődtek a cserék. Hazai oldalon öt Bundesliga-játékos hozott az elmúlt szezonból 56 gólt és 42 gólpasszt és minőségi frissítést a pályára.

Mi elsőként ismét attól a Kleinheisler Lászlótól vártuk a pluszlöketet, akinek közel 30 perces játéka alatt nem volt sikeres szerelése és megnyert párharca középpályásként, és összesen négyszer ért a labdába. A plusztöltet nem, de a fokozódó fáradtságból és az állandó nyomás alatti állapotból érkező hiba megérkezett, pont Kleinheisler volt, aki egy ütközést követően nem követte Gündogant, így az összes befutó és labdára, nem emberre koncentráló védőnk mögött, a második vonalban érkezve lehetett eredményes.

A 2–0 egy teljesen vállalható eredmény egy hazai pályán játszó, ilyen erőkből álló csapat ellen. Továbbra sem gondolom, hogy a magyar válogatott bármivel rosszabb, kevésbé fejlődő vagy az útjáról letérő lenne. Ez ugyanaz a folyamatosan előrelépkedő, de a tanulópénzt igenis megfizető társaság, akit egy héttel ezelőtt még az egész ország szeretett és a végletekig ajnározott. Nem tartunk még ott, hogy nagy eseményen folyamatosan jó teljesítményt nyújtsunk egy jóval erősebb keret, csapat ellen. Németország még nem a mi szintünk, de Svájc is jóval előrébb tart. Az esti mérkőzésen számunkra legrosszabb eredményt elérő Skócia sem lesz könnyű ellenfél. Már nem matekozni kell, hanem játszani és nyerni. A többi már nem a mi kezünkben van.

A csapatkapitányunk is felőrlődött a végére

„Lehet, hogy az volt a probléma, hogy nem reálisan gondolkoztunk, és túl nagy elvárásokat támasztottunk magunk elé” – nyilatkozta a lefújást követően Szoboszlai Dominik. A második vereség után ezt is kimondta. Ha nem vittük volna el a szurkolóinkat az elvarázsolt kastélyba, akkor lehet, hogy kevesebben szédülnének most attól, hogy kétszer is át kellett futniuk az ellentétes forgású hordóbelsőben.

A második gólt követően csapatkapitányunk is elfáradt, fejben leginkább. Már nem jöttek a buzdító szavak, a többiek felkarolása, az intenzív ötméteres sprintek, az agresszív letámadó mozdulatok. Hiányzott a vezéregyéniség a végére. Szoboszlai Dominik is felőrlődött a német nyomás alatt. Három kísérlettel, 85 százalékos passzhatékonysággal zárt, de cselei és beadásai, keresztlabdái közül egy sem sikerült, és a párharcokból sem sikerült győztesen kijönnie.

Mindenki a sztárjainktól várja mindenre a megoldást

Ő is, mint a többiek, mindent kiadott magából. Tőle és az UEFA közösségi felületein bámulatos technikai megoldásával sok ezer kedvelést bezsebelő Sallai Rolandtól várja mindenki a megoldást, az extra dolgokat. Megoldást labdakihozatalra és támadásépítésre, megoldást helyzetkialakításra, megoldást pontrúgásokra, mindenre. A velünk hasonló szintű vagy gyengébb csapatok ellen működő recept azonban a jobb csapatok ellen már nem szolgál kellő erejű fájdalomcsillapítóként. Pláne, amióta világranglista-26. helyezett a magyar válogatott, és nem egy kellemetlenkedő, bunkerfocit játszó kiscsapat Közép-Európából.

Sallai Roland

Értékelni és észrevenni azt, amink van

Legyünk büszkék arra, hogy hosszú évtizedek és a megszámlálhatatlan harmadik és negyedik hely után csoportelsőként jutottunk el egy nagy tornára. Sorozatban harmadszor. Lássuk az utat, az eredményeinket, a lehetőségeinket és az elérhető céljainkat tisztán. Az, hogy ennyire fáj egy Németország és egy Svájc elleni vereség, és magunkat ezen csapatok elé, esetleg mellé raktuk képzeletünkben a továbbjutást illetően, azt jelenti, hogy olyan sikereket értünk el a közelmúltban, amelyek erre a szintre is engedték elkalandozni a gondolatokat.

Toni Kroos és Kerkez Milos

Örüljünk, hogy ilyen gondolataink lehetnek egyáltalán, örüljünk, hogy vannak most már újra magyar példaképek, legyünk boldogok és izgatottak, hogy újra és újra jegyet válthatunk nemzeti csapatunk mérkőzéseire valamely nagy tornán. Mindeközben pedig fogadjuk el, hogy akár Skóciától is kikaphatunk. Ha mindent megteszünk, ha mindent beleadunk, akkor is. Van egy jó csapatunk, van egy kiváló stratégánk. Ez is sokkal több, mint ami hiányzik!

A szerző Hrutka János 24-szeres válogatott labdarúgó, háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, német bajnok.