Vezetőedzőnek tér vissza a Fehérvár FC kispadjára a volt válogatott

vezetőedzőnek tér vissza a fehérvár fc kispadjára a volt válogatott
Hétfőtől Pető Tamás irányítja NB I-es Fehérvár FC szakmai munkáját, miután minden részletben sikerült megállapodniuk a feleknek – közölte szombaton kora este klub honlapja.

A legutóbbi bajnoki kiírásban negyedik helyezett klubnál korábban játékosként, játékosmegfigyelőként, másodedzőként és megbízott edzőként is dolgozó szakemberrel mindenben megállapodtak a közös munkáról, így az adminisztratív teendők elvégzése után hétfőn megkezdi a munkát csapattal – írták.

Pető Tamás 1974. június 8-án született Ajkán. Pályafutását Veszprémben kezdte, majd 1995-ben Győrbe igazolt, ahonnan egy évvel később Székesfehérvárra vezetett az útja. Az 1996–1997-es idényben 37 mérkőzésen 6 gólt szerzett. Később Újpestre igazolt, 1998-ban tagja volt a lila-fehérek máig utolsó bajnokcsapatának.

A 2000-es évek elején Belgiumban légióskodott, majd egy évre hazatért, és a Vasas játékosaként bajnoki bronzérmet szerzett. Ezt követően hat évig Hollandiában légióskodott a NAC Bredában, ahol 83 alkalommal lépett pályára és 5 gólt szerzett. Profi játékospályafutását a Lombard Pápa együttesében fejezte be 2009-ben. A magyar válogatottban 1998 és 2002 között 14 alkalommal szerepelt.

Visszavonulása után 2011 és 2012 között játékosmegfigyelőként dolgozott a Vidinél, majd 2015 júliusától 2018 decemberéig másodedzőként segítette Bernard Casoni, Horváth Ferenc, Henning Berg és Marko Nikolics munkáját is.

Casoni távozása után 2015. augusztus 19-e és október 6-a között – Horváth Ferenc érkezéséig – 8 mérkőzésen (6 NB I-es bajnokin és 2 Európa-liga-selejtezőn) megbízott edzőként irányította a Vidit. Székesfehérvárról Paksra vezetett az útja, ahol játékosmegfigyelőként segítette Csertői Aurél vezetőedzőt, majd a 2018–2019-es idény kezdetén átvette a veszprémi labdarúgócsapat irányítását, amely akkor még a megyei I-ben szerepelt.

Pető Tamás összesen hat évet dolgozott a királynék városában, ezalatt két bajnoki címet, továbbá három bronzérmet szerzett csapatával, és az NB II küszöbéig vezette a Veszprém együttesét, a 2023–2024-es szezont az NB III Észak-Nyugati csoportjának harmadik helyén zárták.

OTHER NEWS

10 hrs ago

Eb 2024: még a mieinknek is jól jöhet Georgia történelmi pontszerzése

10 hrs ago

A Magyar Honvédség megkezdte a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését

10 hrs ago

Rács mögé dugnák az Egyesült Királyság leggazdagabb családjának négy tagját

10 hrs ago

Így üssétek el a szünidőt olcsón, de felejthetetlen élményekkel!

10 hrs ago

A csimpánzok tudása egy nap emberéleteket menthet

10 hrs ago

A 10 kedvenc filmünk a nemrég elhunyt Donald Sutherlandtől

10 hrs ago

Lando Norris az utolsó körben előzte Max Verstappent, ő indulhat az élről a Spanyol Nagydíjon

10 hrs ago

Szabó Franciska döbbenetes fotói: latexben pózolt New York tetőteraszán

10 hrs ago

A város, ami egyedül volt fideszes a rendszerváltás óta a Dunántúlon, idén mégis DK-s polgármestert választott

11 hrs ago

Kész kudarc, pocsék termékek lettek, ma mégis világhírűek

11 hrs ago

A VAR mindent megtett Georgia győzelméért, mégsem járt sikerrel

11 hrs ago

Most aztán tényleg megújul az MSZP

11 hrs ago

Rémületes oka volt a futballtörténelem legabszurdabb megmozdulásának

11 hrs ago

Drámai F1-es időmérő Barcelonában, 20 ezred döntött Norris és Verstappen között!

11 hrs ago

Dömsödi otthagyta Havast

11 hrs ago

Meghalt Kovács Péter tornász, a Kovács-szaltó névadója

11 hrs ago

Egerészölyv támadt egy kerékpárosra Mezőtúr mellett

11 hrs ago

Halo nélkül nagyobb ütést kaphatott volna a fejére Alonso a Spanyol Nagydíjon

12 hrs ago

Újabb angol topcsapat érdeklődik a magyar válogatott védő iránt

12 hrs ago

Minden rendben lesz, ekkora pozitív kisugárzással nem veszthetünk

12 hrs ago

Azahriah a magyar sztárcsatáron gúnyolódóknak üzent

12 hrs ago

Ilyen szürreális látvánnyal még soha nem találkoztunk

12 hrs ago

Capri polgármestere vízhiány miatt elrendelte a szigetre érkező turizmus leállítását

12 hrs ago

Ez a regény úgy tesz boldoggá, hogy abba már nem illik belehalni

12 hrs ago

Nem bírt egymással Franciaország és Hollandia

12 hrs ago

Vilmos herceg óriásit bulizott gyerekeivel Taylor Swift koncertjén - Fotók

13 hrs ago

Tordai Bence kitálalt a pártjával történt szakításról

13 hrs ago

Évekre betiltják a rövid távú lakáskiadást Barcelonában

13 hrs ago

Az Európa-bajnokság alatt halt meg a Bayern München szakmai stábjának kulcsfigurája

13 hrs ago

Megindult a felvonulás, David Pressman és Karácsony Gergely is részt vesz a Pride-on

13 hrs ago

Balogh Botond és Nego sem edzhetett még

13 hrs ago

Jön a második menet, nagy összecsapás várható Brüsszelben

13 hrs ago

A nyáron ezekre figyeljenek oda a pajzsmirigy betegségben szenvedő betegek

13 hrs ago

Bárki láthat szellemet? A szakértők szerint igen!

13 hrs ago

Rendőrségi nyomozás indult Hamilton ügyében, amiben a Mercedes is érintett

14 hrs ago

Botrány a Mercedesnél: rendőrségi vizsgálat indult Lewis Hamilton állítólagos szabotázsa ügyében

14 hrs ago

Csőre Gábor a magyarokról: Kicsit senki se szeret minket, kicsit mindenki is

14 hrs ago

Galambos Lajos a napokban szabadult volna, de mégsem engedték el

14 hrs ago

Szoboszlai miatt aggódnak a szurkolók, friss hír jött a csapatkapitányról

14 hrs ago

Rongálás és garázdaság gyanúja esetén megvédi-e Magyar Pétert a mentelmi jog?