Egy lélek se vette észre, hogy Orbán éppen el akarja foglalni Brüsszelt, talán azért, mert nem volt mit észrevenni

Egy lélek se vette észre, hogy Orbán éppen el akarja foglalni Brüsszelt, talán azért, mert nem volt mit észrevenni

• Orbán Viktor Brüsszel elfoglalását tette meg az EP-választás tétjének.
• A cél, ha nem is teljes mértékben, de segítséggel akár teljesíthetőnek is tűnt.
• Azonban ehhez szükség lett volna egy szélsőjobboldali áttörésre, ami elmaradt.
• A centrista koalíció alkuját Giorgia Meloni sem tudta blokkolni.
• Így Magyarország kiplakátolt ellenségét, Ursula von der Leyent jelölték az Európai Bizottság élére.

Az európai parlamenti választás előtt a szélsőjobboldal előretörése tartotta lázban Európát. Nem volt ez új jelenség, már a 2019-es választás előtt is sokan attól tartottak, hogy a populista erők kiszorítják a centrista pártokat a hatalomból. Nem így történt. Azóta azonban eltelt öt év, a világ pedig nagyot fordult.

Európának először a koronavírus-járvánnyal, majd az orosz-ukrán háborúval és az energiaválsággal kellett megküzdenie. A konstans válsághelyzetből pedig a jobboldali populista pártok profitáltak.

A jelenség európai előfutára, Orbán Viktor azt vehette észre, hogy a potenciális szövetségeseinek gondolt erők Európa-szerte előretörnek. Giorgia Meloni posztfasiszta gyökerű pártja az olasz választást nyerte meg, a szélsőjobboldali Geert Wilders Hollandiában győzött, és a nacionalista Robert Fico is visszatért a szlovák kormány élére.

Eközben szárnyalt a közvéleménykutatásokon a német AfD, az osztrák Szabadságpárt és a Marine Le Pen-féle francia szélsőjobboldal is. A mintából egyedül Lengyelország lógott ki, ahol a Brüsszelből hazatérő centrista, Donald Tusk leváltotta az ultrakonzervatív PiS-t. A júniusi EP-választáson lényegesen valószínűbbnek tűnt a szélsőjobboldal előretörése, mint 2019-ben.

Elmaradt áttörés

Amikor Orbán a kampányban Brüsszel elfoglalását jelölte meg a választás tétjeként, olyan célt hirdetett meg, ami ugyan korántsem saját erőből, és semmiképpen sem teljes mértékben, de kis szerencsével akár teljesíthetőnek is tűnt. A szélsőjobboldal uniós hatalomátvétele nem volt realitás, de egyes pozíciók megszerzése, és így a status quo megdöntése benne volt a pakliban. Végül nem ez történt.

Bár az EP-választáson látható mértékben erősödött a szélsőjobboldal, a sokak által várt áttörés elmaradt. Hiába győzött Meloni Olaszországban, lett második az AfD Németországban, és tört át Le Pen pártja Franciaországban, a hárompárti centrista koalíció megőrizte többségét az Európai Parlamentben.

Ez elsősorban a stabil néppárti és szocialista eredményeknek volt köszönhető, ugyanis az Emmanuel Macron-féle liberálisok jelentősen visszaestek. Annyira, hogy Meloni európai pártcsaládja, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) el is vette tőlük a harmadik legnagyobb frakció pozícióját.

Háttéralku

A centrista koalíciónak azért volt kulcsfontosságú a parlamenti többség megőrzése, mert így felhatalmazást kapott a status quo fenntartására. Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő 27 fős Európai Tanácsban 20 fős többséggel rendelkező három nagy pártnak nem kellett kinyitnia az uniós csúcsvezetőkről szóló tárgyalási folyamatot. Ha elvesztették volna a parlamenti többségüket, még ekkora tanácsi erő mellett is kénytelenek lettek volna egyezkedni. Ugyanis az Európai Bizottság elnökét és az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt is csak a parlament jóváhagyásával lehet megválasztani.

A hárompárti koalíció nem is vesztegette az időt, már az EP-választás utáni héten összeállította a listáját. Informálisan meg is egyeztek, hogy a Tanács élére António Costa volt szocialista portugál miniszterelnököt, főképviselőnek Kaja Kallas észt liberális miniszterelnököt, a Bizottság elnökének pedig a szervezetet 2019 óta vezető Ursula von der Leyen német néppárti politikust javasolják.

Bár von der Leyen újrázása egyáltalán nem volt magától értetődő az EP-választás előtt, a Néppárt jó eredménye és a francia szélsőjobb előretörése közös erővel stabilizálta a pozícióját. A meghatározó uniós politikusok közül az EP-választás előtt Macron volt az egyedüli, aki nem állt teljes mellszélességgel von der Leyen újraválasztása mögött. A francia elnök meg is szellőztette a volt olasz miniszterelnök, Mario Draghi nevét.

Azonban a katasztrofális EP-választási eredmény után Macronnak újra a belpolitika irányába kellett fordulnia. Von der Leyen megfúrása helyett a nemzetgyűlés feloszlatása miatti időközi parlamenti választásra koncentrál.

A Meloni-szál

Sokan arra számítottak, hogy az uniós állam- és kormányfők már június 17-én megállapodnak a csúcsvezetők személyéről. A nem hivatalos tanácsi munkavacsorán azonban elmaradt a döntés. Meloni ugyanis korántsem fogadta kitörő lelkesedéssel, hogy a néppárti-szocialista-liberális koalíció vezető politikusai a háta mögött egyeztek meg a pozíciókról.

Meloni tiltakozása szimbolikus, de szükséges lépés volt. Bár tudta, hogy a centrista koalíció döntését nem tudja megakadályozni, az Unió harmadik legnépesebb tagállamának vezetőjeként nem hagyhatta szó nélkül, hogy megkerüljék a többiek. Mivel a Tanács arra szokott törekedni, hogy a lehető legnagyobb egységben döntsön a csúcsvezetőkről, Meloni tárgyalási alappal is rendelkezett. Közel 60 millió uniós állampolgárt képviselve tárhatta elő, mit szeretne támogatásáért cserébe.

A három nagy pártcsalád két nappal az EU-csúcs előtt véglegesítette a jelöltek listáját. Az alkut a legfontosabb szereplők kötötték meg. Macron mellett ott volt az asztalnál Olaf Scholz német kancellár, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő is. Végleg eldőlt, hogy Meloni egyedül maradt a nagyok között, így a csúcstalálkozóig hátralévő időben már csak a szimbolikus kommunikáció és a háttérben való egyezkedés maradt számára.

A nyilvánosságban csak egyetlen ECR-es tanácsi kollégája, Petr Fiala cseh miniszterelnök és Orbán állt mellette. Utóbbi kéretlen támogatásának ugyanakkor nem igazán örülhetett. A magyar miniszterelnököt pár nappal korábban utasította el, amikor nem engedte a Fideszt csatlakozni az ECR-hoz.

Orbán reménytelen küldetése

Orbánnak viszont Meloni maradt az utolsó reménye. Bár a magyar miniszterelnök 2019-ben még saját győzelmének tekintette, hogy a Bizottság új elnöke egy hétgyermekes német családanya lett, azóta 180 fokot fordult a kormányzati kommunikáció. Von der Leyen Soros embere és Magyarország ellensége lett. Orbán többször kijelentette, hogy semmiképpen sem szavazza meg a német politikust, akinek az arcával a választási kampányban újra kiplakátolták az országot.

A hárompárti alku megfúrásában azonban az utolsó hetekben már Orbán sem hitt. A június 21-ei Kossuth Rádiós interjújában már Manfred Webert nevezte Magyarország első számú ellenségének, és azt mondta, hogy von der Leyen „ministráns kislány” a Néppárt elnökéhez képest. Orbán ezzel már a várható vereség kommunikációját készítette elő.

Ami be is következett. A csütörtöki EU-csúcson gond nélkül átment a javaslat, von der Leyent, Costát és Kallast is elfogadta a testület. Csak Meloni és Orbán jelezte a különállását. Az olasz miniszterelnök tartózkodott von der Leyennél, a másik két politikusra pedig nemmel szavazott. Orbán Costát megszavazta, Kallasnál tartózkodott, von der Leyenre pedig nemmel voksolt.

Ennek azonban nem volt jelentősége, mert a csúcsvezetőket minősített többséggel választják a Tanácsban, így nem volt szükség egyhangú döntésre. Elegendő volt, hogy a tagállamok 55 százaléka igennel szavazzon, valamint az EU lakosságának 65 százaléka a döntés mögött álljon. Orbán nem tudta használni utóbbi időben gyakran választott eszközét, a tanácsi vétót.

Orbán azért tartotta elfogadhatatlannak az alkut, mert szerinte az európai választópolgárok többsége a jobboldalra szavazott, és ezek az emberek jobboldali vezetést szerettek volna látni az Unió élén. A Néppárt azonban elvitte ezeknek a szavazatoknak egy jelentős részét, majd balra fordult, és így becsapta a választókat.

Valójában azonban csak annyi történt, hogy a centrista koalíció megkötött egy megállapodást, amire a választópolgárok többsége felhatalmazást adott neki. Miután a Néppárt az elmúlt 5 évben is a szocialistákkal és a liberálisokkal volt koalícióban, szó sem lehetett a választók becsapásáról.

Miután ezt Orbán is tudta, a Néppárt hibáztatása csak szimbolikus lépés volt tőle. Kommunikációs fogás, amivel elfedi, hogy rossz lóra tett, amikor a kampányban kockázatos módon, de nem teljesen alap nélkül Brüsszel elfoglalását vizionálta. Az áttörés azonban elmaradt. Ahogyan az Unióban eddig mindig, ezúttal is győzött a status quo.

Brüsszeli kiutazásunkat az Európai Bizottság támogatta. Címlapkép: DURSUN AYDEMIR/Anadolu via AFP.