Esterházy Márton: Szoboszlainak nem csak az a feladata, hogy térfelet válasszon

Esterházy Márton a magyar labdarúgás történetének megkerülhetetlen szereplője, többek között azért, mert 1986. március 16-án a Népstadionban a brazilok elleni 3–0 közben ő rúgta a harmadik gólunkat, majd három hónappal később, immár Irapuatóban, nemcsak szerepelt a magyar válogatott mindmáig utolsó világbajnoki győztes mérkőzésén (2–0 Kanada ellen), hanem ő is lőtte első gólunkat.

A nyolcvanas évek 29-szeres válogatott csatára Kölnben a RheinEnergieStadionban (amely a labdarúgó-Európa-bajnokság alatt az 1. FC Köln nevét viseli) szombaton megnézte a 3–1-re elvesztett Magyarország–Svájc-mérkőzést, majd útra kelt Karlsruhén át Stuttgart, a szerdai Magyarország–Németország-mérkőzés helyszíne felé. Ekkor értük őt utol telefonon.

„Nyaralással egybekötött tortúrán vagyunk – jelezte telefonhívásunkra a meglehetősen lesújtó eredményt és látványt hozó szombati meccsünkre célozva. – Ha arra kíváncsi, mi a véleményem a mérkőzésről, hát kritikán aluli volt, főleg az első félidő. Igyekszem óvatosan fogalmazni, mert mérhetetlenül nagyra becsülöm Marco Rossi szövetségi kapitány munkáját, éppen ezért élek is a gyanúperrel, hogy csupán fordítási hibának tulajdonítható az a mondata, miszerint meglepte a csapatot és őt is, hogy a svájciak a várt 3–4–3-as felállás helyett 3–5–2-es formációban futballoztak, és így a középpályán létszámfölényre tettek szert. Nem tudom elhinni, hogy ez ekkora zavart okozott a magyar csapatban, hogy a svájciak nem négy, hanem öt középpályással kezdtek, és a három csatár helyett csak kettő volt elöl! Ezt a játékosoknak önállóan le kellett volna reagálniuk a pályán, maximum néhány perc után!”

Esterházy nem csomagolta selyempapírba a véleményét, amikor Szoboszlai Dominik teljesítményét értékelte. Vissza is kérdeztem, nem probléma-e, hogy az ő unokaöccse, Esterházy Mátyás a Liverpool játékosának, a magyar válogatott csapatkapitányának a menedzsere.

„Miért lenne probléma? – szögezte le. – Nézze, a csapatkapitánynak nem csak az a feladata, hogy amikor a meccs előtt a bíró feldobja a pénzérmét, ő térfelet válasszon. Ennél valamivel több. Például amikor meglátja, hogy a csatár Sallai Roland a saját térfelünk közepén passzolgat Willi Orbánnal, akkor rászóljon, hogy »Te, öreg, neked nem ez a helyed, menj fel támadni!« Ő az edző meghosszabbított keze a pályán, és azonnal reagálnia kell arra, hogy az ellenfél más formációban játszik, mint ahogy azt elképzeltük. Nálunk ez úgy működött a nyolcvanas évek közepén, hogy amikor a Döme (Détári Lajos – a szerk.) hátrajött, elkérte a labdát Nagy Antitól vagy Garaba Imitől, akkor Anti, a kapitányunk ráripakodott: »Döme, mit keresel itt, azonnal menj vissza a középpályára, neked az a dolgod, hogy gólpasszokat adjál, vagy gólt rúgjál!« Ezt hívják pályán belüli kommunikációnak.”

Esterházy azon is eltöprengett, hogy vajon miért okozott gondot az alkalmazkodás az ellenfél hadrendjéhez.

„Ez nem atomfizika, csodálom, hogy csak a szünetben sikerült rendezni a sorokat, amikor sajnos már elment a meccs. Még minálunk, a Csillaghegy csapatában, ahol annak idején elkezdtem focizni, is úgy volt, hogy ha valami nem volt világos, az edző kézbe vette a labdát, és elkezdte magyarázni: »Kezdjük az alapoknál. Ez itt a labda...« Aztán következett a taktikai eligazítás. Ilyenkor felteszem a költői kérdést, hogy előzőleg ennek a népes szakmai stábnak valamelyik tagja nem nézett meg egy-két videót a svájci válogatott mérkőzéseiről? És ennek tudatában nem beszélték át a lehetséges stratégiát A-tól Z-ig?! Hátha elleshetnek valamit a taktikájukból...”

Esterházy rámutatott néhány – szerinte – csapat-összeállítási problémára is.

Dárdai Márton a Svájc elleni mérkőzésen 2024. június 15-én Kölnben

„Nem értettem, miért cserélte be Rossi a hajrára Dárdai Mártont. Neki inkább kezdenie kellett volna. Összeszámoltam: legalább hat olyan játékosunk van, aki nem játszik a klubjában.

Sajnos Szoboszlai is köztük van, mert az, hogy tavasszal öt-tíz percekre beszállt a Liverpoolba, az nem meccsterhelés.

Ezért is nincs formában. Oké, hajtott, meg adott egy gólpasszt, de tőle mindenki többet vár. Erre van egy anekdotám a hetvenes évekből. Dalnoki Jenő, a Fradi edzője egy bajnoki meccs után letolta a játékosát, ha jól emlékszem, Onhausz Tibort. A középpályás mentegetőzni próbált: »De Jenő bácsi, kérem, én hajtottam!« Erre Dalnoki: »Onhauszkám, hajtani a Marschall IV-et kell, az ügetőn!«

Esterházy azt is szóvá tette, hogy a magyar játékosoknak, leginkább Szoboszlainak, kiváló a sajtója, de nem merik bírálni őket, pedig ha valaki rosszul játszik, az rosszul játszik, nincs mese. A kritikákból mindig lehet tanulni.

Ahogy kellene a Svájc elleni meccs után is.

Európa-bajnokság, csoportkör, 1. forduló:

A csoport

Köln, RheinEnergieStadion. 47 000 néző. V: Vincic (szlovén)

Magyarország: Gulácsi – Lang (Bolla, a szünetben), Orbán, Szalai A. (Dárdai M., 79.) – Fiola, Schäfer, Nagy Á. (Kleinheisler, 67.), Kerkez (Ádám, 79.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodriguez – Widmer (Stergiou, 68.), Xhaka, Freuler (Sierro, 86.), Ndoye (Rieder, 86.) – Aebischer, Vargas (Embolo, 74.) – Duah (Amdouni, 68.). Szövetségi kapitány: Murat Yakin

Gólszerző: Varga B. (66.), ill. Duah (12.), Aebischer (45.), Embolo (93.)

A csoport pénteki meccsén

A csoport állása: 1. Németország 3 pont (5–1), 2. Svájc 3 (3–1), 3. Magyarország 0 (1–3), 4. Skócia 0 (1–5)