Marco Rossi: Túl sok volt a gyenge egyéni teljesítmény

marco rossi: túl sok volt a gyenge egyéni teljesítmény

Marco Rossi: Túl sok volt a gyenge egyéni teljesítmény

A magyar válogatott nem tudott megfelelően reagálni a svájciak szélsőjátékára, ez okozta a legnagyobb gondot az első félidőben a labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörében 3–1-re elvesztett találkozón – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány a lefújást követően. A tréner szerint nincs veszve semmi, azt azonban megérti, ha Németország ellen a többség nem a mieinkre fogadna, ahogyan most már a továbbjutást illetően sem.

„Az első félidőben taktikai félreértések gyötörtek minket, három-négy-háromban próbáltunk játszani a három-öt-kettő ellen, ezzel a szélen létszámfölénybe kerültek a svájciak, és ezt nem tudtuk időben lereagálni – mondta Marco Rossi a kölni stadionban tartott sajtótájékoztatón a Svájc elleni vereségről. – A szélsők nagyon szabadon játszottak, a második félidőre hiába magyaráztuk el a csapatnak, hogyan kéne a helyzetet kezelni, kicsit késő volt a kétgólos hátránnyal. A kezdés, az első hét-nyolc perc nem volt olyan rossz, de utána nem volt meg a megfelelő attitűd, ebből jöttek a hibák, és azokat bizony egy ilyen szintű csapat megbünteti.”

„Nem akarok bűnbakokat keresni – tette hozzá az olasz–magyar szakvezető –, edzőként nekem kell elsőként vállalni a felelősséget mindenért, de az kétségtelen, a kemény munkát leszámítva van mit hiányolni. Nehéz lenne két-három játékosnál többet kiemelni, ellenben sok volt a gyenge egyéni teljesítmény. Sajnos.”

Rossi újságírói kérdésre arról is beszélt, bár a játék képe alapján nem lehet azt mondani, érdemtelen lenne a svájci siker, leginkább a két csapat közti csúcsfocis tapasztalat döntött.

„A svájci egy rendkívül tapasztalt, ráadásul fizikailag erős csapat, amire építhettek. Kettő–egynél nyomtunk, közel álltunk ahhoz, hogy kiegyenlítsünk, de a nagy különbség, hogy amikor Svájc szenvedett, ki tudott jönni a nyomás alól. Itt jön ki a tapasztalatkülönbség: lelassították a tempót, kizökkentettek minket, ezzel pedig kezelni tudták a helyzetet. Összességében hiába volt esélyünk az egyenlítésre, a végeredmény frusztráló. Főleg az a gól, amit a végén kaptunk.”

Hozzátette, a három évvel ezelőtti Eb tapasztalataira építve még mindig benne lehet a magyar válogatottban a meglepetés.

Ha megnézzük a jelenlegi állást és azt, hogy négy nap múlva Németország vár ránk, nem hiszem, hogy sokan fogadnának ránk a folytatásban. Ami pedig a mai meccset illeti, megmutattuk a korábbi Eb-n is, hogy egy 3–0-s, a portugálok ellen a hajrában elvesztett mérkőzés után fel tudtunk állni, döntetlent játszani Franciaország ellen, majd hat percre voltunk Münchenben Németország ellen a továbbjutástól. Igen, ez a német csapat most más, erősebb, amit nemcsak azért mondok, mert 5–1-re nyertek, hanem azért is mondhatok nyugodtan, mert korábban az interjúimban is jeleztem, nálam ők a legnagyobb favoritok.

Megjegyezte, nem hiszi, hogy most azon kellene görcsölnie, miként nevelje ki a játékosaiból a meccsen látott hibákat, ugyanis azok sokkal inkább egyéni mentális és fizikális megingásokból következtek.

„Nehéz dolog ez. Az ilyen hibákat, mint amilyeneket ma elkövettünk, nehéz kijavítani. Alapvetően az a helyzet, ilyen szinten a játékosok nem követnek el hasonló hibákat. Az, hogy ez mégis megtörtént, több faktoron múlhat, függhet fizikális fáradtságtól, mentális egészségtől, főleg az utolsó percekben egy ilyen mérkőzésen. A hibák a játék részei, vannak olyan játékosok, akik kevesebbet hibáznak, de ez még velük is előfordulhat. Nem hiszem, hogy trükköket, stratégiát tudnék felállítani a hasonló hibák kiküszöbölésére: maximum annyit tehetek, megkérem a játékosaimat, törekedjenek az egyszerűségre, a hatékonyságra. Nem mondanám meglepetésnek, amit Svájc húzott, egyszerűen rotáltak, a gond inkább az volt, nem is akadt szinte eladott labdájuk, Vargas és Aebischer összjátékát pedig nem tudtuk megfelelően lereagálni. Hiába láttuk a kispadról, mit kéne tenni, hiába hívtam ki néhány játékost, hogy megpróbáljuk félidő közben elmagyarázni, miken kellene változtatni, nem sikerült megfelelően kommunikálni. Szünetre pedig – mint mondtam is – kicsit késő volt ehhez kétgólos hátrányban” – összegezte a történteket Marco Rossi Kölnben.

Európa-bajnokság, csoportkör, 1. forduló

A csoport

Magyarország–Svájc 1–3 (0–2)

Köln,

RheinEnergieStadion. 50 000 néző.  V:  Vincic (szlovén)

Magyarország: Gulácsi – Lang (Bolla, a szünetben), Orbán, Szalai A. (Dárdai M., 79.) – Fiola, Schäfer, Nagy Á. (Kleinheisler, 67.), Kerkez (Ádám, 79.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Svájc: Sommer – Schär, Akanji, Rodriguez – Widmer (Stergiou, 68.), Xhaka, Freuler (Sierro, 86.), Ndoye (Rieder, 86.) – Aebischer, Vargas (Embolo, 74.) – Duah (Amdouni, 68.). Szövetségi kapitány: Murat Yakin

Gólszerző: Varga B. (66.), ill. Duah (12.), Aebischer (45.), Embolo (93.)

A csoport pénteki meccsén Németország–Skócia 5–1

A csoport állása: 1. Németország 3 pont (5–1), 2. Svájc 3 (3–1), 3. Magyarország 0 (1–3), 4. Skócia 0 (1–5)

A TOVÁBBI PROGRAM

2. forduló

  • június 19., Köln: Skócia–Svájc
  • június 19., Stuttgart: Németország–Magyarország

3. forduló

  • június 23., Frankfurt: Svájc–Németország
  • június 23., Stuttgart: Skócia–Magyarország

(Borítókép: Marco Rossi 2024. június 15-én. Fotó: Marco Steinbrenner / DeFodi Images / Getty Images)

OTHER NEWS

5 hrs ago

Vlagyimir Putyin megfenyegette Dél-Koreát, fegyverszállítmányok indulhatnak útnak

5 hrs ago

Ideális lenne, ha ehhez a lehetőséghez minden gyermek hozzájuthatna

5 hrs ago

Az albán miniszterelnök irodájában kosarazott az egyik legnépszerűbb amerikai streamer

5 hrs ago

Végre jön a pályázat, amire sokan évek óta vártak

5 hrs ago

51 éves korában meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze

5 hrs ago

Durva lépésre készülnek az oroszok, nem írhatnak róluk akármit

5 hrs ago

Motorcsere Max Verstappennél és a Ferrarinál az F1-es Spanyol Nagydíjra! – hivatalos

5 hrs ago

Új rekord Debrecenben, elkészült a világ legnagyobb rántottája

5 hrs ago

Balásy Gyula megint óriásit kaszált a rogáni propaganda legyártásával

5 hrs ago

A kép azé, aki nézi, és alapesetben visszakapják a családok

5 hrs ago

Az OTP és Paks II. is megúszhatja a tizennegyedik szankciós csomag következményeit

5 hrs ago

Meteor vagy földrengés? Rejtélyes robbanások Toszkánában

5 hrs ago

Gazdasági bizonytalanság Franciaországban az előrehozott választások előtt

5 hrs ago

Átadták a Básti Lajos-díjat

6 hrs ago

Kiengedték a németek a garázdaság miatt őrizetbe vett két magyart

6 hrs ago

Komoly bajban a NATO, ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie Mark Rutténak

6 hrs ago

A 10 kedvenc filmünk Donald Sutherlandtől

7 hrs ago

Robbie Williams bemutatja az első saját művészeti alkotásait

7 hrs ago

Eb 2024: Az UEFA új szabályának értelmében eltiltást kapott a spanyol válogatott középpályás

7 hrs ago

Végre lezárulhat Novozánszki Fanni gyilkossági ügye

7 hrs ago

Magyar Péter balhéba keveredett egy buliban csütörtök este

7 hrs ago

Megérkeztek a Ferrari legújabb fejlesztései a Spanyol Nagydíjra!

7 hrs ago

Szombaton sem tágít a hőség, a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két vármegyére

7 hrs ago

Magyar Péter dulakodásba keveredett hajnalban egy szórakozóhelyen, biztonsági őrök vitték ki

7 hrs ago

24 ezred Norris és Verstappen között a spanyol FP1-en, Alonso okozott piros zászlót

7 hrs ago

Dél-amerikai játékvezető fújja a sípot a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzésén az Eb-n

7 hrs ago

Demszky Gábor tanácsot adott Karácsony Gergelynek

7 hrs ago

Viszlát narancsbőr! 7 étel, ami segít eltüntetni a cellulitot!

8 hrs ago

Szijjártó Péter szerint Magyarország részéről jogos az olimpiai álom fenntartása

8 hrs ago

Otthonában rabolták ki Roberto Baggiót

8 hrs ago

A csontjai között találták meg a lány papucsát

8 hrs ago

Varga Rékát választották meg az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének

8 hrs ago

Rogán Antal: „Feleségem egy rendkívül zárkózott ember”

8 hrs ago

Az alvászavar és a száraz bőr súlyos szervi betegségre is utalhat

9 hrs ago

Így lesz mindig finom illat az otthonodban: búcsúzz el örökre a kellemetlen szagoktól!

9 hrs ago

Lázár János: Budapesten csőd lesz, meg kell reformálni a helyi iparűzési adót

9 hrs ago

Így emlékezünk Donald Sutherlandre, a filmvilág legendájára

9 hrs ago

Ők voltak a legjobban öltözött magyar sztárok a JOY Social Media Awardon

9 hrs ago

Úgy is van: világrekorder rántotta született Debrencenben

9 hrs ago

Pusztai Liza és Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a vívó-Európa-bajnokságon