„Az első félidőben lefociztak minket” – Vállalja a felelősséget a szövetségi kapitány

Fogadj 20-szoros szorzóval a magyar válogatott góljára Németország ellen az Európa-bajnokságon, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a svájci válogatott az első félidőben „lefocizta” a magyar csapatot, a mieink többsége pedig tudása alatt teljesített.

A Magyarország–Németország Eb-mérkőzésen a mieink győzelme 10.50, a döntetlen 6.00, a német siker 1.32-szeres szorzóval fogadható. (x)

Mint ismert, a magyar válogatott elsősorban a gyenge első félidei produkció miatt 3–1-es vereséget szenvedett a svájci csapattól a németországi Európa-bajnokság A csoportjának nyitófordulójában.

Marco Rossi szerint a vereség legfőbb oka, hogy a svájciak az első félidőben lefocizták a magyarokat, akik közül két-három játékost leszámítva többen is tudásuk alatt teljesítettek. A második félidő már jobban tetszett a szövetségi kapitánynak, de szerinte abban is túl sok ki nem kényszerített hibát vétettek a magyarok. A felelősséget ugyanakkor vállalja, hiszen ő állította össze a csapatot.

„Az első félidőben lefociztak minket, nem tudtunk a bal oldalukon rendesen rotálni, Vargas megnyitotta a teret, érkezett a szélekről. A második félidő sokkal jobban sikerült. Jobban teljesítettünk, nem szenvedtünk annyira, mélyen védekeztek a svájciak, helyzeteket is sikerült kialakítanunk. De amikor ilyen gólt engedünk az ellenfélnek, azt nehéz bárhogy kommentálni. Nem igazán láttam ma jó egyéni teljesítményeket, talán két-három játékost tudnék megnevezni, aki jól játszott, mindenki más a szintje alatt teljesített. Ezen a szinten, egy Eb-n ennek megfizetjük az árát, hiszen az ellenfél óriási játékerőt képvisel. Ügyesebbeknek kell lennünk, meg kell próbálnunk sokkal jobban megtartani a vonalakat, mert ha mélyen védekezünk, akkor annak így fizetjük meg az árát. A második játékrészben több párharcot sikerült megnyernünk, agresszívabbak voltunk, jobban megtartottuk a távolságot a vonalaink között. De még a második félidőben is, ahol összességében sokkal jobb volt a teljesítményünk, ki nem kényszerített hibákat követtünk el és emiatt három-négy kontrát engedtünk az ellenfelünknek, ezeknek a számát csökkentenünk kell. De nem kritizálok senkit, én vagyok a felelős, én választom ki, hogy kiket küldök pályára” – mondta a mérkőzés után az M4 Sportnak Marco Rossi.

Kövesd a GOAL tartalmait a teljes Európa-bajnokság alatt, hiszen szerkesztőségünk exkluzív interjúkkal, élő tudósításokkal és rengeteg extra tartalommal vár végig a torna során! Ha velünk tartasz, nem maradsz le semmiről sem! IDE KATTINTVA mindent megtalálsz a 2024-es németországi Eb-ről.

„az első félidőben lefociztak minket” – vállalja a felelősséget a szövetségi kapitány

Unibet

OTHER NEWS

5 hrs ago

Vlagyimir Putyin megfenyegette Dél-Koreát, fegyverszállítmányok indulhatnak útnak

5 hrs ago

Ideális lenne, ha ehhez a lehetőséghez minden gyermek hozzájuthatna

5 hrs ago

Az albán miniszterelnök irodájában kosarazott az egyik legnépszerűbb amerikai streamer

5 hrs ago

Végre jön a pályázat, amire sokan évek óta vártak

5 hrs ago

51 éves korában meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze

5 hrs ago

Durva lépésre készülnek az oroszok, nem írhatnak róluk akármit

5 hrs ago

Motorcsere Max Verstappennél és a Ferrarinál az F1-es Spanyol Nagydíjra! – hivatalos

5 hrs ago

Új rekord Debrecenben, elkészült a világ legnagyobb rántottája

5 hrs ago

Balásy Gyula megint óriásit kaszált a rogáni propaganda legyártásával

5 hrs ago

A kép azé, aki nézi, és alapesetben visszakapják a családok

5 hrs ago

Az OTP és Paks II. is megúszhatja a tizennegyedik szankciós csomag következményeit

5 hrs ago

Meteor vagy földrengés? Rejtélyes robbanások Toszkánában

5 hrs ago

Gazdasági bizonytalanság Franciaországban az előrehozott választások előtt

5 hrs ago

Átadták a Básti Lajos-díjat

5 hrs ago

Kiengedték a németek a garázdaság miatt őrizetbe vett két magyart

5 hrs ago

Komoly bajban a NATO, ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie Mark Rutténak

5 hrs ago

A 10 kedvenc filmünk Donald Sutherlandtől

6 hrs ago

Robbie Williams bemutatja az első saját művészeti alkotásait

6 hrs ago

Eb 2024: Az UEFA új szabályának értelmében eltiltást kapott a spanyol válogatott középpályás

6 hrs ago

Végre lezárulhat Novozánszki Fanni gyilkossági ügye

6 hrs ago

Magyar Péter balhéba keveredett egy buliban csütörtök este

7 hrs ago

Megérkeztek a Ferrari legújabb fejlesztései a Spanyol Nagydíjra!

7 hrs ago

Szombaton sem tágít a hőség, a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két vármegyére

7 hrs ago

Magyar Péter dulakodásba keveredett hajnalban egy szórakozóhelyen, biztonsági őrök vitték ki

7 hrs ago

24 ezred Norris és Verstappen között a spanyol FP1-en, Alonso okozott piros zászlót

7 hrs ago

Dél-amerikai játékvezető fújja a sípot a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzésén az Eb-n

7 hrs ago

Demszky Gábor tanácsot adott Karácsony Gergelynek

7 hrs ago

Viszlát narancsbőr! 7 étel, ami segít eltüntetni a cellulitot!

8 hrs ago

Szijjártó Péter szerint Magyarország részéről jogos az olimpiai álom fenntartása

8 hrs ago

Otthonában rabolták ki Roberto Baggiót

8 hrs ago

A csontjai között találták meg a lány papucsát

8 hrs ago

Varga Rékát választották meg az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének

8 hrs ago

Rogán Antal: „Feleségem egy rendkívül zárkózott ember”

8 hrs ago

Az alvászavar és a száraz bőr súlyos szervi betegségre is utalhat

8 hrs ago

Így lesz mindig finom illat az otthonodban: búcsúzz el örökre a kellemetlen szagoktól!

8 hrs ago

Lázár János: Budapesten csőd lesz, meg kell reformálni a helyi iparűzési adót

8 hrs ago

Így emlékezünk Donald Sutherlandre, a filmvilág legendájára

8 hrs ago

Ők voltak a legjobban öltözött magyar sztárok a JOY Social Media Awardon

9 hrs ago

Úgy is van: világrekorder rántotta született Debrencenben

9 hrs ago

Pusztai Liza és Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a vívó-Európa-bajnokságon