Felültette a szurkolókat az érzelmi hullámvasútra a válogatott a kölni stadionban

Nem jók az előjelek, gondoltam magamban a meccs előtt. Kezdjük ott, hogy a szurkolóknak szervezett vonulás nem sikerült túl jól. A menet nem tudott egyben maradni, néhány magyar szerint egyenesen három felé szakadt. Ráadásul az egyik csoportot a rendőrök sem arra terelték, amerre logikus lett volna menniük, és így végül sokan nem találták meg, hogy hol kellene csatlakozniuk a többiekhez.

A svájci szurkolók gyorsabban ki is értek a stadionba. Amikor a magyarok még csak az alsó karéj felét töltötték meg, a lelátó svájci oldala már szinte tele volt. Hangosabbak is voltak a svájciak a meccs előtt, de mondjuk azt nem hiszem, hogy olyan vicces párbeszédek is lezajlottak közöttük, mint amilyet az egyik magyar csoporttól csíptem el a piszoároknál:

– Te, itt van víz!

– Ne abból igyál, az öblítésre van, igyál a csapból!

Az első félidő Svájcé volt, minden értelemben

A himnusz mindettől függetlenül felemelő volt, a meccs elején pedig volt egy-két ígéretesen induló támadásunk, és a magyar tábor is lassan kezdett belemelegedni. A svájci csapat közben azért elég határozottnak tűnt, de már kezdtem azt gondolni, hogy nem lesz itt baj. Aztán persze lett, nem is kicsi: jött a svájci gól, rögtön a tizenkettedik perc végén.

Itt mondjuk még fordulhatott volna a kocka, elsőre a bíró les miatt nem adta meg Duah gólját, de aztán az ellenőrzés után mégiscsak a kezdőkörre mutatott, sajnos jogosan. Pedig már tényleg kezdett úgy érződni, hogy a magyar szurkolók lassan átveszik az uralmat a stadionban, egyre többször is egyre hangosabban lehetett hallani őket. A gólt követően persze felerősödött a svájci tábor, szinte fülsértő volt a skandálásuk. Meg szívfájdító is.

A magyar csapat a gól után egy kicsit tanácstalannak tűnt. Volt egy alkalom, amikor Lang legalább tizenöt másodpercig próbálta bedobni a labdát a félpálya környékén, de nem volt kinek, egy nagy egyéni hiba után pedig csak Gulácsi bravúrja mentette meg a csapatot attól, hogy 2-0 legyen. A svájciak eközben szervezetten, nyugodtan játszottak, nem volt náluk nagyon sokat a labda, de így is uralták a meccset.

Gond a magyar kapu előtt Koszticsák Szilárd/MTI

A félidő utolsó tíz percére aztán kicsit kiegyenlítettebb lett a játék, többször meg tudtuk tartani a labdát a svájci tizenhatoshoz közel, de mindhiába: igazi helyzetet nem tudtunk kialakítani, a svájciak meg lőttek még egyet, miután a védelmünk megint bizonytalankodott: előbb nem tudtunk tisztázni, pedig nálunk volt a labda, aztán pedig hagytuk lőni Aebischert jó húsz méterről. Mindezt pont a félidő vége előtt, még felocsúdni sem volt idő, és jött is a szünet. A svájci szurkolók ünnepeltek, a magyarok értetlenül néztek maguk elé.

Felcsillan a remény, de nem sikerül megragadni

Leforrázó félidő volt ez, de a magyar játékosok és a szurkolók becsületére legyen mondva, hogy nem adták fel. A hatvanadik perc környékére egyre jobban belejött a játékba a csapat, két szép helyzet után pedig jött is Varga gólja. A stadion felrobbant, és aztán felrobbanva is maradt: néhány perccel később már végre olyan hangosan szólt a ria-ria Hungária, mint korábban a svájci buzdítások. És a hangost itt szó szerint kell érteni: biztosan a kölni stadion akusztikája is tehet róla, de tényleg szinte belefájdult a fülem a buzdításba, pedig a lelátó azon felén ültem, amelyik távolabb volt a magyar ultráktól.

Elképesztő izgalmakkal telt a meccs hátralévő szakasza, simán benne volt a játékban, hogy lövünk még egy gólt, de az az igazság, hogy a svájciaknak nagyobb helyzeteik voltak, leginkább egy szöglet és egy labdaeladást követő kontra után. A sorsunkat aztán egy újabb védelmi hiba pecsételte meg, Embolo elegánsan emelte át Gulácsit, gyakorlatilag Willi Orban gólpasszából. A magyar csapat még ezután is ment előre, de idő már nem maradt a szépítésre.

Szomorú véget ért így a meccs, néhány magyar szurkoló már a lefújás előtt elindult a kijárat felé, de a legtöbben azért maradtak, és a szokásoknak megfelelően elénekelték még a csapattal a himnuszt. Nagyon kellett volna legalább egy pont erről a meccsről, mert látva a németek tegnapi játékát az a realitás, hogy a házigazdák legyőzik majd a magyar válogatottat, Skóciát pedig hiába verjük meg (ha megverjük), három ponttal egyáltalán nem garantált a továbbjutás. De a válogatott azt már megmutatta az előző EB-ken, hogy képes a bravúrokra, úgyhogy azt hiszem, nem érdemes feladni a reményt. Egy biztos: a csapatot kísérő szurkolók nem fogják.