Pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Nyolcéves emlékeket ébresztett az Európa-bajnokság. Akkor rettenetesen hosszú idő vettünk részt újra Európa-bajnokságon, ami inkább tűnt csodának, mint megalapozott eredménynek. A szurkolók pedig végre átélhették azt, hogy milyen egy nagy tornán a helyszínen szurkolni a magyaroknak. A magyar tábor 2016-os vonulása viszont messze nem azt a fesztiválhangulatot árasztotta, ami indokolta lett volna ilyen hosszú böjt után. Felszabadult öröm helyett zárt alakzatban, elől szigorú, feketeruhás izomemberek irányításával masírozott a magyar tábor. A kommunikációja pedig a helyiekkel kimerült a bon jour, buzi franciákban.

Ehhez képest a mostani Eb-n első nagy szurkolói menetelése már sokkal kedélyesebb volt. A felvezető emberek azért maradtak ugyanazok, akik nem annyira a vidámságukkal akarnak benyomást gyakorolni senkire, és óriási kavarodás volt az elején, mert egy nagyon szűk udvarban volt a találkozási pont.

Az útvonalat meg is kellett változtani, de a tömeg zöme már inkább viccelődött, sört keresett az útba es helyeken, többnyire hiába. És ami igazán szembeötlő volt: a vonulók közül sokan kedélyesen integetett az ablakból a Köln unalmas kertvárosát elárasztó felvonulást szemlélőknek, és nem lett németre áthangolt buzizás sem, helyete a Szervusztok, szervusztok ment.

Egy helyen volt egészen váratlan cigányozás, egy férfi lógatott ki egy nehezen beazonosítható zászlót egy lakótelepi ház ablakából, amit cigányok, cigányok kórussal fogadtak többen, bár az tuti, hogy nem cigány zászló volt. A "ki nem ugrál, büdös román" ha nem is szép, de már közhelyes válogatott meccsen.

Bőven előfordult, hogy svájciakat folyt körbe a magyar szurkolósereg, mint például azon a sarkon, a hol a német rendőrök másik irányba akarták vinni a tábor egy részét, bár miután ezt németül közölték, nem értett senki semmit. A várakozás közben végül közös sörözés lett az idősebb svájciakkal.

Ami megsínylette a magyar vonulást, azt minden talpalatnyi zöld, bokor és zártabb helyen lévő kerítés, mert pár helyen volt ugyan toi-toi, de az kevésnek bizonyult. Egy templomot pedig inkább megóvtak a vonulástól.

A nagyon hosszan vonuló magyar tábort látva nehezen volt elképzelhető, hogy a svájci szurkolók pariban lesznek ezzel a stadionban. A helyszínhez közeledve azért már vegyes volt a kép, de a stadionban aztán kiderült, hogy legalább akkora és legalább olyan hangos a svácji tábor is. Ami messze nem tett rosszat a hangulatnak eleinte. Ami már sokkal inkább lenyomta a magyar szurkolók hangulatát, az a magyar csapat meglepően enervált és kilátástalan játéka.

Annak a csapatnak a játékosai, amelyik leginkább a harcosságának köszönhette a kijutását az Európa-bajnokságra, képtelen volt párharcokat nyerni, az egész csapat védelme katasztrofális volt az első félidőben, hajmeresztő egyéni hibákkal, a támadójáték pedig esetleges volt. A svájci sokkal jobb, sokkal rutinosabb és tudatosabb csapatnak tűnt, amelyiknek még megfeszülnie sem kellett igazán, úgy focizta le a magyar válogatottat. Pedig Rossi nem akart kockáztatni, nem bontotta meg a megszokott védelmét, hiába nem játszik a klubjában Szalai Attila, és épült fel éppencsak a sérüléséből Fiola Attila.

A mindig a csapat mögött álló szurkolókon érződött, hogy sokkolta őket a válogatott nagyon gyenge játéka, a szünetben leginkább letaglózva söröztek, még a második félidő elején is elmaradt az elementáris szurkolás. Ekkor még a játékoson sem látszódott, hogy képesek lennének felpörögni, bőven benne volt egy súlyos vereség. Szoboszlai nagyon nem találta a ritmust, valamiért minden pontrúgást ő végzett el, nem jól, még azoknál is ő állt a labda mögé, amik a kaputól nagyon messze voltak, és csak fel kellett azokat ívelni.

Aztán valami megváltozott, a magyar csapat egyre többször jutott el a svájci 16-osig, Szoboszlai kérte a támogatást a lelátóról, és egy percre rá szépített is a válogatott. Ekkor volt olyan a hangulat, ami belehajszolhatta volna a szépítésbe a csapatot, ami viszont azzal is járt, hogy hátul sebezhető lett a csapat, a súlyos egyéni hibák miatt pedig végig benne volt, hogy egyenlítés helyett a svájciak biztosítják be a győzelmüket.

Végül ez utóbbi jött be, hiába védett nagyszerűen Gulácsi, messze a legjobb teljesítményt nyújtva a magyar csapatból. Sallai dicsérhető még talán, sokan mélyen a tudásuk alatt játszottak, a végén még Willi Orbán is óriásit hibázott, így lett 1-3.

Semleges nézők egészen biztosan nem a mostani meccs alapján szerettek bele a magyar csapatba, amelytől mindenki sokkal többet várt. Szoboszlai egyelőre nem tudott a csapat vezére lenni, abban voltunk gyengék az első félidőben, ami eddig az erősségünk volt, bár valójában semmi sem működött.

A folytatás szempontjából nehéz a helyzet, a csúcsformában kezdő németekkel találkozunk, aztán a gyenge skótokkal. De a gólkülönbségünk simán dönthet arról, hogy sikerül-e a bekerülni akár csak a legjobb négy harmadik helyezett közé.

A végén a himnuszt elénekelte a csapat a táborral, de annak a hangját elnyomta a svácjiak öröme.

A közvetítésünk itt követhető, a meccs összefoglalója pedig itt.