Pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Nyolcéves emlékeket ébresztett az Európa-bajnokság. Akkor rettenetesen hosszú idő vettünk részt újra Európa-bajnokságon, ami inkább tűnt csodának, mint megalapozott eredménynek. A szurkolók pedig végre átélhették azt, hogy milyen egy nagy tornán a helyszínen szurkolni a magyaroknak. A magyar tábor 2016-os vonulása viszont messze nem azt a fesztiválhangulatot árasztotta, ami indokolta lett volna ilyen hosszú böjt után. Felszabadult öröm helyett zárt alakzatban, elől szigorú, feketeruhás izomemberek irányításával masírozott a magyar tábor. A kommunikációja pedig a helyiekkel kimerült a bon jour, buzi franciákban.

Ehhez képest a mostani Eb-n első nagy szurkolói menetelése már sokkal kedélyesebb volt. A felvezető emberek azért maradtak ugyanazok, akik nem annyira a vidámságukkal akarnak benyomást gyakorolni senkire, és óriási kavarodás volt az elején, mert egy nagyon szűk udvarban volt a találkozási pont.

pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Az útvonalat meg is kellett változtani, de a tömeg zöme már inkább viccelődött, sört keresett az útba es helyeken, többnyire hiába. És ami igazán szembeötlő volt: a vonulók közül sokan kedélyesen integetett az ablakból a Köln unalmas kertvárosát elárasztó felvonulást szemlélőknek, és nem lett németre áthangolt buzizás sem, helyete a Szervusztok, szervusztok ment.

pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Egy helyen volt egészen váratlan cigányozás, egy férfi lógatott ki egy nehezen beazonosítható zászlót egy lakótelepi ház ablakából, amit cigányok, cigányok kórussal fogadtak többen, bár az tuti, hogy nem cigány zászló volt. A "ki nem ugrál, büdös román" ha nem is szép, de már közhelyes válogatott meccsen.

Bőven előfordult, hogy svájciakat folyt körbe a magyar szurkolósereg, mint például azon a sarkon, a hol a német rendőrök másik irányba akarták vinni a tábor egy részét, bár miután ezt németül közölték, nem értett senki semmit. A várakozás közben végül közös sörözés lett az idősebb svájciakkal.

Ami megsínylette a magyar vonulást, azt minden talpalatnyi zöld, bokor és zártabb helyen lévő kerítés, mert pár helyen volt ugyan toi-toi, de az kevésnek bizonyult. Egy templomot pedig inkább megóvtak a vonulástól.

pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

A nagyon hosszan vonuló magyar tábort látva nehezen volt elképzelhető, hogy a svájci szurkolók pariban lesznek ezzel a stadionban. A helyszínhez közeledve azért már vegyes volt a kép, de a stadionban aztán kiderült, hogy legalább akkora és legalább olyan hangos a svácji tábor is. Ami messze nem tett rosszat a hangulatnak eleinte. Ami már sokkal inkább lenyomta a magyar szurkolók hangulatát, az a magyar csapat meglepően enervált és kilátástalan játéka.

pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Annak a csapatnak a játékosai, amelyik leginkább a harcosságának köszönhette a kijutását az Európa-bajnokságra, képtelen volt párharcokat nyerni, az egész csapat védelme katasztrofális volt az első félidőben, hajmeresztő egyéni hibákkal, a támadójáték pedig esetleges volt. A svájci sokkal jobb, sokkal rutinosabb és tudatosabb csapatnak tűnt, amelyiknek még megfeszülnie sem kellett igazán, úgy focizta le a magyar válogatottat. Pedig Rossi nem akart kockáztatni, nem bontotta meg a megszokott védelmét, hiába nem játszik a klubjában Szalai Attila, és épült fel éppencsak a sérüléséből Fiola Attila.

A mindig a csapat mögött álló szurkolókon érződött, hogy sokkolta őket a válogatott nagyon gyenge játéka, a szünetben leginkább letaglózva söröztek, még a második félidő elején is elmaradt az elementáris szurkolás. Ekkor még a játékoson sem látszódott, hogy képesek lennének felpörögni, bőven benne volt egy súlyos vereség. Szoboszlai nagyon nem találta a ritmust, valamiért minden pontrúgást ő végzett el, nem jól, még azoknál is ő állt a labda mögé, amik a kaputól nagyon messze voltak, és csak fel kellett azokat ívelni.

Aztán valami megváltozott, a magyar csapat egyre többször jutott el a svájci 16-osig, Szoboszlai kérte a támogatást a lelátóról, és egy percre rá szépített is a válogatott. Ekkor volt olyan a hangulat, ami belehajszolhatta volna a szépítésbe a csapatot, ami viszont azzal is járt, hogy hátul sebezhető lett a csapat, a súlyos egyéni hibák miatt pedig végig benne volt, hogy egyenlítés helyett a svájciak biztosítják be a győzelmüket.

pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Végül ez utóbbi jött be, hiába védett nagyszerűen Gulácsi, messze a legjobb teljesítményt nyújtva a magyar csapatból. Sallai dicsérhető még talán, sokan mélyen a tudásuk alatt játszottak, a végén még Willi Orbán is óriásit hibázott, így lett 1-3.

Semleges nézők egészen biztosan nem a mostani meccs alapján szerettek bele a magyar csapatba, amelytől mindenki sokkal többet várt. Szoboszlai egyelőre nem tudott a csapat vezére lenni, abban voltunk gyengék az első félidőben, ami eddig az erősségünk volt, bár valójában semmi sem működött.

A folytatás szempontjából nehéz a helyzet, a csúcsformában kezdő németekkel találkozunk, aztán a gyenge skótokkal. De a gólkülönbségünk simán dönthet arról, hogy sikerül-e a bekerülni akár csak a legjobb négy harmadik helyezett közé.

A végén a himnuszt elénekelte a csapat a táborral, de annak a hangját elnyomta a svácjiak öröme.

A közvetítésünk itt követhető, a meccs összefoglalója pedig itt.

OTHER NEWS

5 hrs ago

Ideális lenne, ha ehhez a lehetőséghez minden gyermek hozzájuthatna

5 hrs ago

Az albán miniszterelnök irodájában kosarazott az egyik legnépszerűbb amerikai streamer

5 hrs ago

Végre jön a pályázat, amire sokan évek óta vártak

5 hrs ago

51 éves korában meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze

5 hrs ago

Durva lépésre készülnek az oroszok, nem írhatnak róluk akármit

5 hrs ago

Motorcsere Max Verstappennél és a Ferrarinál az F1-es Spanyol Nagydíjra! – hivatalos

5 hrs ago

Új rekord Debrecenben, elkészült a világ legnagyobb rántottája

5 hrs ago

Balásy Gyula megint óriásit kaszált a rogáni propaganda legyártásával

5 hrs ago

A kép azé, aki nézi, és alapesetben visszakapják a családok

5 hrs ago

Az OTP és Paks II. is megúszhatja a tizennegyedik szankciós csomag következményeit

5 hrs ago

Meteor vagy földrengés? Rejtélyes robbanások Toszkánában

5 hrs ago

Gazdasági bizonytalanság Franciaországban az előrehozott választások előtt

5 hrs ago

Átadták a Básti Lajos-díjat

5 hrs ago

Kiengedték a németek a garázdaság miatt őrizetbe vett két magyart

5 hrs ago

Komoly bajban a NATO, ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie Mark Rutténak

5 hrs ago

A 10 kedvenc filmünk Donald Sutherlandtől

6 hrs ago

Robbie Williams bemutatja az első saját művészeti alkotásait

6 hrs ago

Eb 2024: Az UEFA új szabályának értelmében eltiltást kapott a spanyol válogatott középpályás

6 hrs ago

Végre lezárulhat Novozánszki Fanni gyilkossági ügye

6 hrs ago

Magyar Péter balhéba keveredett egy buliban csütörtök este

7 hrs ago

Megérkeztek a Ferrari legújabb fejlesztései a Spanyol Nagydíjra!

7 hrs ago

Szombaton sem tágít a hőség, a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két vármegyére

7 hrs ago

Magyar Péter dulakodásba keveredett hajnalban egy szórakozóhelyen, biztonsági őrök vitték ki

7 hrs ago

24 ezred Norris és Verstappen között a spanyol FP1-en, Alonso okozott piros zászlót

7 hrs ago

Dél-amerikai játékvezető fújja a sípot a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzésén az Eb-n

7 hrs ago

Demszky Gábor tanácsot adott Karácsony Gergelynek

7 hrs ago

Viszlát narancsbőr! 7 étel, ami segít eltüntetni a cellulitot!

7 hrs ago

Szijjártó Péter szerint Magyarország részéről jogos az olimpiai álom fenntartása

7 hrs ago

Otthonában rabolták ki Roberto Baggiót

8 hrs ago

A csontjai között találták meg a lány papucsát

8 hrs ago

Varga Rékát választották meg az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének

8 hrs ago

Rogán Antal: „Feleségem egy rendkívül zárkózott ember”

8 hrs ago

Az alvászavar és a száraz bőr súlyos szervi betegségre is utalhat

8 hrs ago

Így lesz mindig finom illat az otthonodban: búcsúzz el örökre a kellemetlen szagoktól!

8 hrs ago

Lázár János: Budapesten csőd lesz, meg kell reformálni a helyi iparűzési adót

8 hrs ago

Így emlékezünk Donald Sutherlandre, a filmvilág legendájára

8 hrs ago

Ők voltak a legjobban öltözött magyar sztárok a JOY Social Media Awardon

8 hrs ago

Úgy is van: világrekorder rántotta született Debrencenben

8 hrs ago

Pusztai Liza és Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a vívó-Európa-bajnokságon

8 hrs ago

Egyensúly Intézet: Nagyjából 2,5-3 millió magyar tekinthető szegénynek