Nem nyugszik az újpesti Fidesz a vékonyhegyű tollak miatt: „Akik erről döntöttek, életük végéig Újpest szégyenei lesznek!”

nem nyugszik az újpesti fidesz a vékonyhegyű tollak miatt: „akik erről döntöttek, életük végéig újpest szégyenei lesznek!”

Egy nappal azután, hogy az érvénytelen szavazatok maratoni újraszámolása után a Nemzeti Választási Bizottság egyhangúlag megállapította Karácsony Gergely főpolgármester győzelmét, az újpesti Fidesz még mindig választási csalást kiált.

Nagy István volt alpolgármester a Facebookon arról írt, a kerületben tudatosan megtévesztették a választókat, amit „lehet joggal való visszaélésnek, de lehetne akár választási csalásnak is nevezni.”

Nagy szerint aznap, mikor Szentkirályi Alexandra bejelentette visszalépését, a helyi választási iroda

192 darab vékonyhegyű (0,38, 0,5 és 0,7 mm. vonalvastagsággal író) golyóstollat vásárolt az Újpesti Polgármesteri Hivatal közelében található Papír-Írószer boltból. A vásárlásról számlát is mellékelt.

„Azt ugye senki nem hiszi el, hogy az a munkavállaló, akit elküldtek a golyóstollakért, magától választotta ki a választékból a vékonyan fogó tollakat” – megvádolva a „helyi dékás agytrösztöt”, Déri Tibort, Trippon Norbertet és Bedő Katát, vagyis a városvezetést.

Miután Szentkirályi nevét „hajszálvékony vonallal” húzták át a szavazólapon, a gyengébben látó, de még az éles szemű szavazóknak sem tűnhetett fel, hogy

„az alig látható, akár nyomdahibának is tűnő vonal itt a kiesett jelölt „törlését” jelenti. Főleg, ha nem hallott róla, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépett a főpolgármester jelöltségtől és/vagy automatikusan a Fidesz logot kereste és jelölte meg mind az öt szavazólapon.”

(Megjegyeznénk, hogy a Fidesz Szentkirályi visszalépése után turbófokozatban mozgósított szombaton, így ha volt olyan fideszes, aki nem értesült Szentkirályi visszalépéséről, azt a párt a saját kudarcának is tarthatja.)

Nagy posztjára az újpesti fideszes polgármester-jelölt, Wintermantel Zsolt is ráerősített, mert azzal a szöveggel osztotta meg, hogy „aljas és átlátszó, ahogy ez történt, „akik erről döntöttek, életük végéig Újpest szégyenei lesznek!”

Wintermantel egyébként csúnyán kikapott a kerületben, a DK-s Trippon Norbert 47-35 százalékban verte.

Nagy István a szavazás után kifogást nyújtott be, de azt végül a Helyi Választási Bizottság elutasította.

A nagyon vékonyhegyű tollak használata miatt a IV. és VII. kerületben Vitézy Dávid is új választást kezdeményezett, de beadványát pénteken elutasította a Nemzeti Választási Bizottság, de itt még jöhet újabb jogorvoslat.

A DK Vitézy állításait annyival lerendezte, hogy Vitézy „hazudik, tehát fideszes”, és miközben a DK-t vádolta meg azzal, hogy manipulálta a választás eredményét, valójában a Fidesz próbált nyerni úgy, hogy az utolsó pillanatban visszaléptette jelöltjét.

Címlapi kép: Az ominózus szavazólap, Nagy István Facebook-oldaláról

OTHER NEWS

5 hrs ago

Vlagyimir Putyin megfenyegette Dél-Koreát, fegyverszállítmányok indulhatnak útnak

5 hrs ago

Ideális lenne, ha ehhez a lehetőséghez minden gyermek hozzájuthatna

5 hrs ago

Az albán miniszterelnök irodájában kosarazott az egyik legnépszerűbb amerikai streamer

5 hrs ago

Végre jön a pályázat, amire sokan évek óta vártak

5 hrs ago

51 éves korában meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze

5 hrs ago

Durva lépésre készülnek az oroszok, nem írhatnak róluk akármit

5 hrs ago

Motorcsere Max Verstappennél és a Ferrarinál az F1-es Spanyol Nagydíjra! – hivatalos

5 hrs ago

Új rekord Debrecenben, elkészült a világ legnagyobb rántottája

5 hrs ago

Balásy Gyula megint óriásit kaszált a rogáni propaganda legyártásával

5 hrs ago

A kép azé, aki nézi, és alapesetben visszakapják a családok

5 hrs ago

Az OTP és Paks II. is megúszhatja a tizennegyedik szankciós csomag következményeit

5 hrs ago

Meteor vagy földrengés? Rejtélyes robbanások Toszkánában

5 hrs ago

Gazdasági bizonytalanság Franciaországban az előrehozott választások előtt

5 hrs ago

Átadták a Básti Lajos-díjat

5 hrs ago

Kiengedték a németek a garázdaság miatt őrizetbe vett két magyart

5 hrs ago

Komoly bajban a NATO, ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie Mark Rutténak

5 hrs ago

A 10 kedvenc filmünk Donald Sutherlandtől

6 hrs ago

Robbie Williams bemutatja az első saját művészeti alkotásait

6 hrs ago

Eb 2024: Az UEFA új szabályának értelmében eltiltást kapott a spanyol válogatott középpályás

6 hrs ago

Végre lezárulhat Novozánszki Fanni gyilkossági ügye

6 hrs ago

Magyar Péter balhéba keveredett egy buliban csütörtök este

7 hrs ago

Megérkeztek a Ferrari legújabb fejlesztései a Spanyol Nagydíjra!

7 hrs ago

Szombaton sem tágít a hőség, a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két vármegyére

7 hrs ago

Magyar Péter dulakodásba keveredett hajnalban egy szórakozóhelyen, biztonsági őrök vitték ki

7 hrs ago

24 ezred Norris és Verstappen között a spanyol FP1-en, Alonso okozott piros zászlót

7 hrs ago

Dél-amerikai játékvezető fújja a sípot a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzésén az Eb-n

7 hrs ago

Demszky Gábor tanácsot adott Karácsony Gergelynek

7 hrs ago

Viszlát narancsbőr! 7 étel, ami segít eltüntetni a cellulitot!

8 hrs ago

Szijjártó Péter szerint Magyarország részéről jogos az olimpiai álom fenntartása

8 hrs ago

Otthonában rabolták ki Roberto Baggiót

8 hrs ago

A csontjai között találták meg a lány papucsát

8 hrs ago

Varga Rékát választották meg az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének

8 hrs ago

Rogán Antal: „Feleségem egy rendkívül zárkózott ember”

8 hrs ago

Az alvászavar és a száraz bőr súlyos szervi betegségre is utalhat

8 hrs ago

Így lesz mindig finom illat az otthonodban: búcsúzz el örökre a kellemetlen szagoktól!

8 hrs ago

Lázár János: Budapesten csőd lesz, meg kell reformálni a helyi iparűzési adót

9 hrs ago

Így emlékezünk Donald Sutherlandre, a filmvilág legendájára

9 hrs ago

Ők voltak a legjobban öltözött magyar sztárok a JOY Social Media Awardon

9 hrs ago

Úgy is van: világrekorder rántotta született Debrencenben

9 hrs ago

Pusztai Liza és Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a vívó-Európa-bajnokságon