„A futball örömforrás, olyan, mint a szerelem, megunhatatlan ajándék az élettől”

„a futball örömforrás, olyan, mint a szerelem, megunhatatlan ajándék az élettől”

„A futball örömforrás, olyan, mint a szerelem, megunhatatlan ajándék az élettől”

Két egészen más családból érkező, eltérő gyerekkort megélő és – így, a futball-Európa-bajnokság idején – részben még a világot is másképp látó ember barátságáról, életéről szól Fábri Péter és Jolsvai András Mire megszülettünk című könyve. Bár írásban folytatott beszélgetést ígérnek, inkább egymáshoz több ponton kapcsolódó, párhuzamos életrajzokat kapunk, ami azért roppant érdekes, mert nem csupán róluk, a dalszöveg-, illetve a regényíróról tudunk meg sok mindent, hanem Magyarország azon korszakairól is, amelyeket végigéltek.

„Ha lenne bennem akár egy szemernyi irigység is, sok mindenért irigyelhetnélek, a gyerekkorodért, a műveltségedért, a nyelvtudásodért, a kíváncsiságodért meg azért, hogy fiatalabb vagy nálam (két nappal, de milyen jól jönne az majd a végén), de azért komolyan sajnállak, hogy a futball ennyire kimaradt az életedből” – írja Jolsvai András (Szépen vagyunk, Az ember játszik, Holnapra jobb lesz, Két őszi nap Ujpesten) a könyv azon részében, amikor már megtudtunk egyet s mást a két főszereplőről.

Kezdjük akkor szép sorjában. Fábri Péter dalszövegírót (Ringlispíl, Titkosírás, Álomfejtés, Zenemozi) gyerekkorában az Operába vitték, a lakásuk a Zeneakadémiára nézett, ahova szintén rendszeresen jártak. Édesapja a Nemzeti Bankban dolgozott, édesanyja előadóművész volt és az Egyetemi Színpad irodalmi vezetője, gyerekkorában

írók, színészek, művészek adták náluk egymásnak a kilincset Latinovits Zoltántól Nagy Lászlón és Berek Katin át Bara Margitig.

Jolsvai András író ezzel szemben Újpesten nőtt fel (ahogyan azt már jó néhány regényéből is tudhatjuk), és mivel édesanyja belehalt a szülésbe, édesapja pedig disszidált, a nagyszülei nevelték fel. Nagyapjával a környék kiskocsmáiba járt, örökre megszeretve azok népét, és persze focimeccsekre.

Széteső, lecsúszó, kihaló család volt a miénk ekkoriban (...), csupa félrecsúszott sors, kitaposott cipő

– írja Jolsvai, aki egyetlen embert sem látott gyerekkorában a környezetében, aki olvasott volna.

A sereg és a bölcsészkar

Innen indulunk, ha a párhuzamos életrajzokat egymás mellé szeretnénk tenni, de a könyv nem itt kezdődik, ezeket a kis életrajzi morzsákat úgy kell összeszedegetni a sokfelé elkanyarodó, de mindvégig érdekfeszítő önéletírásokból. A könyv a katonasággal indul, egyrészt mert Jolsvai azt vélelmezte, hogy ők ketten ott, a vásárhelyi laktanyában találkoztak először 1972 kora őszén, másrészt mert

a rendszerváltás előtt felnövő férfiak közös traumatikus élménye a Magyar Néphadsereg.

Éppen abszurd volta miatt nem találkozhattak Fábri szerint, ő ugyanis rögtön a második napon elérte, hogy a gyengélkedőre kerüljön, onnan pedig, mint egyetlen lehetséges menekülőút, a kecskeméti Honvéd Kórház zárt osztályára, majd a szabad világba.

Ezért a tettért aztán azok, akik maradtak a sereg béklyói közt, hősként tisztelték, persze csak maguk között, ha egyáltalán megtudtak róla valamit.

A vásárhelyi tizenegy hónap egyébként meghatározó jelentőséggel bírt az életemben. Ott számoltam le minden korábbi illúziómmal a környező világot illetően, ott döntöttem el, hogy nekem ehhez a hatalomhoz semmilyen közöm nem lesz, lehet a továbbiakban

– írja Jolsvai.

Az első személyes találkozás valószínűleg az ELTE bölcsészkarán történt, ami a 70-es években szintén meghatározó hely volt. Fábri Péter elmondása szerint élete egyik legfontosabb beszélgetése a dramaturgként is dolgozó Fodor Géza esztétával történt, aki azt mondta neki: ha a bölcsészkaron egyetlen jó tanára sem lett volna, akkor is rengeteget tanult volna – észrevétlenül.

Az egyetemek belső rendszere ugyanis egy sok száz éves belső fejlődés eredménye. Ahogyan az egyetem felépül, az nem más, mint a tudás szerkezete. Ha végigcsináltad az egyetemet, ez a szerkezet valahol mélyen a te fejedben is ott lesz, függetlenül attól, hogy mi épül rá

– mondta Fábrinak Fodor Géza.

„Ebből értettem meg, hogyan működik a kultúra, és mit jelent az, hogy mi az európai kultúrában élünk. Hogy (...) nem az az igazi tudás, amiről tudjuk, hogy tudjuk, hanem az, amiről nem is tudjuk, hogy tudjuk” – összegezte Fábri Péter.

A futball örömforrás 

S ha már a futball-Európa-bajnokság idejét éljük, nézzük meg, mit gondol a két ember a fociról. „Én azon kisszámú férfiak közé tartozom, akiket nemhogy nem érdekel a futball, de még csak nem is értik, mi lehet azon érdekes” – írja Fábri Péter. Ezzel szemben Jolsvai így vélekedik:

A futball örömforrás, olyan, mint a szerelem (és az irodalom). Sokan tudják ezt, az írók közül is, elég, ha csak Esterházyra utalunk itt. (...) A foci megunhatatlan ajándék az élettől.

A könyvben bepillantást nyerhetünk az értelmiség rendszerváltás előtti életébe, a szamizdatok világába, abba, hogyan zajlott az élet a bölcsészkaron, a Színművészeti Főiskolán, ahova Fábri Péter járt egy ideig; képet kapunk az irodalom és a zene világáról, kulisszatitkairól; és egy sor történet szól mások mellett Szinetár Miklósról, Vitray Tamásról vagy Békés Pálról, tanárokról, osztály- és pályatársakról.

Aki élt már ezekben az időkben, és mozgott ilyen körökben, annak azért lesz izgalmas mindezt olvasni, aki nem, annak azért.

Aki pedig úgy sejti, hogy az élete valamilyen ponton keresztezte valamelyik szerzőét, az lapozza fel a megfelelő fejezetet. Újságíróként például érdekes belelátni a (megszűnő) kiadók és a (szintén megszűnő) szerkesztőségek világába.

Skriblerek világa 

„Az élet furcsa fintora, hogy ugyanazon a napon kaptam két állásajánlatot: az egyik az Irodalomtudományi Intézet frissen kinevezett osztályvezetőjétől, Dávidházi Pétertől érkezett, a másik a Magyar Nemzet rovatvezetőjétől, Boros Istvántól. Egy napom volt eldönteni, hogy tudós legyen-e belőlem, vagy skribler” – írja Jolsvai. Az utókor és a volt kollégák már tudják, amit e könyv olvasói is megtudhatnak, hogy végül az utóbbi felé billent a mérleg. Így kerül aztán szóba a könyvben Martin József, Malonyai Péter vagy Javorniczky István is.

Jolsvai a dédszüleiről is ír a könyvben, és ez a családtörténeti vázlat annyira beindította a fantáziáját, hogy regény is született belőle Édesszájúak címmel, amit a héten mutattak be. De ez már egy másik történet.

Jolsvai András – Fábri Péter: Mire megszülettünk – Négykezes önéletrajz Kalligram Könyvkiadó, 2024

(Borítókép:  Jolsvai András – Fábri Péter: Mire megszülettünk című könyve. Fotó: Fekete Tímea / Index)

OTHER NEWS

5 hrs ago

Vlagyimir Putyin megfenyegette Dél-Koreát, fegyverszállítmányok indulhatnak útnak

5 hrs ago

Ideális lenne, ha ehhez a lehetőséghez minden gyermek hozzájuthatna

5 hrs ago

Az albán miniszterelnök irodájában kosarazott az egyik legnépszerűbb amerikai streamer

5 hrs ago

Végre jön a pályázat, amire sokan évek óta vártak

5 hrs ago

51 éves korában meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze

5 hrs ago

Durva lépésre készülnek az oroszok, nem írhatnak róluk akármit

5 hrs ago

Motorcsere Max Verstappennél és a Ferrarinál az F1-es Spanyol Nagydíjra! – hivatalos

5 hrs ago

Új rekord Debrecenben, elkészült a világ legnagyobb rántottája

5 hrs ago

Balásy Gyula megint óriásit kaszált a rogáni propaganda legyártásával

5 hrs ago

A kép azé, aki nézi, és alapesetben visszakapják a családok

5 hrs ago

Az OTP és Paks II. is megúszhatja a tizennegyedik szankciós csomag következményeit

5 hrs ago

Meteor vagy földrengés? Rejtélyes robbanások Toszkánában

5 hrs ago

Gazdasági bizonytalanság Franciaországban az előrehozott választások előtt

5 hrs ago

Átadták a Básti Lajos-díjat

5 hrs ago

Kiengedték a németek a garázdaság miatt őrizetbe vett két magyart

5 hrs ago

Komoly bajban a NATO, ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie Mark Rutténak

5 hrs ago

A 10 kedvenc filmünk Donald Sutherlandtől

6 hrs ago

Robbie Williams bemutatja az első saját művészeti alkotásait

6 hrs ago

Eb 2024: Az UEFA új szabályának értelmében eltiltást kapott a spanyol válogatott középpályás

6 hrs ago

Végre lezárulhat Novozánszki Fanni gyilkossági ügye

6 hrs ago

Magyar Péter balhéba keveredett egy buliban csütörtök este

7 hrs ago

Megérkeztek a Ferrari legújabb fejlesztései a Spanyol Nagydíjra!

7 hrs ago

Szombaton sem tágít a hőség, a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két vármegyére

7 hrs ago

Magyar Péter dulakodásba keveredett hajnalban egy szórakozóhelyen, biztonsági őrök vitték ki

7 hrs ago

24 ezred Norris és Verstappen között a spanyol FP1-en, Alonso okozott piros zászlót

7 hrs ago

Dél-amerikai játékvezető fújja a sípot a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzésén az Eb-n

7 hrs ago

Demszky Gábor tanácsot adott Karácsony Gergelynek

7 hrs ago

Viszlát narancsbőr! 7 étel, ami segít eltüntetni a cellulitot!

8 hrs ago

Szijjártó Péter szerint Magyarország részéről jogos az olimpiai álom fenntartása

8 hrs ago

Otthonában rabolták ki Roberto Baggiót

8 hrs ago

A csontjai között találták meg a lány papucsát

8 hrs ago

Varga Rékát választották meg az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének

8 hrs ago

Rogán Antal: „Feleségem egy rendkívül zárkózott ember”

8 hrs ago

Az alvászavar és a száraz bőr súlyos szervi betegségre is utalhat

8 hrs ago

Így lesz mindig finom illat az otthonodban: búcsúzz el örökre a kellemetlen szagoktól!

8 hrs ago

Lázár János: Budapesten csőd lesz, meg kell reformálni a helyi iparűzési adót

9 hrs ago

Így emlékezünk Donald Sutherlandre, a filmvilág legendájára

9 hrs ago

Ők voltak a legjobban öltözött magyar sztárok a JOY Social Media Awardon

9 hrs ago

Úgy is van: világrekorder rántotta született Debrencenben

9 hrs ago

Pusztai Liza és Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a vívó-Európa-bajnokságon