„A futball örömforrás, olyan, mint a szerelem, megunhatatlan ajándék az élettől”

„A futball örömforrás, olyan, mint a szerelem, megunhatatlan ajándék az élettől”

Két egészen más családból érkező, eltérő gyerekkort megélő és – így, a futball-Európa-bajnokság idején – részben még a világot is másképp látó ember barátságáról, életéről szól Fábri Péter és Jolsvai András Mire megszülettünk című könyve. Bár írásban folytatott beszélgetést ígérnek, inkább egymáshoz több ponton kapcsolódó, párhuzamos életrajzokat kapunk, ami azért roppant érdekes, mert nem csupán róluk, a dalszöveg-, illetve a regényíróról tudunk meg sok mindent, hanem Magyarország azon korszakairól is, amelyeket végigéltek.

„Ha lenne bennem akár egy szemernyi irigység is, sok mindenért irigyelhetnélek, a gyerekkorodért, a műveltségedért, a nyelvtudásodért, a kíváncsiságodért meg azért, hogy fiatalabb vagy nálam (két nappal, de milyen jól jönne az majd a végén), de azért komolyan sajnállak, hogy a futball ennyire kimaradt az életedből” – írja Jolsvai András (Szépen vagyunk, Az ember játszik, Holnapra jobb lesz, Két őszi nap Ujpesten) a könyv azon részében, amikor már megtudtunk egyet s mást a két főszereplőről.

Kezdjük akkor szép sorjában. Fábri Péter dalszövegírót (Ringlispíl, Titkosírás, Álomfejtés, Zenemozi) gyerekkorában az Operába vitték, a lakásuk a Zeneakadémiára nézett, ahova szintén rendszeresen jártak. Édesapja a Nemzeti Bankban dolgozott, édesanyja előadóművész volt és az Egyetemi Színpad irodalmi vezetője, gyerekkorában

írók, színészek, művészek adták náluk egymásnak a kilincset Latinovits Zoltántól Nagy Lászlón és Berek Katin át Bara Margitig.

Jolsvai András író ezzel szemben Újpesten nőtt fel (ahogyan azt már jó néhány regényéből is tudhatjuk), és mivel édesanyja belehalt a szülésbe, édesapja pedig disszidált, a nagyszülei nevelték fel. Nagyapjával a környék kiskocsmáiba járt, örökre megszeretve azok népét, és persze focimeccsekre.

Széteső, lecsúszó, kihaló család volt a miénk ekkoriban (...), csupa félrecsúszott sors, kitaposott cipő

– írja Jolsvai, aki egyetlen embert sem látott gyerekkorában a környezetében, aki olvasott volna.

A sereg és a bölcsészkar

Innen indulunk, ha a párhuzamos életrajzokat egymás mellé szeretnénk tenni, de a könyv nem itt kezdődik, ezeket a kis életrajzi morzsákat úgy kell összeszedegetni a sokfelé elkanyarodó, de mindvégig érdekfeszítő önéletírásokból. A könyv a katonasággal indul, egyrészt mert Jolsvai azt vélelmezte, hogy ők ketten ott, a vásárhelyi laktanyában találkoztak először 1972 kora őszén, másrészt mert

a rendszerváltás előtt felnövő férfiak közös traumatikus élménye a Magyar Néphadsereg.

Éppen abszurd volta miatt nem találkozhattak Fábri szerint, ő ugyanis rögtön a második napon elérte, hogy a gyengélkedőre kerüljön, onnan pedig, mint egyetlen lehetséges menekülőút, a kecskeméti Honvéd Kórház zárt osztályára, majd a szabad világba.

Ezért a tettért aztán azok, akik maradtak a sereg béklyói közt, hősként tisztelték, persze csak maguk között, ha egyáltalán megtudtak róla valamit.

A vásárhelyi tizenegy hónap egyébként meghatározó jelentőséggel bírt az életemben. Ott számoltam le minden korábbi illúziómmal a környező világot illetően, ott döntöttem el, hogy nekem ehhez a hatalomhoz semmilyen közöm nem lesz, lehet a továbbiakban

– írja Jolsvai.

Az első személyes találkozás valószínűleg az ELTE bölcsészkarán történt, ami a 70-es években szintén meghatározó hely volt. Fábri Péter elmondása szerint élete egyik legfontosabb beszélgetése a dramaturgként is dolgozó Fodor Géza esztétával történt, aki azt mondta neki: ha a bölcsészkaron egyetlen jó tanára sem lett volna, akkor is rengeteget tanult volna – észrevétlenül.

Az egyetemek belső rendszere ugyanis egy sok száz éves belső fejlődés eredménye. Ahogyan az egyetem felépül, az nem más, mint a tudás szerkezete. Ha végigcsináltad az egyetemet, ez a szerkezet valahol mélyen a te fejedben is ott lesz, függetlenül attól, hogy mi épül rá

– mondta Fábrinak Fodor Géza.

„Ebből értettem meg, hogyan működik a kultúra, és mit jelent az, hogy mi az európai kultúrában élünk. Hogy (...) nem az az igazi tudás, amiről tudjuk, hogy tudjuk, hanem az, amiről nem is tudjuk, hogy tudjuk” – összegezte Fábri Péter.

A futball örömforrás 

S ha már a futball-Európa-bajnokság idejét éljük, nézzük meg, mit gondol a két ember a fociról. „Én azon kisszámú férfiak közé tartozom, akiket nemhogy nem érdekel a futball, de még csak nem is értik, mi lehet azon érdekes” – írja Fábri Péter. Ezzel szemben Jolsvai így vélekedik:

A futball örömforrás, olyan, mint a szerelem (és az irodalom). Sokan tudják ezt, az írók közül is, elég, ha csak Esterházyra utalunk itt. (...) A foci megunhatatlan ajándék az élettől.

A könyvben bepillantást nyerhetünk az értelmiség rendszerváltás előtti életébe, a szamizdatok világába, abba, hogyan zajlott az élet a bölcsészkaron, a Színművészeti Főiskolán, ahova Fábri Péter járt egy ideig; képet kapunk az irodalom és a zene világáról, kulisszatitkairól; és egy sor történet szól mások mellett Szinetár Miklósról, Vitray Tamásról vagy Békés Pálról, tanárokról, osztály- és pályatársakról.

Aki élt már ezekben az időkben, és mozgott ilyen körökben, annak azért lesz izgalmas mindezt olvasni, aki nem, annak azért.

Aki pedig úgy sejti, hogy az élete valamilyen ponton keresztezte valamelyik szerzőét, az lapozza fel a megfelelő fejezetet. Újságíróként például érdekes belelátni a (megszűnő) kiadók és a (szintén megszűnő) szerkesztőségek világába.

Skriblerek világa 

„Az élet furcsa fintora, hogy ugyanazon a napon kaptam két állásajánlatot: az egyik az Irodalomtudományi Intézet frissen kinevezett osztályvezetőjétől, Dávidházi Pétertől érkezett, a másik a Magyar Nemzet rovatvezetőjétől, Boros Istvántól. Egy napom volt eldönteni, hogy tudós legyen-e belőlem, vagy skribler” – írja Jolsvai. Az utókor és a volt kollégák már tudják, amit e könyv olvasói is megtudhatnak, hogy végül az utóbbi felé billent a mérleg. Így kerül aztán szóba a könyvben Martin József, Malonyai Péter vagy Javorniczky István is.

Jolsvai a dédszüleiről is ír a könyvben, és ez a családtörténeti vázlat annyira beindította a fantáziáját, hogy regény is született belőle Édesszájúak címmel, amit a héten mutattak be. De ez már egy másik történet.

Jolsvai András – Fábri Péter: Mire megszülettünk – Négykezes önéletrajz Kalligram Könyvkiadó, 2024

(Borítókép:  Jolsvai András – Fábri Péter: Mire megszülettünk című könyve. Fotó: Fekete Tímea / Index)