A Karmelita szomszédságában lelhet otthonra a Hadtörténeti Múzeum

a karmelita szomszédságában lelhet otthonra a hadtörténeti múzeum

A Karmelita szomszédságában lelhet otthonra a Hadtörténeti Múzeum

A Karmelita mellé, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Múzeum a péntek esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint. A Kapisztrán térről a Bálnába költöző múzeum visszatérhet a várba, a Dísz tér 17. szám alatti ingatlan épületébe. A költözésre konkrét határidőket nem szabtak meg, 2026-ban foglalhatják el új otthonukat.

Megjelent a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának elhelyezéséről szóló kormányhatározat a péntek esti Magyar Közlönyben.

A Hadtörténeti Múzeum kiköltöztetése a Kapisztrán téri épületéből még 2022-ben kezdődött el. 2023 tavaszán teljesen be is zárták a kiállításokat, a múzeum jövője bizonytalan volt. A Honvédelmi Minisztérium tavaly novemberi közleményében azt írta, hogy bár az elmúlt hónapokban a múzeum – történetében először – a megszokottól teljesen eltérő környezetben és vadonatúj megközelítéssel tartott tárlatot a budapesti Bálna Honvédelmi Központban, kiderült, hogy hol lelhet végső otthonra az intézmény a következő években.

„A magyar katona hősiességének és a magyar vitézség ezer évének gazdag katonai örökségét méltó módon kívánja majd bemutatni a megújult HIM, amely feladatához méltó helyszínre talált a nemzeti történelem szíve közepének számító budai Várnegyedben található Szent György téren” – fogalmazott akkor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A pénteken megjelent kormányhatározat szerint a kormány egyetért a nemzeti ereklyékből álló állandó és időszaki kiállítások megvalósítása érdekében a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. vagyonkezelésében lévő és általa üzemeltetett

Honvéd Főparancsnokság épületében – Budapest I. kerület, Dísz tér 17. alatti ingatlan – történő elhelyezésével.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bár felmerült, hogy a múzeumot a budai várból vidékre, Székesfehérvárra költöztethetik, az mégis maradhat a várban, mindössze néhány utcával arrébb, így Orbán Viktor miniszterelnök irodájának, a Karmelitának a közvetlen szomszédjai lehetnek. A költözésre konkrét határidőket nem szabtak meg.

2026-ban foglalhatják el új otthonukat

A Honvédelmi Minisztérium tavaly novemberi közleményében kifejtette, hogy a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen elhelyezkedő, neoreneszánsz stílusú, patinás épület tetőszerkezete a II. világháborúban megsérült. Jóllehet a sérülések korántsem voltak végzetesek, 1949-ben mégis rommá nyilvánították, és 1962-re fokozatosan visszabontották az első emelet magasságáig. 2012–2014 között az épület részleges felújításon esett át, a külső homlokzatát megtisztították, a főbejárat korhű kaput kapott, és az előcsarnok reneszánsz ízlést tükröző díszítését is sikerült rekonstruálni.

„A felújítás alatt álló épület eredeti magasságában és pompájában születik újjá” – írták a közleményben.

Múzeumi célokra épül, a jövőben a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, 2500 négyzetméternyi kiállítótérrel ad helyet a hadtörténeti kiállításoknak, egyúttal irodák is helyet kapnak területén

– fogalmazott a minisztérium. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint szükséges, hogy a fiatalok megismerjék a Magyar Honvédséget és annak történetét, „hiszen múltunk tisztelete nélkül nincs jövőnk”. A közlemény szerint a megújult Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2026-ra foglalhatja el véglegesen új helyét.

OTHER NEWS

5 hrs ago

Vlagyimir Putyin megfenyegette Dél-Koreát, fegyverszállítmányok indulhatnak útnak

5 hrs ago

Ideális lenne, ha ehhez a lehetőséghez minden gyermek hozzájuthatna

5 hrs ago

Az albán miniszterelnök irodájában kosarazott az egyik legnépszerűbb amerikai streamer

5 hrs ago

Végre jön a pályázat, amire sokan évek óta vártak

5 hrs ago

51 éves korában meghalt Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze

5 hrs ago

Durva lépésre készülnek az oroszok, nem írhatnak róluk akármit

5 hrs ago

Motorcsere Max Verstappennél és a Ferrarinál az F1-es Spanyol Nagydíjra! – hivatalos

5 hrs ago

Új rekord Debrecenben, elkészült a világ legnagyobb rántottája

5 hrs ago

Balásy Gyula megint óriásit kaszált a rogáni propaganda legyártásával

5 hrs ago

A kép azé, aki nézi, és alapesetben visszakapják a családok

5 hrs ago

Az OTP és Paks II. is megúszhatja a tizennegyedik szankciós csomag következményeit

5 hrs ago

Meteor vagy földrengés? Rejtélyes robbanások Toszkánában

5 hrs ago

Gazdasági bizonytalanság Franciaországban az előrehozott választások előtt

5 hrs ago

Átadták a Básti Lajos-díjat

6 hrs ago

Kiengedték a németek a garázdaság miatt őrizetbe vett két magyart

6 hrs ago

Komoly bajban a NATO, ezekkel a nehézségekkel kell megküzdenie Mark Rutténak

6 hrs ago

A 10 kedvenc filmünk Donald Sutherlandtől

7 hrs ago

Robbie Williams bemutatja az első saját művészeti alkotásait

7 hrs ago

Eb 2024: Az UEFA új szabályának értelmében eltiltást kapott a spanyol válogatott középpályás

7 hrs ago

Végre lezárulhat Novozánszki Fanni gyilkossági ügye

7 hrs ago

Magyar Péter balhéba keveredett egy buliban csütörtök este

7 hrs ago

Megérkeztek a Ferrari legújabb fejlesztései a Spanyol Nagydíjra!

7 hrs ago

Szombaton sem tágít a hőség, a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két vármegyére

7 hrs ago

Magyar Péter dulakodásba keveredett hajnalban egy szórakozóhelyen, biztonsági őrök vitték ki

7 hrs ago

24 ezred Norris és Verstappen között a spanyol FP1-en, Alonso okozott piros zászlót

7 hrs ago

Dél-amerikai játékvezető fújja a sípot a magyar válogatott sorsdöntő mérkőzésén az Eb-n

7 hrs ago

Demszky Gábor tanácsot adott Karácsony Gergelynek

7 hrs ago

Viszlát narancsbőr! 7 étel, ami segít eltüntetni a cellulitot!

8 hrs ago

Szijjártó Péter szerint Magyarország részéről jogos az olimpiai álom fenntartása

8 hrs ago

Otthonában rabolták ki Roberto Baggiót

8 hrs ago

A csontjai között találták meg a lány papucsát

8 hrs ago

Varga Rékát választották meg az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének

8 hrs ago

Rogán Antal: „Feleségem egy rendkívül zárkózott ember”

8 hrs ago

Az alvászavar és a száraz bőr súlyos szervi betegségre is utalhat

8 hrs ago

Így lesz mindig finom illat az otthonodban: búcsúzz el örökre a kellemetlen szagoktól!

9 hrs ago

Lázár János: Budapesten csőd lesz, meg kell reformálni a helyi iparűzési adót

9 hrs ago

Így emlékezünk Donald Sutherlandre, a filmvilág legendájára

9 hrs ago

Ők voltak a legjobban öltözött magyar sztárok a JOY Social Media Awardon

9 hrs ago

Úgy is van: világrekorder rántotta született Debrencenben

9 hrs ago

Pusztai Liza és Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a vívó-Európa-bajnokságon