Furcsa jelenséget vettek észre New York felett
Furcsa jelenséget vettek észre New York felett
Rejtélyes „repülő hengert” látott egy utas egy leszálló gép ablakából március végén New York égboltján. Már egy ideje találgatják, mi lehetett az pontosan, egyelőre a szakértők sem tudtak választ adni. Az ügyben a Szövetségi Légügyi Hivatalt is keresték, a válaszuk a napokban érkezett meg.
Azonosítatlan repülő tárgyat figyelt meg egy utas New York felett egy leszálláshoz készülő repülőgép ablakából március végén. Az illető a Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA) is értesítette – írja a New York Post.
„Az első dolog, amit tettem, hogy e-mailt küldtem az FAA-nak, hogy tudassam velük, mit láttam. Lehet, hogy biztonsági kockázatot jelentett, de sajnos nem kaptam választ tőlük” – mondta Michelle Reyes szerdán a NewsNationnek.
A nő előzőleg azt írta, hogy videóra vette a rejtélyes „repülő hengert”, valamint fotókat is megosztott róla a közösségi médiában. Korábbi posztjában azt írta:
Láttam egy ufót tegnap hazafelé jövet! Tud valaki segíteni nekem azonosítani, hogy mi ez?
A járaton állítólag egy másik személy is látta a furcsa jelenséget.
Megszólalt a szakértő
Thomas Wertman, az ohiói Mutual UFO Network (civil önkéntesekből álló szervezet, amely a bejelentett UFO-észleléseket tanulmányozza) igazgatója a felvétel alapján a New York Postnak azt mondta, a sötét tárgy nagyjából 760 méter magasságban haladt, és „viszonylag közel volt a leszálláshoz készülő repülőgéphez”.
A szakértő az objektum magassága, alakja és elhelyezkedése alapján kizártnak tartja, hogy helikopterről, drónról vagy katonai helikopterről lenne szó. „A drónoknak nem szabadna ilyen magasságban repülniük – legalábbis legálisan. Ha valami katonai védelemmel vagy bűnüldözéssel kapcsolatos dologról lenne szó, akkor az nem lenni ilyen közel egy fő repülési sávhoz. Ez potenciális veszélyt jelenthet” – mondta az UFO-kutató.
Hozzátette, a repülőgép, amelyen a nő utazott, nagyjából 15 percre volt a LaGuardia repülőtértől, és valószínűleg 230 mérföld/órás sebességgel haladt, amikor a videó készült. „És nem úgy tűnik, mintha manipulálták volna a felvételt” – fogalmazott. Ugyanakkor a szakértő szerint további vizsgálatokra lenne szükség.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) egyik tisztviselője csütörtökön közölte, hogy a pilótáktól nem érkezett jelentés a rejtélyes jelenségről.