Lemondott az atv.hu idén év elején kinevezett főszerkesztője
Lemondott az atv.hu idén év elején kinevezett főszerkesztője
A negyedév után a posztról leköszönő főszerkesztő marad az ATV Csoportnál.
Idén januárban írta meg a Media1, hogy Szlazsánszky Ferenc helyett Szabó Bianka lett az ATV.hu főszerkesztője, akit házon belülről kértek fel a feladatra. Most portálunk megtudta, hogy néhány hónap újra változás volt a napokban az ATV portáljánál, így már nem Szabó Bianka vezeti a szerkesztőséget.
Megtudtuk azt is, hogy Szabó maga kezdeményezte, hogy leadná az ATV internetes portáljának vezetői feladatait.
Ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre az ATV sajtóosztályáról azt írták, hogy májustól az atv.hu-n profiltisztább politikai tartalmat kapnak az olvasók. A szakmai munkát a hónap elejétől Semsei László vezeti főszerkesztőként. Hozzátették, hogy Semsei László ezt a feladatot korábban már sikeresen ellátta. Megerősítették, hogy Szabó Bianka saját kezdeményezésére más munkát lát el a jövőben a cégcsoporton belül: a naphire.hu bulvárportál szerkesztőjeként folytatja a karrierjét, valamint tudásával tovább erősíti az ATV Híradó csapatát is.