A Red Bull-család korábbi tagja szerint az RB20 „legyőzhetetlen” lesz
Max Verstappen, Red Bull Racing RB20
A Red Bull lényegében mindenkit meglepett, amikor lehullt a lepel az idei masinájáról, hiszen a csapat szinte homlokegyenest eltérő utat választott, mint az őket másolni próbáló legtöbb alakulat. A tesztet követően pedig máris az a konszenzus, hogy a bikások idei autója továbbra is messze az ellenfelek előtt járhat.
Így gondolja ezt a 2009 és 2011 között a Toro Rossónál megforduló Alguersuari is: „Az idei Red Bull… egy repülőt alkottak. És szerintem ez a leggyönyörűbb autó” – nyilatkozta az egykori pilóta a spanyol LaSextának. „Max sosem hibázik, és ezért legyőzhetetlenek ők együtt.”
Hogy a Red Bull után melyik csapat következik az erősorrendben, azt viszont továbbra is nehéz belőni, bár az is igaz, hogy talán a Ferrari mutatta a legígéretesebb teljesítményt a három nap során, hiszen az SF-24-es az időmérős és a versenyszimulációkat tekintve is jónak tűnt, miközben a tavalyi gumikopási gondjaikon is sikerült javítaniuk.
Mögöttük viszont már tényleg szabad a gazda. Alguersuari az erősorrendet illetően még elmondta, hogy szerinte az Aston Martin sem rossz, de a Ferrarinál biztosan nem jobbak jelenleg.
Verstappen eközben arról beszélt, hogy szerinte teljesen normális, hogy az ellenfelek megpróbálják őket megingatni.
Watch: Bemutatkozott a Ferrari 2024-es F1-es autója