Visszatérhet Somos András az ATV képernyőjére? Interjú a volt műsorvezetővel és Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával
Visszatérhet Somos András az ATV képernyőjére? Interjú a volt műsorvezetővel és Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával
Somos Andrást, az ATV tizennégy év után, néhány hónapja távozó műsorvezetőjét hívta meg a Media1 e heti podcast- és rádióműsorába, hogy átbeszéljük mindazt, ami a távozásához vezetett. A műsor második felében aztán váratlan fordulatként, Somost is nagyon meglepve, telefonon kapcsoltuk Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját is. Íme a Media1 rendhagyó podcast adásának hanganyaga és az írásos összefoglaló.
Mint ismert, Somos András újságíró, az ATV Start és Fórum című műsorainak műsorvezetője február 21-én, 14 év után távozott az ATV stábjából. A távozást, melyet Somos András maga jelentett be a közösségi médiában, megelőzte egy, a Telexen előző nap megjelent újságcikk, mely azzal foglalkozott, hogy a Start című műsor élő adásában Márki-Zay Péter ezzel ellentétes állítását pontosítandó az ügyvédként is tevékenykedő műsorvezető kijelentette, hogy Kaleta Gábor perui nagykövet nem pedofil, nem pedofilíáért ítélték el, hanem gyermekpornográf tartalmak birtokláséért.
Amikor a Telex megkereste a témával kapcsolatos, az ATV műsorvezetőjét bíráló újságcikk megjelenése előtt az ATV-t, a csatorna vezetése elhatárolódott a műsorvezetőjétől elhangzottaktól, illetve jelezték, hogy egy fegyelmi eljárás keretében szankcionálni fogják a műsorvezetőt. Somos még az adás napján bocsánatot kért, azt írta, rosszul fogalmazta meg a véleményét és hangsúlyozta, hogy elítéli a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételek tárolását is:
„Reggel rosszul fogalmaztam meg az ATV Magyarország Startban a Kaleta Gáborral kapcsolatos ügyben a véleményemet. Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofilbűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény. Elítélem a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző” – írta ki a Facebookra.
Somos másnap a Telex cikkében említett fegyelmi eljárás lefolytatását ki sem várva vállalta a felelősséget, újra elnézést kért és bejelentette a távozását. Ezt a csatorna, megköszönve a közel másfél évtizedes áldozatos munkáját, elfogadta.
Somos távozása után a nézők egy része azt követelte, hogy térjen vissza a képernyőre – petíció indult mellette, amit nagyon sokan támogattak és rengeteg hozzászólás is érkezett, többek között portálunk is nagy számban kapott ilyeneket.
Ilyen előzmények után hívtuk meg a volt ATV-s műsorvezetőt egy stúdióbeszélgetésre a Media1 podcast- és rádióműsorába, hogy az ügyet, immáron több mint két hónap távlatából alaposan kibeszélhessük.
Műsorunk elején Somos András elmondta, hogy érzi magát most, hogy immáron több mint két hónapja nem vesz részt az ATV műsoraiban, mint azt 14 éven át. A hallgatóknak is elárulta, hogy amikor megérkezett a stúdióba, ahol a beszélgetésünk vele készült, véletlenül, megszokásból a műsorvezetői székbe ült be. (A felvételt a Media1 műsorát sugárzó egyik rádió egyikében, a Spirit FM stúdiójában rögzítettük.)
Somos úgy érezte, vállalnia kell a felelősséget
Somos megerősítette, hogy saját elhatározásából döntött úgy, hogy februárban távozik a csatornától, miután félreérthető kijelentéseket tett. Azt mondta, úgy érezte, vállalnia kell a felelősséget a történtekért. Párja, Gulyás Eszter egyébként továbbra is az ATV Híradó munkatársa maradt, és továbbra is nagyon kedvesek, korrektek vele.
Somos elmondta a Media1 műsorában, hogy hogyan látja mostani fejjel az ATV-től történő távozásához vezető ominózus műsorban történteket.
Somos kiemelte, hogy jogászként és újságíróként úgy érezte, hogy kötelessége helyesbítenie Márki-Zay Péter Kaletára vonatkozó állítását, hogy Kaletát pedofíliáért ítélték el, mivel az állítás jogi értelemben nem állja meg a helyét. Neki mint műsorvezetőnek a jelen nem lévő személy személyiségi jogait sértő, a vendég által tett kijelentéseket helyesbítenie kellett a médiatörvény alapján is. Később viszont be kellett látnia, hogy rosszul mérte fel azt, hogy a köznyelvben sokan azt is pedofil bűncselekménynek nevezik, amit a jog nem így említ, így félreérthetővé vált a kijelentése, holott csak a fogalmakat szerette volna rendbe tenni.
Somos azt mondta, az adás után, a stúdióból kilépve és aznap napközben nem érzékelte, hogy botrány lenne a történtekből, egészen addig nem is volt gond, amíg a Telex fel nem kapta az elhangzottakat. Ő maga az egészről úgy értesült, hogy felhívta őt az ATV vezérigazgatója, hogy a Telex megkereste őt az elhangzottak miatt.
Somos azt mondta, rosszul mérte fel, hogy ott, abban a rövid műsoridőben ki tudja-e fejteni jól a gondolatát a témával kapcsolatban. Rövid időn belül elkerült tőle a szó a műsorvezető kollégájához, így félbeszakadt a Kaletával kapcsolatos párbeszéd ezen része. Ráadásul utána néhányan csak egy mondatot emeltek ki, nem pedig a teljes beszélgetést, amely alapján már érthetőbb lett volna mindenki számára, hogy mit próbált mondani. Somos megismételte, hogy maximálisan elítéli a gyermekpornográf felvételek birtoklását is, tehát semmiképp sem mentegetni próbálta Kaletát, hanem csak az eltérő fogalmakat tisztázni.
Somos azt is mondta, olyannyira elítéli Kaleta tettét a kiskorúakat ábrázoló szexfotók tárolásával kapcsolatban, hogy korábban beszélt is róla nyilvánosan, hogy mennyire felháborítja a rá kiszabott enyhe ítélet, tehát mentegetni semmiképp sem kívánta a Startban.
Márki-Zay Péter felhívta Somost az ATV-től történő távozása után
Szóba került az is, mit gondol Somos arról a mémről, amelyet Márki-Zay Péter pártja osztott meg a neten. Az ominózus mém készítői együtt szerepeltették Somost Pálffy Istvánnal, a volt HírTV-s műsorvezetővel, aki az első HírTV-s adásnapja után tavaly nyáron belebukott abba, hogy türelmet kért a pedofiloknak, valamint Bohár Dániellel, a Megafon nemrég hamisításon ért véleményvezérével, valamint Deutsch Tamás fideszes politikussal. A mémen az érintettek névtábláját tartalmazó szobák ajtaja alól vér folyt ki, miután egy MZP (Márki-Zay Péter) feliratú kaszás járt.
Somos azt mondta, a mém szerinte nem volt korrekt, amit a párt kommunikációs igazgatója is belátott. Somos megemlítette azt is, hogy Márki-Zay Péter az ominózus Start-adás után felhívta őt és azt mondta neki, sajnálja és eltúlzottnak reakciónak érzi, hogy az adásban történtek miatt távozik a csatornától, illetve emlékszik rá, hogy Somos milyen korrekt volt, amikor Márki-Zayval egy másik alkalommal interjúzott. A volt ATV-s műsorvezető ezért is meglepődött, hogy ezek után MZP pártja ilyen mémet terjesztett.
A Media1 műsorának második felében Somos András arra a kérdésre, hogy az élő adásban tett mondataiért lenullázódik-e a sok évnyi munkája, azt mondta, úgy érzi, ez nincs így, hiszen több ezren nyilvánították ki szeretetüket a távozása után, egy Facebook-csoport és petíció is indult, amelyben a nézők visszakövetelik a képernyőre és egykori interjúalanyai közül is nagyon sokan megkeresték támogatólag. Kérdésre, hogy tervezi-e még, hogy később folytatja a tévés pályáját, azt mondta, nyitott lenne rá.
Felhívtuk az ATV vezérigazgatóját
Ekkor következett a műsor váratlan vendége, Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, aki egy repülőtér várótermében értünk utol telefonon. Somost, hogy meglepjük, előzőleg nem avattuk be, hogy egykori főnökét kapcsolni fogjuk, így nagyon meglepődött, amikor a fülesében egyszer csak Németh S. Szilárd köszöntötte őt nagyon barátságosan.
Az ATV vezérigazgatója arra, hogy mennyire érezték meg az egyik legismertebb arcuk elvesztését, ez kihatott-e a nézettségre, azt mondta, nagyon hiányzik nekik emberileg Somos és nagyra becsüli azt, hogy Somos olyan férfi, akik vállalja a felelősséget azért, ha valamit hibázik, ez pedig nagyon szimpatikus tulajdonsága
– kezdte Németh S. Szilárd.
A vezérigazgató ezután azzal folytatta, hogy az ATV nézettsége szerencsére kifejezetten jól alakul mostanában, hiszen egy új politikai szereplő jelent meg a közéletben és a nézők nagyon kíváncsiak arra, hogy az ATV szakértő vendégei mit mondanak róla, ez pedig nagyon kedvező irányba repítette a nézettséget.
Somos egyre többször szerepel majd az ATV-n
Ugyanakkor az ATV azt szeretné – tette hozzá vezérigazgató –, ha Somos nem szakadna ki az ATV közösségéből, ezért egyre többször szerepel majd az ATV műsoraiban és a Spirit FM-en is meghívott vendégként. Németh S. Szilárd azt sem tartotta teljesen kizártnak, hogy Somos esetleg később nem csak vendégként is visszatérhet majd a képernyőre, lehetséges, hogy már az ősszel. Az ATV hamarosan egy kutatást is készíttet majd, amiben ezt is érinteni fogják.
Az ATV vezérigazgatója a Media1 kérdésére elmondta, hogy a Start című reggeli műsoruknál hamarosan bejelentenek majd egy új műsorvezetőt. Az biztos, hogy kívülről érkezik majd az illető, tehát új munkatárs érkezik majd a televízióhoz, mivel a meglévő stábot nem lehet még jobban terhelni újabb feladattal.
Már most az őszt tervezi az ATV
Szóba került, hogy az ATV egy új talkshow-val is készül az őszre, és már készül a Géniusz című tudásalapú vetélkedőjük legújabb évada, amelyben teljesen új szereplők mérik majd össze tudásukat.
A beszélgetésben néhány más téma is szóba került. Érdemes meghallgatni a Media1 teljes podcastműsorát, amelynek Somos András és a műsor második felének egy részében Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója volt a vendég.
Borító: Somos András ügyvéd, újságíró, az ATV volt műsorvezetője és Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója. Fotó: Media1-montázs