Tűzön-vízen át a nagy álomért

Garát-Gasparics Fanni, a magyar női jégkorong-válogatott csapatkapitánya hétezer kilométer távolságból, Ottawából szurkolt társainak, akik Klagenfurtban a divízió I/A világbajnokságon nagyszerű teljesítménnyel visszajutottak az elitkategóriába. A 29 éves sportoló a rehabilitációját végzi térdsérülése után, és azon van, hogy jobb játékosként, erősebben térjen vissza, mint amilyen sérülése előtt volt. A 2026-os milánó-cortinai téli olimpia lebeg a szeme előtt. Interjú a legmagasabban jegyzett ligában játszó magyar jégkorongozóval.

Gasparics Fanni élete legnehezebb napjait éli, miközben a rehabilitációt végzi márciusi súlyos sérülése után. A női NHL-ben játszó magyar jégkorongozó kénytelen volt Ottawából követni társai bravúros sikerét a klagenfurti divízió I/A világbajnokságon. A vele folytatott beszélgetésben szó került

• szerencsétlen sérüléséről;
• az életről a PWHL-ben, a női hoki csúcsligájában;
• hogyan ünnepelt társnőivel közösen a Franciaország elleni győzelem után;
• a válogatott speciális kapcsolatáról Pat Cortina szövetségi kapitánnyal;
• a sportággal való ismerkedése időszakáról;
• és a nagy álomról, a 2026-os milánó-cortinai téli olimpiáról.

Csak pozitívan!

Március elején jártunk, és az Ottawa a Minnesotával játszott a PWHL soros fordulójában, soraiban Garát-Gasparics Fannival, az észak-amerikai női profi hokiliga első magyar játékosával. Balszerencsés nap volt; az Ottawa szétlövést követően 4–3-ra kikapott, Fanni pedig a térdében súlyos sérülést szenvedett.

„Eleinte azt hittem, semmi komoly, másnap már edzésre akartam menni, de két napra rá megtudtam a diagnózist: vége a szezonomnak – mondta az Indexnek a 29 éves klasszis, amikor felhívtuk ottawai otthonában. – Hazudnék, ha azt mondanám, nem fakadtam sírva, de a hosszas légióslét megtanított arra, hogy pozitívan gondolkodjak. Már a sérülésem másnapján megkezdtem a rehabilitációt, eltökéltem, hogy erősebben térek vissza a jégre, mint amilyen azelőtt voltam. Még vannak céljaim, még nem végeztem a jégkoronggal. Igen, műtét is volt, meg pityergések, de engem kemény fából faragtak, nem adtam föl.”

Nincs olyan sérülés, ami jókor jönne, de ez tényleg a lehető legrosszabbkor történt, kevéssel az előtt, hogy a magyar válogatott megkezdte volna a felkészülést az április 21. és 27. között esedékes klagenfurti divízió I/A világbajnokságra.

Kis lépés egy hokis életében…

„Lépésről lépésre haladok, már tudok járni, de még csak mankóval – adott betekintést Fanni a rehabilitáció hosszadalmas, angyali türelmet igénylő folyamatába. – Kidolgoztam magamnak egy olyan módszert, amelynek az a lényege, hogy naplót vezetek, és mindennap valami apró pozitívumot beírok, ha csak egy, szabad szemmel szinte láthatatlan apróságot, akkor azt, és így dokumentálni tudom a felépülésem folyamatát. Ezt minden olyan sportolónak ajánlom, aki a sérüléséből van visszatérőben. Persze fő a türelem, mert nem szabad siettetni a gyógyulást, megvan annak a maga útja és időtartama.”

Fanni természetesen követte az interneten a válogatott szereplését, és bejárta ugyanazt az érzelmi hullámvasutat, amit a válogatottbeli társai hétezer kilométerre keletre Ottawától.

„Együtt lelkendeztem a csajokkal, amikor kezdésként a Koreai Köztársaságot, majd Hollandiát egyformán 2–0-ra legyőztük, és együtt szomorkodtam velük, amikor Norvégiától és Ausztriától szétlövésben kikaptunk 2–1-re, illetve 3–2-re. Végig kapcsolatban álltam a lányokkal, mindenkinek küldtem a világbajnokság előtt egy üzenetet. Az elejétől azt éreztem, hogy meg fogják csinálni, egy percig nem kételkedtem bennük, tudtam, hogy képesek arra, hogy visszakerüljenek az elitkategóriába – mondta Fanni olyan lelkesen, hogy hétezer kilométer távolságból is éreztem a hangjában az érzelmek áradását. – Nehéz volt átélni ezeket a napokat, hiszen életemben először átkerültem a másik oldalra. Hála istennek, ez volt a huszonkét éves pályafutásom első komolyabb sérülése. Már reménykedtem, hogy az egész pályafutásom lepereg baleset nélkül, de hát ezt nem nagyon lehet megúszni. Átkerültem a másik oldalra, most én szurkoltam a barátnőimnek, és nem fordítva. Minden jó, ha a vége jó, a franciák ellen visszaadta a sors, amit az osztrákok és a norvégok ellen elvett tőlünk. Nagyon bíztam a lányokban. Bevallom, amikor letelt a játékidő az utolsó meccsünkön, és 2–1-re győztünk, akkor egy-két könnycsepp kicsordult a szememből, de már örömömben, nem a sérülés miatti fájdalmamban és bánatomban.”

Telefon Kreisz Emmától

Kreisz Emma, az örökös szobatárs azonnal felhívta Fannit, ahogy megvolt a győzelem, és megosztotta vele a siker ízét. Együtt örültek a tényleg szenzációs diadalnak. Hiszen csak a rendes játékidőben elért győzelem jelentette a feljutást, a hosszabbítás vagy a szétlövés nem lett volna elegendő.

„Az igaz, hogy tavaly Bramptonban, amikor kiestünk a legfelső osztályból, ugyancsak legyőztük a franciákat, de egyáltalán nem volt magától értetődő a visszakerülésünk az elitbe – hívta fel a figyelmet Fanni. – Nagyon meg kellett küzdeniük a lányoknak ezért a sikerért.”

Garát-Gasparics Fanni figyelmét a héten Bolzano kötötte le, a férfiak divízió I/A világbajnoksága, ahol a férje, Garát Zsombor küzdött a nemzeti színekért és a feljutásért a védelem egyik rutinos pilléreként. A feleség ezúttal is kiválóan szurkolt: a női válogatott után ugyanis a férfiak is kiharcolták a feljutást az elitmezőnybe!

„Május végéig Ottawában maradok, aztán hazamegyek Magyarországra, és ott folytatom a rehabilitációt. Ha minden jól megy, nyár végén elkezdhetem a jeges edzéseket, a korcsolyázást, de mivel a hoki kontaktsport, valamilyen szinten a nőknél is, ütközésekről egyelőre még szó sem lehet. A szereplés a februári olimpiai selejtezőn viszont mindenképpen a terveim között van” – jelzi a magyar válogatott csapatkapitánya.

Hogy az Ottawa játékosaként vagy egy másik klubcsapatban, az most még megjósolhatatlan, hiszen a PWHL-ben jellemzően egyéves szerződéseket kötnek. Fanni klubja mindenesetre rendkívül segítőkész a lábadozás időszakában, egyetlen pillanatra sem hagyták magára játékosukat.

Visszavárja a klubja

„Nagyon örültünk, hogy Fanni a játékosunk lehetett, eddig a szezon valamennyi mérkőzésén játszott, és ő volt az első magyar női hokis, aki gólt ütött a PWHL-ben – nyilatkozta Mike Hirshfeld, az Ottawa általános igazgatója. – Fontos tagja a csapatunknak, pozitív szemlélete hozzásegítette, hogy könnyen beilleszkedjen. Visszavárjuk.”

Szóval egyelőre folyik a rehabilitáció, ez a sziszifuszi munka. Fanninak és az egész válogatottnak különleges a kapcsolata Pat Cortina szövetségi kapitánnyal.

„2019 óta dolgozunk együtt, Pat akkor lett először női kapitány. Nagyon különleges volt, ahogy elkezdte velünk a közös munkát – idézte fel Fanni az öt évvel ezelőtti emlékeket. – Nehéz volt, következett a hazai rendezésű világbajnokság, fel kell jutni, ez volt az elvárás, de úgy, hogy az edzőváltás csak egy hónappal előtte lett hivatalos. Ám Pat olyan varázslatos légkört alakított ki, hogy feljutás lett a vége. Az egyik legemlékezetesebb hokiélményem!”

Pat Cortina varázslatos egyénisége

Fanni érzékletes szavakkal mesélt meghatározó találkozásáról a karizmatikus edzővel.

„Ahogy megjelent az étteremben a reggelinél, ahogy a meetingeket elkezdte, annak volt egy varázsa. Pat mindig tudta, hogyan szóljon hozzánk, mindig tudta, mire van szükségünk. Aztán kis szünet után 2022-ben visszakerült, és azóta is folytatjuk a történelem írását, olyannyira, hogy Dániában 2022-ben bejutottunk az elit vb negyeddöntőjébe!”

Csak átmeneti, apró keserű szájízt jelentett, hogy 2023-ban Bramptonban kiestek a topkategóriából.

„Egy meccset így is megnyertünk a franciák ellen, legalább nem utolsók lettünk. Nem törtünk össze, annyi történt, hogy nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna. Elhatároztuk, hogy még jobban odafigyelünk a legapróbb részletekre is, és visszakerülünk! Ez végül össze is jött, sajnos én csak Ottawából szurkolhattam a lányok sikerének.”

Az ember oldalát folyton fúrja a kíváncsiság, hogy egy kislány miként választhatja ezt a férfias sportágat, még úgy is, hogy elvileg a női jégkorongban tilos a bodicsek.

„Én már háromévesen tudtam korcsolyázni, az UTE nyitott pályáján kezdtem, a mi évjáratunk, amit aranygenerációnak neveznek, nagyon korán kezdte, jellemzően öt-hét éves korunkban ismerkedtünk meg a hokival – tekint vissza Fanni a kezdeti időszakra. – Találkoztam a Budapest Stars szórólapjával, és eldőlt a sorsom. Maszlov Dimitrij volt az első edzőm, hárman, négyen voltunk lányok harminc fiú között, remek iskola volt. Persze, eleinte féltettek a szüleim, de aztán látták, hogy megállom a helyem. Tizennyolc éves koromig csak fiúk között játszottam, ez olyan keménységet adott nekem, aminek mindmáig hasznát veszem.”

Mindenben első, olimpikonként is az akar lenni

Mint említettük, Fanni tizenegy éve profi, Oroszországban, Cseljabinszkban kezdte, aztán megfordult Ufában, az Egyesült Államokban, a svéd Brynäs csapatában, majd szerződtette az Ottawa a női hoki csúcsligájában, a PWHL-ben.

„Jövő februárban lesz az olimpiai selejtező, azon már mindenképpen játszani szeretnék. Ahogy a lányoknak és az edzőnknek, Patnek is az az álma, hogy kijussunk a milánó-cortinai téli olimpiára, ezzel jómagam is így vagyok. Mindennap, miközben végzem a rehabilitáció sziszifuszi munkáját, csak ez jár a fejemben.”

Ha sikerülne, részese lenne egy újabb debütálásnak. Ő volt az első magyar hokis, férfi vagy nő, teljesen mindegy, aki eljutott a tengerentúli jégkorong csúcsligájába, és ő volt az első, aki pontot, illetve gólt szerzett a PWHL-ben. És ha minden a tervek szerint alakul, ott lenne az első magyar női olimpikon hokisok csapatában.

(Borítókép: Garát-Gasparics Fanni)