Naponta negyven szivart szívott, még a halálos ágyán is rágyújtott

Mark Twain már húsz éve halott volt, amikor az irodalmi Nobel-díjat odaítélők észrevették Amerikát is. Egészen addig csak európai írók kapták meg a legrangosabb irodalmi elismerést, s bár Mark Twain még javában élt, amikor a Svéd Királyi Akadémia 1901-ben átadta az első irodalmi Nobel-díjat, a világirodalom egyik legkiválóbb szerzője nem tartozik a díjazottak közé.

Bárcsak megérhette volna, igaz, Mark Twain alighanem csak mosolygott volna azon, amit – az 1954-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott – Ernest Hemingway mondott róla (Norman Mailer hivatkozik rá 1984-ben, a The New York Times hasábjain):

Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finnből… Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót.

Mark Twain azonban ekkor már nem élt, 1910. április 21-én meghalt. A lelke még bírta volna, ám testében a kétpitvaros, kétkamrás motor már évek óta csak dohogott. A korabeli beszámolók szerint szívszorulásban szenvedett. Az az ember, aki éppen az emberség és a szív dolgaiban alkotott igazán maradandót. Elénk tárta a koldus és királyfi közös sorsát (Koldus és királyfi), a gazdagság ridegségét (Egymillió fontos bankjegy), a társadalomból kiszakítottak keserédes nyomorúságát (Huckleberry Finn kalandjai), szatirikus írásaiban pontokba szedte az emberi gyarlóság szinte minden szintjét (A lóvá tett város), s még tudományos-fantasztikus regényt is írt (Egy jenki Arthur király udvarában).

Az író sem lehet próféta a hazájában

S hogy Mark Twain mosolyogott volna Hemingway szavain, azt talán az is alátámasztja, hogy a Huckleberry Finn kalandjai kiadását követően lényegében megbukott. Akadtak könyvtárak, amelyek kitiltották gyűjteményükből, mondván, az írásmű alantas, nyers és pórias, és „inkább a lecsúszottaknak való, semmint intelligens, tiszteletreméltó embereknek”.

Maga Hemingway is azzal egészítette ki a már idézett gondolatát, hogy „ott kell megállni az olvasással, ahol Néger Jimet ellopják a fiúktól. Ez a valódi vége. A többi csak szélhámosság”.

Persze, mindez semmit nem von le abból, hogy Mark Twain, vagyis az 1835. november 30-án, Samuel Langhorne Clemens néven született író a világirodalom megkerülhetetlen alakjává vált. Amikor megérkezett erre a világra, a Halley-üstökös éppen napközelben járt, s mivel az égi vándor 75-76 évente tér vissza a Föld közelébe, mindenki csodálatára, Mark Twain azt mondogatta, hogy az ő földi jelenlétét ez az üstökös keretezi. Szinte évre pontosan megjósolta…

Járt Budapesten is

A 74 esztendője igen gazdagon telt. Enélkül aligha gyűjtött volna ennyi élményt írásaihoz, nem tett volna szert olyan emberismeretre és bölcsességre, amely írásaiból rendre visszaköszön. És ez még akkor is így van, ha manapság, az eltörlés kultúrájának aranykorában, bizonyos írásait nem is akarják másként érteni, csakis félre.

Mark Twain volt nyomdász, hajón inas, aranyásó, újságíró, utazó, de legfőképpen megfigyelő, és ebből fakadóan író. Olyan, akinek humora gyakran fájdalmasan őszinte, szarkazmusa lélekbe maró. Még Budapestre is eljutott, 1897 őszén a Lipótvárosi Kaszinóban tartott felolvasást.

Mark Twain utolsó órái

Az író egészen fiatal volt, amikor az első szivarkára rágyújtott. Úgy tartják, e szenvedélyének köszönheti, hogy a nikotin megtámadta a szervezetét. Utolsó éveiben a szívében futó idegeken az ingerület akadozva ugrált, Twaint asztma kínozta. Halála előtt nem sokkal mégis, mint akinek mindegy már, az üstökös is visszatért, a teste elfáradt, szivart kért, és rágyújtott. Halála előtt már az orvosok is csak azt kérték tőle, hogy naponta négy szivarnál többet ne füstöljön el… Mark Twain mindezt így kommentálta: „Ide jutottam én, aki húsz éven át naponta negyvennél több szivart szívtam.”

Mark Twain 1900 körül

Az Újság 1910. április 23-án megjelent számából tudjuk azt is, hogy halála napján, miután reggel felébredt, így szólt orvosához: „még van élet ebben a vén testben!” Ezt követően felült, a párnákon leveleket írt, kitöltött néhány csekket (könyveiből jelentős vagyonra tett szert). Majd ismét elővett egy vastag szivart, rágyújtott, és azt mondta, neki ez az utolsó öröme ebben az életben.

Miután elszívta, Mark Twain lányához fordult, és így szólt:

Add ide a szemüvegemet!

Az okulárét maga mellé tette, elaludt. Álmában egyre mélyebbre merült, olyan mélyre, ahonnan felébredni már nem lehet. Mark Twain 74 évet élt. Halálakor odafent már megjelent a Halley-üstökös, csóvája egyre fényesebben izott az éjjeli égbolton.

Az alábbi teszttel Mark Twainre emlékezünk.

(Borítókép: Mark Twain az íróasztalánál. Fotó: Library of Congress)