Miközben Norris a fellegekben, Piastrinak vegyes érzései vannak…
Oscar Piastri, McLaren MCL38
Az ausztrál pilóta az idei szezonban eddig nem igazán tudta megcsillogtatni tudását a vasárnapi versenyeken, most azonban úgy tűnt, ő lehet az, aki jó eredményt szállít a McLarennek, hiszen az első néhány körben nagyon szépen ment, és Charles Leclerc megelőzésével már a második helyen haladt.
Ezt követően aztán az 57 körös futam 27. körében állt ki kereket cserélni, két körrel később viszont jött a biztonsági autó Logan Sargeant és Kevin Magnussen balesete miatt. Míg Piastri tehát rosszul járt ezzel, addig csapattársa, Lando Norris nagyon is jól, hiszen a brit még nem cserélt kereket, akkor azonban lényegében ingyen megtehette azt és visszaállhatott az élre.
Piastrinak tehát nem jött jól az említett incidens, majd később Sainz kezdte őt keményen támadni, aminek a vége egy összeérés lett. A McLaren első szárnya jelentősebben sérült, így Piastrinak ki kellett állni a bokszba, és a végén már hiába próbált nagy felzárkózást bemutatni, végül a pontzónába sem tudott visszajönni. Norris eközben elhúzott az élen és magabiztos győzelmet aratott.
„Úgy gondolom, sok dolgot jól csináltunk a verseny első felében. Kicsikét nyilván balszerencsések voltunk a biztonsági autóval, aztán következett a többi esemény. A csapat számára persze ez egy remek nap, megérdemelték volna, hogy mindkét autó ott legyen az elejében.”
„Ettől függetlenül igazán biztató nap volt ez a sebesség szempontjából, és nyilván amiatt is, hogy erőből szereztünk győzelmet. Volt némi szerencse is benne, de Landónak utána megvolt a tempója, ami nagyon is jót jelent a folytatásra. Szóval összességében vegyes érzéseim vannak, de a csapat miatt boldog vagyok” – összegzett Piastri.
Ami pedig a futamát tönkretevő esetet illeti, elmondta, hogy azt még vissza kell néznie. Az biztos, hogy az FIA Sainzot ítélte vétkesnek, hiszen a spanyol a versenyt követően időbüntetést kapott, amivel egy pozíciót el is veszített Sergio Perezzel szemben.
Piastri számára ettől függetlenül azért tényleg biztató lehet a Miamiban mutatott teljesítménye, legközelebb Imolában pedig elvileg már ő is megkapja a McLaren teljes fejlesztési csomagját, így papíron még jobb esélyei lehetnek egy jó eredmény elérésére.
A nemzetközi sajtó viszont egyértelműen Norris teljesítményét, első győzelmét és szerencséjét emelte ki a Miami Nagydíj után.