„Lefestett” aszfalt? Meglepett versenyzők – mi a helyzet a sanghaji pályával?
A view of the track
A sorozat négy év kihagyást követően tér vissza Kínába, és az esemény előtt arról lehetett hallani, hogy újraaszfaltozzák az egész pályát, később azonban kiderült, hogy ez nincs így, és csak annak egyes részei kapott új aszfaltréteget, míg máshol a huplikat próbálták legyalulni róla.
Mindezek ellenére azonban sokan meglepődtek, amikor a pályabejárások alkalmával azt tapasztalták, hogy a kínai aszfaltcsík felülete sok helyen már-már fekete, és arra következtettek, hogy a szervezők egyszerűen lefestették azt. Daniel Ricciardo például így fogalmazott: „Úgy tűnik, lefestették a pályát vagy valami. Valamit csináltak a felületével.”
„Nem tudom, hogyan fog változni a pálya, hogy ugyanolyan lesz-e vagy esetleg csúszós. Lehet viszont, hogy ez megváltoztatja a gumik viselkedését.” Ricciardo mellett mások is hasonló cipőben jártak. Max Verstappen például elmondta, hogy a gokartos időszaka óta nem látott ehhez hasonlót, amikor a régi pályákon próbálták javítani a tapadást.
„Úgy tűnik, lefestették, nem pedig újraaszfaltozták.” Carlos Sainz eközben arról beszélt, hogy a helyzet a versenyzőket és a csapatokat is összezavarta egy kicsikét. „Sok az ismeretlen, az aszfaltot pedig látszólag valami különleges módon kezelték. Nem hiszem, hogy az FIA vagy a csapatok teljesen tisztában vannak azzal, mi történt: hogy teljesen újraaszfaltozták-e, vagy csak valami fura bitumenes réteggel kezelték a felületét.”
A Motorsport.com ennek kapcsán megtudta, hogy bár a felület valóban úgy néz ki, mintha lefestették volna, valójában tényleg egy bitumenes kezelést kapott, amelyet gyakran alkalmaznak az Egyesült Államok és Ázsia közútjain. A bitument ilyenkor még folyékony formában viszik fel a meglévő aszfaltfelületre, a lényeg pedig az, hogy ez segít eltüntetni a koszt, javítja a vízállóságot, és az aszfalt szétbomlását is megelőzi.
Úgy tudni, hogy ezt a munkát valójában már tavaly elvégezték, az eltérő színek pedig abból adódnak, hogy azóta már használták a pályát, így bizonyos helyeken megkopott ez az új felület. Mindez azonban azt eredményezheti, hogy az F1-es hétvége alatt eltérő lehet majd a tapadási szint a kör bizonyos pontjain, ami további problémákat okozhat majd a mezőnynek.
Ajao Komacu, a Haas csapatfőnöke is erről beszélt: „Ránézésre kissé felemás az egész. És emiatt aggódom a legjobban, mert más lehet a tapadás a kanyar bejáratán, közepén és kijáratán is. Ráadásul sprinthétvége van. Csak egyetlen óra áll a rendelkezésedre, három etapod lesz kevés és sok üzemanyaggal, szóval igazán kemény kihívásnak nézünk elébe.”