Könyörgött Kubatovnak a Ferencváros játékosa, hogy engedje el, nem tette
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke hosszabb interjút adott az M4 Sportnak, amelyből csütörtökön már idéztük azt a részt, amelyben kifejtette, miért lökné a másodosztályba az Újpestet.
A bajnokcsapat első emberét a csatorna a lehetséges nyári változásokról is kérdezte, Kubatov pedig őszintén beszélt Dejan Sztankovics vezetőedző, valamint Marquinhos helyzetéről.
“Sztankovics egy olyan ember, aki Olaszországban kelendő. Lehet, hogy kap olyan ajánlatot, amit nem tud visszautasítani, és lehet, hogy a helyében én sem tenném azt. De pont ez a szépsége a futballnak, itt sosincs nyugalom, egyetlen pillanatra sem” – mondta a trénerről Kubatov, hozzátéve, nagyon fájlalná, ha elmenne Sztankovics, de éppen ezért folyamatosan figyelemmel kíséri az edzői piacot.
“Egy edzőnél annyi mindennek kell stimmelni. Legyen rátermett, jól beszéljen angolul, éppen érjen rá és ne másik csapatnál legyen, ha egy másik csapatnál van, akkor ki lehessen vásárolni. Mi könnyű helyzetben vagyunk, mert olyan szerződést kötöttünk az edzőnkkel, hogy négy hónapnyi fizetésért el lehet őt vinni. De amikor esetleg mi válunk meg tőle, akkor tükörszerződés van, nekünk is csak négy hónapot kell neki kifizetni” – árulta el az elnök, majd rátért Marquinhosra.
“Ő az egyik legkiválóbb labdarúgónk. Volt télen vevőnk, de mondtuk, hogy nem engedjük el. Nagyon komoly pénzt kaptunk volna érte. Könyörgött, hogy engedjük el. De idén nyáron, ha jön rá egy komoly vevő, és ez neki is megelégedésére szolgál, akkor el kell engedni” – mondta Kubatov, hozzátéve, már tíz opciója is van a Ferencvárosnak a középpályás pótlására.
Unibet