Kijelölték Trump börtönét arra az esetre, ha a bíró menet közben le akarná csukatni
Egyre durvul a per bírójának és Donald Trumpnak a személyes viszonya
A bírónak módjában áll a tárgyalás menete közben is őrizetbe venni a vádlottat, ha az súlyosan és folyamatosan megszegi az eljárási szabályokat. Az esküdtek még nem vonultak be a terembe, amikor Merchan bíró másodszor is személyesen fordult Trumphoz, mondván, hogy ha további jogsértéseket követ el, akkor rács mögé kerülhet.
Ha ez megtörténik, akkor New York városa a száz éves Rikers Island börtönben biztosítana cellát a volt elnöknek, ami a város legnagyobb fegyintézete. Ezt
a metropolisz főpolgármestere közölte kedden, miután konzultált erről az esetleges fordulatról a város börtönhatóságával.A The New York Times szerint a Rikers „hírhedten erőszakos, leromlott állapotú létesítmény”.
Maga Trump számol is ezzel a lehetőséggel, mert saját közösségi oldalán rendszeresen említi, hogy a Biden-kormány rács mögé akarja juttatni már az elnökválasztási kampány idején. Noha egy ilyen döntés nem a kormánytól, hanem a bíróságtól függ, az elemzők egyetértenek abban, hogy valóban lenne politikai kihatása, ráadásul inkább Trump javára, mert tömörítené a híveit.
Nem jól sült el a keddi nap a vád szempontjából
Kedden ismét viharos nap dúl a manhattani bíróságon, mert ekkor került sor a „hallgatási pénzes” per főszereplőjének tanúvallomására. Egyes pillanataiban szürreális volt az esemény, a több órás, nehézkes nyilatkozat visszanyúlt egészen Stormy Daniels nyomorúságos gyermekkoráig, amikor még trágyát lapátolt a családi farmon.
A vallomás tartalmazott ellentmondásos állításokat a szexuális vádakat illetően, melyeket Trump ügyvédei alaposan ki is veséztek. A védelem szerint a nő irreleváns és értelmetlen dolgokat hordott össze, a bírónak pedig nem lett volna szabad ezt a vallomást engedélyeznie.
Maga a bíró is többször utasította a tanút, hogy lényegi és a tárgyra mutató kijelentéseket tegyen.
Töröltették a jegyzőkönyvből Daniels szükségtelen állítását, hogy Trump nem viselt óvszert az aktus közben, de ennél is kellemetlenebb volt, amikor a védők megkérdezték tőle, hogy gyűlöli-e Donald Trumpot, ő pedig igennel válaszolt. A válasz erősen megkérdőjelezi nyilatkozatának tárgyszerűségét.
Trump ügyvédei a személyes bosszúvágy és az anyagi haszonszerzés motivációját próbálhatják igazolni a pornószínész részéről. Döntő lehet, hogy az esküdtek hogyan reagálnak Daniels szereplésére, de ez csak csütörtökön derül ki, amikor Danielst visszaszólíthatják a tanúk padjára.
Közben kedvező fejlemény történt Trump számára a floridai ”iratperben”
Kedden Aileen Cannon bírónő határozatlan időre elhalasztotta a volt elnök Mar-a-Lago-i iratperét, egyes eljárási időpontokat július végére tolva. A tárgyalás végső időpontját nem volt hajlandó megjelölni.
A végzés nyomán jelenleg nem lehet megmondani, hogy a jogellenesen birtokolt bizalmas iratokról szóló per mikor kerülhet valaha is az esküdtszék elé. Cannon a késedelmet azzal indokolta, hogy még megoldásra vár számos kérdés a minősített iratok és információk jellegéről az erről szóló törvény alapján (CIPA).
A döntés azért különös, mert egy teljes év állt rendelkezésre, hogy ezeket a részletkérdéseket tisztázzák. A bírónő ügyintézésének kritikusai többször is emlékeztetettek, hogy Cannont még Donald Trump jelölte és nevezte ki floridai körzeti bírónak, elnökségének záró szakaszában.