Ezekből a kapolcsi sziklákból se Frédi, se Béni nem költözne ki soha

05/05/2024

Sziklában lakni? Az ősember fejében ez biztosan megfordult. Most pedig a Hello Wood alapítói vették a bátorságot, és mindezt újragondolták a Balaton-felvidéken, szűkebben a kapolcsi térségben. Az előzményeket a Művészetek Völgye hozta még anno, a kulturális fesztiválért rajongó építészek annak apropóján fedezték fel maguk számára a hely adta lehetőségeket is.

Átlagos kirándulóként persze mindnyájunkkal megesik, hogy egy szép panoráma láttán kibukik belőlünk a lehetetlen kívánság: bárcsak építhetnék ide egy házat! Nos, ha az ember ért a házépítéshez, és olyan agilis, mint Huszár András, akkor a lehetetlen felülíródik. Idővel. Az idő pedig arról is szólt, hogy az alapítók megismerjék ezt a környezetet,

ám ami ennél is fontosabb, hogy megismertessék, megszerettessék magukat a helyiekkel.

Azt állítják, ez sikerült, és mi el is hisszük, mert olyan lelkesedés és elköteleződés árad belőlük, amit elhazudni nem lehet.

Sziklákból Sziklák

Először egy alkotótábor született meg egy kisebb fennsíkon, Csóromföldén, ahonnan belátni az egész medencét. Ez a tábor a cég kiemelkedő projektje, az elmúlt években komoly hírnevet szerzett magának.

Az első ötlet az volt, hogy a résztvevőkkel olyan lakóegységeket hozzanak itt létre, amelyek később lebonthatók, így áthelyezhetők, ám a környezettudatos szemlélet ezt felülírta, hiszen a belefektetett munka és energia ilyen módon elvész. Így aztán a tervek inkább tolódtak az öröklét felé.

Nem túlzás ezt mondani, hiszen mi lehetne időtállóbb a kőnél, amelyből ezen a vidéken igazán sokat látni. A csapatot végül a hatalmas bazalttömbök ihlették meg, vagyis ezek formáját akarták visszaadni a létrehozandó épületekben. Ami tökéletesen sikerült is, és ezzel olyan vizuális világot teremtettek meg, ami a modern irányzatok kedvelőinek éppúgy tetszhet, mint a hagyományokat keresőknek. Utóbbiak persze ne nádtetőt és dúcot keressenek, rájuk sokkal inkább hat majd a házak burkolata, amely teljes egészében bazaltszínűre festett vörösfenyőből készült, és így egységes képpé formálja az azóta már resorttá bővült, hat kisebb és két nagyobb egységből álló Kapolcsi Sziklákat.

Szaunából a jakuzziba

Persze a név becsapós, hiszen a kabinok nem kőből épültek, de formájukkal maximálisan kimerítik azt, ahogyan egy sziklát elképzelünk. Zártságukban is hozzák ezt az érzetet, legalábbis azok a felületek, amelyeket a bejárattól láthatunk. Az épületek ugyanis csak egy irányból nyitottak; és azokat úgy tájolták, hogy lehetetlen bepillantani az itt pihenők intim szférájába.

Minden házhoz tartozik egy terasz – ha úgy tetszik, tornác –, amely a táj felé néz, megtartva a bensőségességet, mégis beengedve a természetet. Hogy mindezt privát jakuzziból is élvezhetjük, az az összes építménynél adott.

A kabinokba belépve meg se lepődünk, a külső adja a belsőt, vagyis a totális letisztultságot.

SZÍNeIBEN VISSZAFOGOTT ENTERIŐRT KAPUNK, NYERS FA, NÉMI SZÜRKE, KEVÉS SÁRGA, FEHÉREK, FEKETÉK, SOK TERMÉSZETES FÉNY.

Mindez nem pusztán a dizájn kedvéért, hanem a vendégekért is van. A filozófia mögötte az, hogy semmi se zavarja meg a pihenést, az egymásra figyelést, hogy igazán bent tudjunk maradni a térben, a testünkben, a lelkünkben, ne rángassanak ki minket onnan felesleges ingerek.

Sorozatfüggők ne ijedjenek meg, tévékészülék is van, ám valahogy az a tapasztalat, hogy a házakban ritkán villódznak a fényei. De ki is akarna képernyőt bámulni, ha az infraszaunából belecsobbanhat a jakuzziba, és számolhatja a hullócsillagokat?

A hat kisebb kabin mellé elkészült két Grande változat is, amelyek – nevükből is adódóan − leginkább nagyságukban térnek el az eddigiektől, no meg némiképp a belső dizájnban is, mégis abban különböznek leghangsúlyosabban, hogy ezekben nem a teraszon található a pezsgőfürdő, hanem egy külön kis pavilont kapott a wellnessrészleg. Ízlés kérdése, nekünk jobban tetszett az a fajta intimitás, ami a kisebb kabinokra jellemző.

Együttműködésben a helyiekkel

A Sziklákat ma már nem csupán tervezőként jegyzik a tulajdonosok, de a működtetést is magukhoz vették – hogy olyan színvonalú legyen a kiszolgálás is, amilyen gonddal jártak el ők az alkotás folyamán. Jó kapcsolataiknak köszönhetően felderítették a környék legfinomabb helyi termékeit, és

MÁR CSAK A KARBONLÁBNYOM CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN SEM MOZDULNAK KI INNEN, MINDENT A SZOMSZÉDAIKTÓL SZEREZNEK BE.

Közeli termelőktől érkeznek a sajtok, a zöldségek, gyümölcsök, lekvárok, mézek, kolbászok, sonkák, péksütemények. Nagyjából fel is soroltuk, miből áll itt egy reggeli, amelyet a teraszra bekészítve találnak az itt megszállók. Vacsorát is rendelni, ami szintén nem meleg étel, de mód van arra is, hogy valaki főzzön a minikonyhában, vagy csak megmikrózzon egy közeli csárdából elhozott fogást.

Kérdés lehet, mit tudunk itt csinálni, ha épp nincs Művészetek Völgye, kulturális események Veszprémben, és a Balaton se csábít, de erre is van válasz. A tulajdonosok tavaly rendezték meg az első Kráter Festivált, ami annyira jól sikerült, hogy idén újra lesz, 2024. július 11–14. között. De ugyancsak

A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS ÉS A VIZUÁLIS KULTÚRA FEJLESZTÉSÉNEK EGYIK SZÉP PÉLDÁJA

az az installáció, amelyet a közeli Veszprémben lehet látni. A Közösségek Kertje sajátos projekt, a Veszprém-Balaton Kulturális Fővárosa 2023 apropóján született. Az alkotók elképzelése az volt, hogy minden település, amely a programsorozat részese volt, kap egy faládát, benne a Balaton legjellegzetesebb növényeinek egyikével. Ezekből a minikertekből épült fel az a különleges művészeti alkotás, ami annyira népszerű, hogy az eredeti tervektől eltérően még néhány évig a helyén marad.

(Borítókép: Bujnovszky Tamás)