Egy lépésnyire a Real Madrid a bajnoki címtől
3-0-ra nyert a Real Madrid a Cadiz ellen a spanyol La Liga 34. fordulójában.
A Real Madrid akár már a hétvégén megnyerheti a La Ligát, abban az esetben, ha a Barcelona nem tud nyerni a régiós riválisa, a Girona ellen. A Királyi Gárda még a Bajnokok Ligájáért is harcban van, a Bayern München elleni döntetlen után már a szerdai visszavágóra is koncentrálniuk kellett.
Azonban a nyomás nem roppantotta meg a Carlo Ancelotti által rotált csapatot, magabiztosan tudtak nyerni a Cadiz ellen. Az első játékrészben főleg a hazaiak szorították a kapujuk elé a Cádiz játékosokat, azonban az áttörés nem jött össze. A vendégek mindössze pár alkalommal tudtak eljutni a sérüléséből felépült Thibaut Courtois kapuja elé, de azt veszélyeztetni nem tudták.
A belga kapusnak a fordulás után volt nagy dolga, hiszen Chris Ramos egyedül vezethette rá a labdát, azonban hatalmas bravúrt bemutatva hárítani tudott. A madridiak ezután megrázták magukat és Brahim Díaz révén meg is szerezték a vezetést. A fiatal Arda Güler helyére Jude Bellingham érkezett, majd két percen belül be is talált. Brahim centerezésére érkezett jól az angol és a hálóba juttatta a labdát.
A harmadik és egyben mindent eldöntő gólt a 93. percben Nacho Fernández gólpasszából Joselu szerezte meg, üres kapuba kellett belőnie a labdát a spanyol támadónak.
Unibet