Alonso: „Egész hétvégén nem vezettem jól”
Fernando Alonso, Aston Martin AMR24
A kétszeres bajnoknak és csapatának sem ment jól múlt hétvégén, hiszen az Aston Martin látványosan szenvedett az utcai pályán, és ezúttal az erős időmérős tempójuk is cserben hagyta őket. Alonso pedig különösen le volt maradva önmagához képest, amit jól mutat, hogy miközben ő a 15. helyen esett ki a Q2-ben, addig Lance Stroll 11. lett.
A versenyen aztán valamelyest fordult a kocka, Alonso pedig profitálni tudott a virtuális biztonsági autós fázisból, aminek köszönhetően lerövidült a kerékcserével járó időveszteség. Az Aston tempójáról viszont így is sokat elmond, hogy a 42 éves veterán a futam legnagyobb részében valamelyik Alpine-nal csatázott.
Végül azonban kedvenc egykori csapattársa, Esteban Ocon megelőzésével a kilencedik pozícióban intették le, de szerinte egyértelmű volt, hogy egyéni szinten sem teljesített most a maximumon.
„Szenvedtünk ezen a hétvégén. Nem találtuk meg a beállítást, nem találtuk meg a tempót, én pedig személy szerint egész hétvégén nem vezettem jól. Nem tudtam a maximumot kihozni az időmérő edzésen és a sprinten. Nem sikerült összeraknom a tökéletes kört.”
„A mai futam már jó volt, de semmi extra. Szóval muszáj lesz erősebben visszatérnünk. Vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, Miami pedig mindenképpen az utóbbiak közé tartozott. Azért még ennek ellenére is sikerült két pontot szereznünk, szóval elfogadjuk” – mondta a futam után Alonso.
Egy másik csapat versenyzőjének azonban még nagyobb oka lehet az aggodalomra, hiszen közel van számára az eltiltás.