Adrian Newey hivatalosan is benyújtotta felmondását, hamarosan jöhet a bejelentés!
Adrian Newey, Chief Technology Officer, Red Bull Racing
Múlt héten a német Auto Motor und Sport írt arról, hogy Newey elhagyni készül a csapatot, kollégáinak jelezve, hogy már nem elégedett a Red Bullnál uralkodó munkakörnyezettel. Időközben beszélt a vezetéssel is és értesüléseink szerint hivatalosan is benyújtotta felmondását, innentől kezdve pedig távozásának körülményeiről szólnak a megbeszélések. A Red Bull Racing hivatalos közleménye hamarosan érkezhet, vélhetően még a Miami Nagydíj előtt.
Bár a részletek nem ismertek, Newey valószínűleg egyelőre marad jelenlegi szerepkörében és legkorábban 2025 elején távozhat a Red Bulltól. Ennek okait egy céges levélben taglalja, mely alapján döntő szerepe van benne a csapatfőnökkel, Christian Hornerrel megromló kapcsolatának, melyben közrejátszott a hatalmi harc, ami egy női alkalmazott Horner ellen tett panasza után indult.
Előtte is voltak azonban már feszültségek, miután egy tavaly év végén a Motorsport.comnak adott interjúban Horner azt állította, Newey szerepköre már megváltozott és „az alatta dolgozó technikai csapat, melyet Pierre Waché vezet, csodálatos munkát végez, szóval nem Adriantől függnek.” Ezt itt olvashatjátok.
Ez az interjú állítólag nem esett jól Neweynak, úgy érezte, Horner fontoskodni próbál és lebecsüli a csapat többi tagjának a sikereikhez való hozzájárulását. Felesége, Amanda meg is osztotta az interjút Twitteren, azzal a szöveggel: „Micsoda rakás zagyvaság.”
Nem tudni, Newey hova fog menni a Red Bull után, de egyelőre öt opció tűnik lehetségesnek: A Mercedes, az Aston Martin, a McLaren, a Ferrari vagy a Forma-1-ből való távozás. A Mercedes ellen szól, hogy Newey szerint túl sok idő lenne őket nyertes pályára állítani. 65 évesen nem akar a következő munkahelyén még húsz évet eltölteni, mint a Red Bullnál. Emellett állítólag Toto Wolffról sincs valami jó véleménnyel.
Lawrence Stroll a pénztárcájával és Dan Fallows, Newey régi kollégája személyével szeretné elcsábítani őt. Newey azonban már elég pénzt keresett karrierje során, inkább az a lényeg, hogy jól érezze magát.
A paddockban keringő pletykák szerint Newey tartózkodik az idősebb Strolltól, így nem mérlegeli a kanadai pénzügyileg mindenképpen vonzó ajánlatát. Emellett attól is tart, hogy az üzletember csak a csapat értékét akarja megemelni a leigazolásával, hogy aztán majd busás értéken eladhassa azt.
A McLarennél már dolgoztak együtt 1997-től 2005-ig, szóval ez már nem lenne új kihívás számára. A vezérigazgatóval, Zak Brownnal nagyon jól kijönnek, azonban Newey kétli, hogy a csapatnak rendelkezésre állnak azok a források, amik a Forma-1-ben való sikerhez szükségesek.
Így marad a Ferrari, akik nem titkolják, hogy őt akarják, a legfontosabb kérdés azonban az, hogy készen áll-e felforgatni az életét és Maranellóba költözni, valamint megbirkózni a csapaton belül uralkodó politikai hangulattal.