A Barbie-film sztárénekese sokat ígért, keveset adott
Dua Lipa csúcsidőszakát élte az elmúlt években. Dalai pörögtek a rádióban, szinte minden fesztivál nagyszínpadán megfordult, a 2022-es Sziget Fesztiválén is. 2020-as lemeze, a Future Nostalgia minden száma a százmilliós hallgatási kategóriában landolt, három alkotás – a Don’t Start Now, a Break My Heart és a Levitating – pedig belépett a milliárdos elérésű nemzetközi csúcsslágerek közé, a rádiók is rommá pörgették őket.
Hírneve fokozódott, hála a 2023-as Barbie-filmnek: a vezető bulidalt, a Dance The Night című számot énekelte – producere és szerzője is a méltán híres Mark Ronson. Az alkotás annyira sikeres lett, hogy még az Oscar-gála betétdalának is ezt választották –
ezt lehetett hallani a felvezetőkben és az összekötő részekben.
Az énekesnő 2023-ban jelentette be készülő, harmadik nagylemezét, ami négy évvel a Future Nostalgia után landolt idén, május 3-án. Noha a promóciós időszakban rengeteget lehetett hallani arról, milyen különleges, érdekes megközelítésben készül az album, meghallgatva a végeredményt, túlzás nélkül állíthatjuk: nem ez lesz Dua Lipa karrierének csúcsa.
A Radical Optimism című album 11 dallal nagyjából 36 perc. Az énekesnő korábban arról beszélt, hogy valamennyire maga mögött hagyja a diszkó vonalat, amin korábbi albumainak toplistás dalai születtek, helyette a hetvenes évek pszichedelikus világából merít majd.
Nem éppen így lett
Részben betartotta ígéretét, ugyanis a frissen megjelent albuma valóban nem a 2020-as lemezének vezérfonalán halad. A dalokban rengeteg 70-es, 80-as évekre jellemző effektet és szinthangzást hallani, de pszichedelikusnak nevezni erőteljes túlzás. A végeredmény nem több egy-két dal kivételével,
mint fél órányi tömény dance-pop.
Noha a hangzásvilág kicsivel gazdagabb, mint korábbi lemezein, az énekesnő cserébe nem távolodik el a rá jellemző stíluselemektől. Valahol a Barbie-film dalában hallható világot kapjuk itt is – klasszikusabb körítéssel. Ez nem volna gond, hisz Bruno Mars 24K Magic sikeréhez is jelentősen hozzájárult az előtte megágyazó Uptown Funk – amely szintén Mark Ronson szerzeménye –, de amit 2016-ban egy sokoldalú, változatos album sikerre vitt, azt most Dua Lipa nem tudta megugrani.
A lemez kohéziója tagadhatatlan, azonban dalról dalra haladva inkább egyfajta önismétlést hallani, a számok sokszor összefolynak. Az Anything For Love ugyan két percre megtöri ezt, mint kötelező ballada, de a többi dal inkább
egy táncolható házibuli háttérzene-válogatássá fárad.
A repetatív érzés nem feltétlen gond, de valahol olyanok a számok, mintha a vezető single-ök kivételével az album kötelező meló lett volna. Nem érződik benne a valódi elmélyülés, az, hogy az énekesnő igazán újítani akarna.
Sztárrá válni, sztárnak maradni
Mondhatjuk, hogy ami jó, azt minek megjavítani, de kevés előadó tudott egyazon hangzásvilággal megmaradni évtizedeken keresztül – ez a popzenében pláne ritka. Ettől függetlenül maga a lemez táncolható, szórakoztató,
némileg monoton, de cserébe egyben is van.
A három előre kiadott single-ből kettő már elkezdett felpörögni, a Houdini című szám pedig – majd fél milliárdos Spotify stream számával – eddig remekül vezeti az albumot.
Dua Lipa új lemezével nem okozott nem várt meglepetést, minőségben viszont nem marad el korábbi albumaitól. Hogy ez a hangzásvilág meddig képes fenntartani a popénekes szupersztár státuszát, kérdés, de a táncban és énekhangban is erős előadó valószínűleg nem válik egyhamar kegyvesztetté a nagyszínpadok világban.