4+1 meglepő étel és ital, amire sosem gondolná, hogy allergiás lehet
Az ételallergia veszélyeit felesleges ecsetelni, hiszen akiknek bármilyen érzékenységük van azok pontosan tudják, hogy milyen kellemetlen, adott esetben életveszélyes lehet ez a betegség. Fontos tudnunk azonban, hogy nem mindig magára az adott ételre allergiás valaki, hanem sokszor csak annak egy összetevőjére. A veszélyeket tovább fokozza, hogy egyes allergének olyan ételekben is megtalálhatók, amelyek nem feltétlenül keltenek gyanút az emberekben.
Víz
Rögtön az elején feladtuk a leckét: bizony létezik vízallergia. Ez egy rendkívül ritka betegség, amely gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat, és általában a tinédzserek körében jelentkezik. Mivel nagyon kevés embert érint, a diagnosztizálása igencsak nehéz, és bonyodalmakat okozhat az, ha más allergiával (pl. a vízben található klórra) tévesztik össze.
A vízallergia tünetei közé tartozik az erős viszketés a fürdés után/közben, vagy a torok ödémásodása vízivás után.
A tünetek akár órákig is fennállhatnak, sőt a betegnek akár pszichés problémái is lehetnek az allergia mellett.
A vízallergiában szenvedőknek akár egy pohár víz is okozhat komoly tüneteket. (Fotó: d3sign / Getty Images Hungary)
Paradicsom
Ha egy tál finom paradicsomsaláta után szinte azonnal viszketni és égni kezd a szájunk, akkor gyanakodhatunk erre az allergiára. A kellemetlen tünetek ebben az esetben szerencsére hamar elmúlnak és nem okoznak komolyabb panaszokat, de persze ettől függetlenül jobb kerüljük a paradicsomot bármennyire is kedveljük.
Paradicsom. (Fotó: Joanne Liu / Getty Images Hungary)
Hal
Ha valakinél allergiás reakciót okoz egy hal, akkor valószínűleg minden más falfajra is allergiás, ugyanis a legtöbb uszonyos faj hasonló allergén fehérjékkel bír.
Noha a halat és a kagylót is az úgynevezett „tenger gyümölcsei” között szokás emlegetni, biológiailag rendkívül eltérőek,
vagyis az könnyedén elképzelhető, hogy valaki allergiás a halra, de a kagylóra nem, éppúgy az ellenkezője is.
A lazac igazi ínyencség, de vannak, akik nem élvezhetik. (Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary)
Húsallergia
Ez az ételérzékenység akár egy kullancscsípéssel is összefügghet, vagyis a csípés következményeként alakulhat ki valakinél a betegség. A húsallergia okozhat többek között kiütéseket, hányingert, hasi görcsöket, szédülést és a fejfájást is.
A húsallergiások általában a vörös húsokra a legérzékenyebbek. (Fotó: Diana Miller / Getty Images Hungary)
+1 Burgonya
A krumpli olyan ritkán vált ki allergiát, hogy általában ez az a növény, mely az ételallergiával küzdők számára biztos menedéket, táplálékot jelent. Egyesek azonban mégis kénytelenek mellőzni az étrendjükből, mert számukra durva hasfájást és kellemetlen viszketést okoz. Azok, akik érzékenyek a krumplira, nagy eséllyel a paradicsomra is érzékenyek, mivel egy családba tartozó zöldségek.
Burgonya. (Fotó: Capelle.r / Getty Images Hungary)
(Borítókép: Férfi kiütésekkel. Illusztráció: Viktoria Nevzorova/Getty)