Zoób Kati: Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kell irigynek lennem

Mintha csak oda tervezték volna, úgy illenek Zoób Kati öltözékei a Ráth György-villa szecessziós enteriőrjébe, az Iparművészeti Múzeum századfordulós alkotásai közé. Megnyílt a Dresszkód: Katti Zoób című kiállítás.

Csak ámulok – mondja Zoób Kati, miközben végigjárjuk a Ráth György-villa szobáit. – Annyira nem vettem részt ennek a kiállításnak az elkészítésében, hogy valóban, ahogy jövök teremről teremre, úgy hőkölök hátra, hogy Uramatyám, mit látunk. Nagyon nehéz azt érezni, hogy nekem ehhez közöm van, annyira különleges, nagy attrakció jött létre. Mint egy néző, egyszerűen elcsodálkoztam, hogy mennyi szépség van itt. Szerintem majd éjszaka, otthon, titokban merem azt gondolni, hogy ezt mi csináltuk.

A kiállítás annyira harmonizál a Ráth György-villa tereivel, hogy a szobákban járva először nem is akarja elhinni az ember, hogy ezek az öltözékek nem kimondottam ide, a villa különböző színű, stílusú szobáiba, termeibe készültek. A ruhákat Horváth Hilda művészettörténész válogatta abból a kollekcióból, amely a Katti Zoób műhely 25 éves fennállását ünneplő kiállításon szerepelt a Vigadóban: a divattervező ebben nem is vett részt, mert kíváncsi volt rá, hogy egy „másik szem”, egy művészettörténész – akinek a nevéhez egyébként a Ráth György-villa egész kialakítása fűződik – mit lát, mit tud beilleszteni ebbe a térbe.

A 25 éves retrospektív kiállítást azért raktam össze 2019-ben, mert szerettem volna megmutatni a munkatársaimnak, hogy mennyi mindent dugtam el az előző évtizedekben. Ezeket a ruhákat ugyanis nem lehet elengedi – meséli Zoób Kati nevetve. – És most azért erőltettem magamra ezt a nagy nyugalmat, hogy Hildáék nélkülem dolgozzanak, mert érdekel, hogy ezek a metamorfózisok, amelyek a ruhák ilyen térben való kiállításával jönnek létre, milyen újabb és újabb jelentéstartalmat hoznak.

Megelevenedő sárga ruha

Ahogy Simonovics Ildikó divattörténész fogalmazott a megnyitón: nincs még egy olyan műhely Magyarországon, amely ilyen minőségben dolgozna, ahogy Zoób Kati és csapata teszi. Haute couture szalont visznek, a XIX. század közepén kialakított keretrendszer szerint személyre szabottan, méretre készülnek el a kollekció meghatározott számú darabjai, luxus minőségű anyagokból és rengeteg kézimunkával.

A villa szobái között igazi élmény sétálni, és nézelődni például az egykor itt élt Ráth család ebédlőjében, de óriási többlet, ha csatlakozunk egy tárlatvetéshez:

Horváth Hilda kurátorral végig menni a szobákon olyan, mintha minden egyes ruhakölteményt megsimogatnánk, és megértjük minden redő, csat, szabásvonal, díszítés jelentőségét, amit avatatlan szemű látogatóként nem vennénk észre.

Sajnos ma már az egyes anyagok között sem tudunk különbséget tenni, ezért is van szükségünk sorvezetőre: a látogatók kapnak egy leporellót, amelyen el tudják olvasni az összes ruha leírását, valamint a kiállításhoz kapcsolódó programokat és a tárlatvezetések időpontját is.

Horváth Hilda elmondása szerint amikor az újraálmodott villát megnyitották A mi szecessziónk című kiállítással, akkor is az volt a cél, hogy a történeti és a kortárs műtárgyak együtt szerepeljenek, hiszen Ráth György, az Iparművészeti Múzeum első főigazgatója is erre törekedett. Zoób Kati egy szubjektív tárlatvezetés során beszélt arról, hogy

az art deco és a szecesszió szerelmese,

így jött az ötlet, hogy az ő ruháit is bemutassák a villa tereiben. A válogatás nem volt könnyű, hiszen a divattervező életműve nagyon gazdag, és csak a jéghegy csúcsát lehet „kapargatni”: tizenkét ruha szerepel most az állandó kiállításon, és tizenkettő a két időszaki teremben.

A ruhák kiválasztásnál az egyik szempont a színvilág volt, hiszen a különböző berendezési tárgyakat is az egyes termekre jellemző színek fogják össze. Ráth György képtárában – amelyet a fotók és a korabeli leírások alapján az eredeti formájában állítottak helyre – a kék szín dominál, ezért itt egy brokát applikációval díszített, damil- és selyemszállal átszőtt kék kabát kapott helyet.

A régi úri kaftánokra is emlékeztető míves darab jól harmonizál a szobában látható Rapaport-kaspó kék színével.

A szecessziós ebédlő alaptónusát a Rippl-Rónai József által tervezett Vörösruhás nő című kárpit (másolata) adja meg, de a hasonló színű szőnyeg és a vérvörös Zsolnay-kerámiák is egyértelművé tették, hogy ide vörös ruhák kerülnek: egy négyrétegű zsakard moiré estélyi ruha diagonál szabással, sakktábla mintával és rojt díszítéssel, illetve egy kétarcú üvegtaft koktélruha, amely a kemény selyemnek köszönhetően szép tartású, a dísztűzés pedig a fűző vonalát hangsúlyozza. Ebben az ékezőben látható Pattantyús Gergely kortárs üvegművész étkészlete, amely szintén vöröses színben játszik.

A következő szoba polgári berendezésben a Zsolnay gyár eozin zöldje a meghatározó, és a nőiség, a szerelem témája is megjelenik, látható például egy nőiláb-formájú szivarvágó. A ruha kiválasztásnál Csók István A tavasz ébredése című festménye, illetve annak másolata játszott szerepet, amelyen a hölgy gyönyörű sárga ruhában látható, és Zoób Katinak is van egy ilyen gyönyörű sárga ruhája. Taftból készült, a hosszú redőkön kitűnően érvényesülnek a fénylő felületek, a derekát pedig egy bőr rózsa díszíti, mintha csak a képből „lépett volna ki”.

Tükröződő világ

A következő három terem a brit, az osztrák és a francia művészetet mutatja be: a különböző brit bútorok mellett egy szolid poliészter alkalmi ruha áll darázsolással (ráncolással) és fém szegecsekkel, ami színében passzol az üvegképekhez és a tapétához, de itt nem is annyira a szín, mint inkább a gondolkodásmód a hasonló. Ez pedig nem más, mint az angol praktikusság, az egyszerű, funkcionális struktúrát pedig berakások, díszítések teszik élővé.

Az osztrák teremben lévő ruhában a Katti Zoób-kollekciókra jellemzően sokféle anyag szerepel, tüll szoknya, organza és selyem szatén is, a könnyed, áttetsző anyagok mellett pedig egy moher-kasmír stóla is helyet kap. A színvilág sárga-fekete, ami az arany-feketével harmonizál, illetve megjelenik a Katti Zoób műhely geometrikus, egyszerű logója, amelyet akár egy osztrák művész is tervezhetett volna. A francia terembe egy plexifalon keresztül lehet bekukucskálni, itt egy érdekes szabású, sokgombos, púderszínű moiré selyem ruha látható, amely a francia parfümök világát is megidézheti: a bevont gombos kabáthoz puffos szoknya tartozik.

Az emeleten a magyar szecessziót bemutató kis szobában az erdélyi művészet hatása érezhető:

Toroczkai Wigand Ede Mesélő garnitúrái, a természetes életmódot követő gödöllői művésztelep mestereinek kárpitjai, valamint Kozma Lajos és Koós Károly rajzsorozata idézi meg a saját utunkat. Egy nagyon egyszerű ruhát választott ide Horváth Hilda: a derékba vágott, ráncolt szoknya a magyar öltözködést is sejteti, a fűző nélküli, jó esésű, kellemes viseleten a népi motívumok rendkívül visszafogottak. Zoób Kati kollekcióiban ugyanis a népművészet éppúgy jelen van, mint a szecesszió hatása.

„Ráthék ebédlője híres volt a terítékről, ami nem csoda, hiszen a műtárgyaikkal, ezüstökkel, herendi porelánokkal terítettek”

– meséli Horváth Hilda. A historizáló ebédlőben estélyeket adtak, neves kortársak fordultak meg náluk. A hatalmas, súlyos bútorokkal teli térben, a bőrbetéses falak között három öltözéket láthatunk: a baloldali, rusztikus, gobelin technikával készült ruha fölső része gyümölcsöket ábrázol, ezt a motívumai miatt választotta ide a kurátor. A középső ruhának a hátán van a lényeg, a rusztikus szövet és a nyers selyem találkozása, jobbra szintén egy archaizáló, csipke díszítésű, színes viselet kapott helyet. A keleti hatásokat bemutató, földszínekkel teli szobába pedig egy absztrakt mintás, visszafogott színű, selyem estélyi ruha került.

Az időszaki kiállításban további tizenkét ruha látható,

itt az arany és a fekete jelenik meg a változatos motívumú, szabásmintájú és anyaghasználatú ruhákon, a logó pedig a tapétára került.

A Katti Zoób logó sok esetben az öltözékeken is visszaköszön, ahogy bizonyos bútorintarziák motívumai és a geometrizálás is. A vitrinekben látható, Zoób Kati által tervezett Zsolnay-ékszereken pedig újra megjelennek a stilizált rózsamotívumok. A teremben lévő aranyozott tükrök mind Ráth György tulajdonában voltak: ezek egyrészt kitűnő hátteret adnak ennek az aranyló világnak, másrészt a tükör sokféle asszociációra ad lehetőséget a szembenézéstől a hiúságon át a ruhák hátuljának megtekintéséig. De ha a látogató belenéz, egy szelfi erejéig le is fotózhatja magát a tükörben szintén látszó ruhával együtt.

Megemelt érték

A 2019-es kiállításon is megjelent a csapat, a közösség fontossága: el lehetett olvasni mindazon varrónők, szabásznők és tervezőszabászok nevét, akik nélkül egyetlen neves tervező sem létezne, és a most kiállított öltözékeken is látszik a mesterségbeli tudás.

Nekem sok alkalmam adódik arra, hogy a munkáinkról beszéljek, és sokszor elhangzik, hogy hú, ezt a Zoób Kati csinálta, de a Vigadóban megrendezett kiállításon arra szerettem volna alkalmat teremteni, hogy a munkatársaim is átélhessék azt az élményt, hogy oda van írva a nevük – meséli Zoób Kati. – És akik az életüket áldozzák velem arra, hogy ilyen finom dolgokat hozzanak létre, azok is úgy érezhetik, hogy mindennek sokkal nagyobb értéke lesz azáltal, hogy kiállítják egy múzeumban. Az itt bemutatott ruhákhoz, amelyek némelyike 20-25 éves, folyamatosan hozzáteszünk valamit, és nagyon sokat merítünk belőlük. De a divatban az a fantasztikus, hogy folyamatosan le kell bontania önmagát ahhoz, hogy újraszülessen.”

„Összességében nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kell irigynek lennem – mondja a divattervező a séta végén. – Olyan erős alkotói folyamatban élek, annyi minden történik velem és annyi mindent csinálhatok, hogy természetesen finom érzés az, hogy összekapcsolódunk a társművészetekkel. Ez végre nem arról szól, hogy mennyibe kerül az a kiskosztüm, vagy ki veszi föl, hanem Hildáékon keresztül megszületett a ruháink, tárgyaink iparművészeti értéke.”

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)